Hibázni, véletlenül megbántani másokat, tévedésből ítélkezni, figyelmetlenségből ártani - csupa olyan dolog, ami életünk során mindannyiunkkal megtörténik. Mégis a hétköznapi életben a bocsánatkérés sok embernek problémát jelent. Számos kutatás igazolta, hogy a bocsánatkérés és a megbocsátás egyformán fontos megbántottnak és elkövetőnek egyaránt, az elmaradása pedig mindenki egészségét negatívan befolyásolhatja.
A bocsánatkérés fontossága
Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor egy bántás utáni fájdalom nem a tényleges esemény miatt marad velünk sokkal tovább, hanem amiatt, ami nem történt meg utána. Sokkal hosszabban tudjuk dédelgetni a sérelmeinket, ha nem hangzik el egy őszinte bocsánatkérés, vagy nem történik meg a másik oldalról egy olyan felelősségvállalás, ami nyilvánvalóan nem a fájdalom eltüntetését jelenti, hanem annak elismerését. Egy bocsánatkérés, - ami azt az üzenetet hordozza, hogy ami velünk történt az valós volt, joggal bántott minket, és ezt a bántó fél is elismeri - jelentősen megkönnyíti bármilyen sérelem feldolgozását.
A bocsánatkérés nem csak annak szól, akit megbántottak
Az elkövető számára is jelentősége van. Sokan azért kerülik a bocsánatkérést, mert attól tartanak, hogy az önértékelésük sérül, ettől majd gyengébbnek látszanak. Közben pedig marja őket a lelkiismeretfurdalás. A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a felelősség vállalása csökkenti a belső feszültséget, az el nem ismert hibák pedig gyakran védekező stratégiákhoz vagy mások hibáztatásához vezetnek. Az ember ha tud bocsánatot kérni, akkor azt is tudja, hogy az, - függetlenül attól, hogy azt a másik fél elfogadja-e vagy sem - megkönnyebbüléssel jár. Sokszor azért marad el a bocsánatkérés, mert a bántó fél tisztában van azzal, hogy ez nem jelentheti a kapcsolat folytatását, ezért nem fűződik már érdeke a felelősségvállaláshoz. Ugyanakkor a megbántottnak sem árt tudni, hogy különbség van a kibékülés és a megbocsátás között. Bocsánatot lehet kérni és meg lehet bocsátani a kapcsolat helyreállítása nélkül is. Az érett bocsánatkérés egyébként sem követel azonnali megbocsátást, hanem teret ad annak, hogy a másik fél reagáljon, és észlelje a konkrét jóvátételt vagy a viselkedésbeli változást.
A harag hordozásának hatása az egészségre
A harag rövid távon védelmi funkciót tölthet be, hosszabb távon azonban komoly testi és lelki terhelést jelenthet. A tartós ellenségesség és a düh összefüggésbe hozható a fokozott stresszel, alvászavarokkal, valamint szív- és érrendszeri kockázatokkal, és nemcsak testi szinten terhel, hanem beszűkíti a figyelmet is. Ha az ember újra és újra visszatér ugyanahhoz a történethez, újra és újra lejátssza magában az elhangzottakat, nem tudja elengedni a sérelmeket, nem tud bocsánatot kérni és megbocsátani, az az élete többi területére is hatással lesz. Előbb utóbb háttérbe szorulnak a fontos dolgok, és a pszichés terhelés sem csökken.
A bocsánatkérés is tanulható
Érdemes már kiskorukban arra szoktatni a gyermekeinket, hogy tudjanak és merjenek bocsánatot kérni, felelősséget vállalni. Fontos elmagyarázni nekik a felületes és a szívből jövő bocsánatkérés közötti különbséget. És azt is érdemes megfogadni, amit a szakemberek tanácsolnak, hogy egy-egy ilyen helyzetben se legyünk erőszakosak, hiszen ha a gyermek nem magától ébred rá a bocsánatkérés szükségességére, hanem csak azért teszi meg, mert a szülő ráparancsolt, azzal sokszorosan ártunk annak, hogy a gyermek ténylegesen megértse a tettei következményeit. Beszélgessünk velük sokat, és hagyjuk, hogy megérjen bennük a gesztus iránti fogékonyság. Sokan felnőttként is összekevernek egy-egy hibás cselekedetet az ember egész jellemével. Szülői felelősség az is, hogy a gyermek megértse: az, hogy hibázunk, nem tesz minket rossz emberré és nem kell egy életen át vezekelni egy tévedésért. Bocsánatot kell kérni, lehetőség szerint jóvá tenni a tévedést, és egyszerűen meg kell tanulni elfogadni önmagunkban is azt, hogy nem a létezésünkért kérünk bocsánatot, hanem egy hibás cselekedetért.
Az örök áldozatok
Mindannyiunk életében vannak olyan emberek is, akiknek lételeme a felelősség áthárítása, és a folyamatos áldozatszerep. Ezeknél az embereknél a bocsánatkérés hiánya gyakran a saját magukról alkotott hamis kép védelmét szolgálja. Ha egy embernek a hibák elismerése túl nagy belső fenyegetést jelent, inkább tagadni fog, elferdít vagy hazudik, és mindig ő lesz az áldozat. Ezekből az emberekből általában hiányzik az empátia, és az önmagukkal való szembenézés helyett a felelősség örökös áthárítását választják. Akit ilyen emberek bántanak, jobb ha nem számít jóvátételre, mert ebben az esetben a bocsánatkérés soha nem érkezik meg. Viszont ilyenkor érdemes dolgozni azon, hogy elfogadjuk: nem minden történet igazságos, nem mindenki képes felelősséget vállalni, tehát a saját lelki békénket nem tehetjük annak függvényévé, hogy a minket megbántó bocsánatot kér-e vagy sem. A bocsánatkérés és a megbocsátás tehát nem mindig kétoldalú folyamat. Ha ezt el tudjuk fogadni, - bármennyire igazságtalannak is hangzik - gyakran ez az a pont, ahol az élet valamivel könnyebbé válik. Nem azért, mert minden rendbe jött, hanem mert nem kell tovább cipelni azt a jóvátétel iránti belső, jogos igényt, ami a bántó embertől soha nem érkezik meg.
Ez az írás nem tud, és nem is akar kitérni azokra, akik úgy léteznek ebben a világban, hogy Istent játszanak, és szándékosan képesek bántani másokat. Ha ismerünk ilyeneket, inkább képzeljük el azt, hogy milyen lehet nekik állandóan önmagukkal lenniük. És bízzuk őket a szakemberekre. Vagy a Gondviselésre.
Forrás: itt
Fotók: 123rf
Felnőttkori telefonfüggés
A figyelem szétesése és az együttlétek lassú kiüresedése
