Egy példátlan kutatás története
Mi tesz bennünket egészségessé és boldoggá egy életen keresztül? Ha tudnánk, hogy a jelenlegi cselekedeteink döntő hatással vannak a jövőbeni elégedettségünkre, mire lenne érdemes leginkább időt és energiát áldozni - tette fel a kérdést Robert Waldinger pszichiáter egy, a Harvard Egyetemen 75 éven keresztül folytatott kutatás vezetőjeként. A felmérés eredménye sokak számára ismerős lehet, mégis, időről időre érdemes felidézni.
A kutatás 1938-ban kezdődött 724 résztvevővel, akiket két teljesen eltérő környezetből toboroztak. Az egyik csoportba másodéves harvardi egyetemistákat válogattak, a másik csoport tagjai pedig Boston legszegényebb negyedének lakói közül kerültek ki. Az eltérő hátterű fiatalok életének alakulását követték nyomon évről évre, akik a kutatók szeme láttára lettek ügyvédek, orvosok, kőművesek, gyári munkások. Sokan részt vettek a II. világháborúban, egyikük az Egyesült Államok elnöke lett. Néhányan alkoholistává váltak, páran skizofrénné. Voltak, akiknek sikerült feltornászniuk magukat a szociális létrán, a legaljától a legtetejéig, mások ugyanezt az utat járták be, csak pont fordítva.
A Harvard Egyetemnek a felnőttek változásait vizsgáló kutatása talán a leghosszabb ebben a kérdéskörben. 724 ember sorsát úgy követték végig, hogy évről évre megkérdezték őket a munkájukról, a családi életükről, az egészségükről. Ők pedig természetesen úgy meséltek, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy fog alakulni az életük.
Robert Waldinger 2016-ban, amikor a kutatás eredményeit ismertette a következőket mondta:
"Egy mostanában napvilágot látott, fiatal felnőttekről készült, az életük legfőbb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint 80%-a a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. Ugyanennek a korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon. Így aztán jogosan érezhetjük, hogy ezeket a dolgokat kell űznünk egy jó élet reményében. A legtöbbet úgy tudhatjuk meg arról, hogy egy ember mennyire elégedett az életével, hogy megkérjük, emlékezzen vissza a múltjára. De mi lenne, ha egyszerre végignézhetnénk az egész életet, ahogy kibontakozik előttünk? Mi lenne, ha tanulmányozhatnánk az embereket tizenéves koruktól kezdve folyamatosan, ahogy megöregszenek, hogy lássuk, mitől maradnak boldogok és egészségesek? Pontosan ezt tettük."
És hogy mi a tanulsága annak a több tízezer oldalnyi információnak, amit ezekből az életekből ki lehetett nyerni?
"Nos - folytatja a professzor -nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka. Az egyértelmű üzenet, ami a 75 év alatt kikristályosodott, ez: a jó kapcsolatok őrzik meg a boldogságunkat és az egészségünket. Három dolgot tudtunk meg a kapcsolatokról. Az első, hogy a közösségi kapcsolatok nagyon jó hatással vannak ránk, és hogy a magányosság megöl. Az derült ki, hogy akiknek több a közösségi kapcsolatuk, legyen az akár családi, akár baráti, vagy egyéb közösségi kapcsolat, boldogabbak, egészségesebbek, és tovább élnek, mint azok a társaik, akiknek kevesebb kapcsolatuk van. Valamint, hogy a magányosság mérgező. Azok az emberek, akik másoktól elszigeteltebbek, mint igényelnék, boldogtalanabbnak érzik magukat, az egészségük hamarabb indul romlásnak, az agytevékenységük is előbb kezd hanyatlani, és rövidebb ideig élnek, mint a nem magányosak."
A kutatás arra is rávilágított, hogy valójában nem a kapcsolataink mennyisége a meghatározó, hanem a minősége. Sokan élnek magányosan társas kapcsolatokban is, és egy szeretet nélküli közeg akkor is lehet toxikus, ha sokan vannak benne. Vagyis kizárólag a szeretetviszonyaink azok, amelyek minden körülmények között védőhálót vonnak körénk.
Amikor a kutatás résztvevői már a nyolcvanas éveikben jártak, a kutatók visszanézték a résztvevők életét az ötvenes éveikben azért, hogy lássák, vajon megjósolható lett volna a hosszú, elégedett életkilátás abból az információból, amit az ötven éves alany életéből ki lehetett olvasni vagy sem.
"És amikor mindent összegyűjtöttünk, amit csak tudtunk róluk 50 éves korukban, nos, nem az akkori koleszterinszintjük volt az, ami előrevetítette, hogy hogyan fognak megöregedni. Sokkal inkább az, hogy mennyire voltak elégedettek a kapcsolataikkal. Azok, akik a legelégedettebbek voltak a kapcsolataikkal 50 éves korukban, ők váltak a legegészségesebb 80 évesekké. Úgy tűnik, hogy a jó, szoros kapcsolataink meggátolják az öregedésünket." - fogalmazott a pszichiáter, hozzátéve:
"A harmadik nagy tanulság, amit megtudtunk a kapcsolatokról és az egészségről, az az, hogy a jó kapcsolatok nemcsak a testünket védik meg, hanem az agyunkat is."
Vagyis azok, akik szeretetkapcsolatokban élnek, tovább maradnak mentálisan is teljesen épek, akik viszont úgy érzik, hogy a környezetük nem támogató, korábban tapasztalnak memóriaromlást.
Miért olyan nehéz mégis ápolni és vigyázni a kapcsolatainkat?
"Nos, emberek vagyunk. A leginkább gyors megoldásokat szeretnénk, valamit, amivel mintegy varázsütésre hosszútávon helyrehozhatjuk az életünket. A kapcsolatok bonyolultak és zavarosak, ezért a családról, illetve a barátokról való gondoskodás nem túl vonzó. Ráadásul egy életen át tart. Soha nem lehet kipipálni. A 75 éves kutatásunkban azok az emberek váltak a legboldogabb nyugdíjasokká, akik aktívan munkálkodtak azon, hogy a munkatársaikat játszótársakra cseréljék. A mai fiatalokhoz hasonlóan, a mi kutatásunkban résztvevők is, felnőtt életük hajnalán, ugyanúgy a hírnevet és a gazdagságot, illetve a kitüntetést és a karriert tartották a tökéletes élet kulcsának. De újra és újra, hosszú éveken keresztül, a kutatásunk azt mutatta, hogy azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak a legtovább, akik képesek a családjukra, a barátaikra támaszkodni."
Szóval, mi a helyzet önökkel?
- teszi fel a kérdést előadása végén Robert Waldinger. "Tegyük fel, hogy ön 25 éves, vagy 40, esetleg 60. Mit jelent a gyakorlatban ez a kapcsolatokra való támaszkodás? Nos, a lehetőségek lényegében végtelenek. Akár ezt: a képernyő előtt töltött időt ezentúl inkább emberekkel töltjük. Vagy egy kapcsolatot felfrissítünk úgy, hogy csinálunk valami újat együtt, egy hosszú séta, vagy egy késő esti randi, esetleg felkeresni egy családtagot, akivel évek óta nem beszéltünk, hiszen ezek a túlságosan is gyakori családi viszályok iszonyatosan sokba kerülnek azoknak, akik képtelenek a megbocsátásra. Egy Mark Twain idézettel szeretném befejezni, aki több mint egy évszázada, visszatekintve az életére, ezt írta: "Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá."
És ha összegezni akarnánk 75 évnyi kutatási eredményt, ismét csak a szakembert idézhetjük: "A jó élethez vezető út jó kapcsolatokkal van kikövezve."
Forrás: itt
Fotók: 123rf
Stresszkezelési módszerek, helyek, eszközök - régen és ma
Mentsvárak csendben és zajban
