„Lassan húsz éve ismeri az Őrséget, így talán már tudja a választ: mi a titkuk az itt élő embereknek?
Még Szent István telepítette ide őket. A nagy elődök székely határvédők voltak, a maiak is kemény, egyenes emberek, akik ragaszkodnak a tradíciókhoz. Anno a telket is úgy vettük, hogy Vili bácsi már odaígérte egy holland házaspárnak, mikor azonban megtudta, hogy az épületet, amelyet még a dédapja húzott fel, mi nem lebontani akarjuk, hanem restaurálni, kevesebb pénzért is inkább nekünk adta. Húsz évünk van abban, hogy ma így néz ki a terület.
Mit jelent önnek ez a birtok?
Mindent. A férjemmel pont akkoriban találtunk egymásra, ez a közös szerelemprojektünk.
Madarason, a szerb határ menti kis faluban volt gyerek. Gondolom, nem tévedek, hogy ott szerette meg a földet.
Ebbe nőttem bele. Mindent termesztettünk a gyógynövényektől kezdve a csemegekukoricán és a paprikán át a paradicsomig. Lehetett negyven fok vagy éppen eső, menni kellett. Kisgyerekként én is ott voltam a kukoricásban, hajnali öttől sötétedésig szedtük. A többi gyerek ment a Sugovicára fürödni, én pedig naphosszat szedtem a kukoricát a szüleimmel és a bátyámmal. Ez volt a természetes. Persze megesett, hogy azt mondtam édesapámnak, ha nagy leszek, nekem csemegekukoricám biztosan nem lesz, meg hogy nekem egy tenyérnyi föld sem kell.”
Marcsi egy videóban mutatta meg a Mandiner stábjának, hogy néz ki most őrségi kertje:
Nyitókép és szöveg: Mandiner
A teljes interjút ITT, vagy a Mandiner e heti lapszámában olvashatjátok
