Gasztro

Burgonyás sodrott tészta

Borbás Marcsi receptje

Hozzávalók

  • 50 dkg sütni való burgonya
  • kb. 20-40 dkg liszt
  • 15 dkg húsos füstölt szalonna
  • 2 marék házi zsemlemorzsa
  • 3 dkg vaj

A tálaláshoz:

  • tejföl

Elkészítés

A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk, és finomra áttörjük. Ezután hagyjuk hűlni.

Ha már nem meleg, a liszttel és egy kiskanálnyi sóval együtt tésztát gyúrunk belőle. A liszt mennyisége attól függ, mennyit vesz fel a burgonya, lehetséges, hogy még adnunk kell hozzá. A végeredmény legyen egy puha, de ne ragacsos tészta. Könnyen kezelhető, rugalmas állagot kell elérnünk. Ha elkészültünk, szakítsunk le a tésztából tojásnyi darabokat. Sodorjuk ki mindegyiket ujjnyi vastag pálcikaformára, majd szabdaljuk fel ezeket kb. 4 cm-es darabokra. Mindegyik kis tésztadarabot sodorjuk meg óvatos, ám határozott mozdulattal.

Ha elkészültünk, forraljunk sós vizet egy nagyobb fazékban, és 5-6 perc alatt főzzük ki a tésztákat. Amint újra felforrt a víz, vegyük vissza alatta a hőt, nehogy az erős bugyogás szétfőzze a sodrott tésztákat, először ugyanis nagyon megpuhulnak a vízben, de mire megfőnek, kellemesen ruganyossá válnak.

 

Közben aprítsuk fel a szalonnát, süssük ki a zsírját egy nagyobb serpenyőben, a pörcöket pedig vegyük ki belőle. Erre a forró, kisütött zsírra szedjük ki a megfőtt, lecsepegtetett tésztát, és süssük ropogós pirosra.

Végül a zsemlemorzsát aranybarnára pirítjuk a vajon, belekeverjük a szalonnapörcöt és összeforgatjuk a pirosra sült tésztával.  Tejföllel tálaljuk.

 

Ajánljuk még: