Gyuvecs

Gasztro

Gyuvecs

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók

  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 3-4 ek mangalicazsír
  • 8 szelet karaj
  • 80 dkg paradicsom
  • 80 dkg paprika
  • 2 nagyobb padlizsán
  • 2 fej vöröshagyma
  • 20 dkg rizs
  • 1/2 l tejföl

 

Tovább olvasok

Elkészítés

A szalonnát vékonyra felszeleteljük, majd egy serpenyőben megpirítjuk. A húst enyhén sózzuk, majd lisztbe forgatjuk, és forró zsírban mindkét oldalát hirtelen kisütjük. Ekkor még nem kell teljesen átsülnie, hiszen a zöldségekkel és a rizzsel is össze fogjuk majd sütni. Bőven elég, ha a külsején aranybarna kéreg képződik. Miután ez megtörtént, kiszedjük a zsiradékból, és félretesszük.

Közben a rizst kétszeres mennyiségű sós vízben előfőzzük.

A padlizsánt 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk és lesózzuk. Ezután kb. 10 percig állni hagyjuk, hogy kiadja magából a nedvességet. Ekkor egy papírtörlő segítségével letöröljük róla a felesleges vizet, majd pedig körbepirítjuk a szeleteket a szalonnából kisült zsírban. Ehhez a művelethez készítsünk még oda zsiradékot, mert a padlizsán fel fogja szívni. Ha a szeletek szépen megpirultak, akkor kiszedjük őket egy papírtörlőre, és félretesszük.

Ezután elkészítjük a lecsót. A hagymát vékonyra felvágjuk, majd kevés zsiradékon ledinszteljük. Sót is adunk hozzá, hogy ne égjen meg. A paprikát is feldaraboljuk, majd a hagymához adjuk. Pici vizet öntünk alá, és fedő alatt pároljuk. Közben egy másik edényben vizet forralunk. A paradicsomokat rövid időre a forró vízbe tesszük, majd kiszedjük, és a héjukat lehúzzuk. Ezután feldaraboljuk őket, és a paprikához adjuk. Az egészet összeforraljuk, majd pedig összeállítjuk az ételt. Egy megfelelő méretű sütőedénybe rétegezzük a hozzávalókat az alábbi sorrendben: kisütött szalonnaszeletek, rizs, padlizsán, hús, lecsó, rizs, padlizsán. A tetejét bőven meglocsoljuk sós tejföllel.

170-180 fokon 45-50 perc alatt készre sütjük a gyuvecset. Közben végig figyeljünk, nehogy a tejföl megégjen. Akkor van készen, ha a teteje megpirult.