A magyar kultúra napját 1989 óta minden évben január 22-én ünnepeljük. Ez a nap nem csupán egy jeles dátum a naptárban, hanem alkalom arra, hogy figyelmünket a kultúra sokszínű, folyamatosan formálódó világára irányítsuk, amely különböző módokon szólít meg bennünket. Irodalom, zene, történelem, hit, nyelv és hagyományok együtt alkotják azt a változatos kulturális közeget, amely közös élményeket teremt, miközben teret hagy az egyéni értelmezéseknek is. A kulturális élmények – az egészen aprócskától a hosszabbakon és összetettebbeken át – nemcsak gondolkodásunkat gazdagítják, hanem kutatásokkal alátámasztott módon a testi és lelki jóllétre is pozitív hatással lehetnek. A kultúra így egyszerre jelent kapcsolódást, feltöltődést, nyugalmat és inspirációt a mindennapokban.
A jeles nap eredete
1823. január 22-én véglegesítette Kölcsey Ferenc a Himnusz című költeményét, amelyet teljes címén „Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” néven ismerünk. Ez a nap vált később a magyar kultúra napjává, mivel a mű nemcsak irodalmi alkotás, hanem a magyar nemzet, valamint a hazai kultúra egyik fontos alappillére lett. Kölcsey verse különleges hangvételével eltér sok más nemzeti himnusztól: nem győzelmi ének, sokkal inkább fohász. A történelem viharai által megtépázott nemzet imája, amely egyszerre számvetés a múlttal és reménykérés a jövőre nézve, de a határozott érzelmi tölteten túl történelmi összefoglalóként is értelmezhető. A műben a 19. század elején kibontakozó szellemi áramlat, a romantika ismertetőjegyei figyelhetők meg. Felépítését tekintve keretes szerkezetű, ugyanis az utolsó versszak – némi változtatással – megismétli az első versszakot. Kölcsey mintegy harminc nyelvre lefordított, Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített, össznemzeti imádsággá váló műve 1989-ben került jogszabályi védelem alá, hiszen ekkor lett az Alkotmány szövegének része.
Forrás: A Himnusz eredeti kézirata (Országos Széchényi Könyvtár)
A Himnusz egyik különlegessége mára abban is rejlik, hogy közös éneklése mindig közösségi élmény – amely a kultúra által közvetített értékeknek is fontos eleme. Ünnepeken, megemlékezéseken, sporteseményeken vagy akár csendes pillanatokban is ugyanazt az érzést közvetíti: magyar emberként – határokon innen és túl – összetartozunk, közös múltunk van, és felelősek vagyunk egymásért.
A régi magyar „himnusz” - Szűz Mária tisztelete
Magyarország Mária-legendái Szent István királyunk uralkodásának utolsó éveire vezethetők vissza, amikor a magyar néphagyomány szerint az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Hazánkban Mária nem egy távoli szent, hanem anyai, gondoskodó alak, akihez sokszor bajban, betegségben, természeti csapások idején is fordult a magyar nép.
Számtalan népének, imádság és búcsú kötődik hozzá, sőt a falusi házakban gyakran volt Mária-kép a tisztaszobában, vagy valamilyen Mária-ábrázolás védelmező szereppel.
Mária, mint Magyarország patrónája azonban nem csupán egyszerű néphagyomány vagy gyermekmese, hanem szoros hitéleti kötődés is, hiszen Magyarország védelmezőjeként Szűz Mária tisztelete az egyház által is hivatalosan elismert. A Patrona Hungariae (Magyarország patrónája) igazán kiemelkedő megtiszteltetés, hiszen kevés ország mondhatja el magáról, hogy nemzeti védőszentje ilyen egységesen jelen van egyszerre a néphitben, a köztudatban és az egyházi gyakorlatban.
Boldogasszony Anyánk
A jelenlegi, Kölcsey Ferenc által írt Himnusz megjelenése előtt Magyarországnak nem létezett hivatalosan elfogadott állami himnusza, ugyanakkor a történeti források és a néphagyomány tanúsága szerint voltak olyan énekek, amelyek hosszú időn keresztül betöltötték a közösségi fohász és a nemzeti imádság szerepét, egyfajta himnuszként is funkcionálva. Ezek közül kiemelkedik a Boldogasszony Anyánk! című katolikus egyházi népének, amely a Magyarok Nagyasszonyához, Szűz Máriához fordul oltalomért és közbenjárásért. Tartalma szorosan kapcsolódik ahhoz a történelmi és vallási hagyományhoz, amely szerint Szent István király az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta, megalapozva a Regnum Marianum, azaz Mária országa eszméjét. A Boldogasszony Anyánk! nemcsak templomok falai között hangzott el, hanem közösségi alkalmakon, zarándoklatokon, nehéz történelmi időkben is. Háborúk, megszállások és üldöztetések idején ez az ének lelki kapaszkodót jelentett, erősítette az összetartozás érzését. Bár ma már nem hivatalos himnuszként tekintünk rá, kulturális és történelmi jelentősége vitathatatlan, hiszen megmutatja, hogy a magyar kultúra gyökerei mélyen a hitben és a közösségi éneklés hagyományában is ott rejlenek. Legjelentősebb sorait - elsősorban hagyományőrző vagy katolikus közösségekben - sokszor mindmáig éneklik a jelenlegi Himnusz elhangzása után.
„Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!
Sokat Fiad ellen, megvalljuk vétettünk.
De könyörögj értünk, s hozzája megtérünk!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!
Jézus Fiad előtt, hajts térdet érettünk,
Mert ha nem cselekszed, egy lábig elveszünk!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!
Dicséret, dicsőség legyen az Atyának,
A Te Szent Fiadnak, s Szentlélek mátkádnak!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!”
Mit is nevezünk kultúrának?
A kultúra összességében mindazokat az anyagi (tárgyi vagy fizikai) és szellemi értékeket jelenti, amelyeket az emberi közösségek hosszú történelmi folyamat során hoztak létre és adtak tovább. Ide tartozik a nyelv, az irodalom, a zene, a képzőművészet, a hagyományok, a színház világa, a gasztronómia egyes formái, az erkölcsi normák és a közösségi szokások rendszere, bizonyos értelemben pedig átvetíthető a sportra és a kertészetre is.
A kultúra az emberiséggel egyidős: már az első közösségekben megjelent a tudás átadásának, a közös emlékezetnek és az önkifejezésnek az igénye.
Magyarországon a kulturális hagyományok különösen gazdag rétegekre épülnek, a népi kultúrától az egyházi örökségen és az irodalmon át a modern művészeti ágakig. Napjainkban a kulturális élet sokszínű intézményrendszerre, civil kezdeményezésekre és közösségi programokra támaszkodik, így a lehetőségek tárháza minden korosztály és minden érdeklődési kör számára nyitott. Egyre népszerűbbek azok a folyamatok, melyekben az általános vagy hagyományos kulturális szálak összemosódnak, új irányzatokat és élményeket teremtve ezzel. A kultúra számtalan fejlődési lehetőséget kínál mind egyéni, mind közösségi szinten. Az önművelés, az alkotás és a közösségi részvétel mind hozzájárulnak a személyes kiteljesedéshez. Egy könyv elolvasása, egy koncert meghallgatása vagy egy kiállítás meglátogatása új gondolatokat indíthat el, inspirációt adhat, és tágíthatja a látókört. A kulturális tevékenységek fejlesztik az önkifejezést és a kritikus, precíz gondolkodást. Segítenek abban, hogy ne csupán befogadói, hanem alakítói is legyünk a kulturális életnek. Közösségi szinten a kultúra összeköt: hidat képez generációk, társadalmi csoportok és eltérő világnézetek között.
A kultúra fizikailag és szellemileg is gyógyító hatású
A kultúrával töltött idő (olvasás, zene, színház, kiállítások látogatása, alkotás, közösségi kulturális programok) hatása azért különleges, mert egyszerre dolgozik a testtel, az idegrendszerrel és a társas kapcsolatainkkal. A WHO európai összefoglaló jelentése az utóbbi években több mint 3000 tanulmány eredményeit nézte át, és arra jutott, hogy a művészetek és a kulturális részvétel szerepet játszhat a fizikai és mentális betegségek megelőzésében, az egészség támogatásában a teljes élettartamon át. A kulturális vagy művészeti neveltetésben részesített gyerekek nemcsak a művészetek és a humán tantárgyak, de a reál tárgyak terén is magasabb eredményeket érhetnek el, sokkal könnyebben fogadnak be információkat és érzelmi reakcióik is finomabbak, csiszoltabbak lehetnek.
Az én életemben azóta jelen van a kultúra, amióta csak az eszemet tudom.
Kezdettől fogva, már az óvodában aktív érdeklődést mutattam a versek, mondókák, dalok iránt. Gyakran jártunk színházba, moziba a családommal, nekik köszönhetően szerettem meg az olvasást és a filmkultúrát is. Imádtam festeni, rajzolni, már egészen fiatalon vonzottak a múzeumok, a kiállítások, a gyűjtemények. Mégis, ha a kultúrához való kapcsolódásaim kezdeti idejéből csak egyetlen dolgot lehetne megnevezni, az biztos, hogy a történetmesélés lenne. Ez gyakorolta rám a legnagyobb hatást, elsősorban édesapám által, aki rengeteg izgalmas, régi korokat is bemutató, tanulságos történetet mesélt nekem kiskoromban. Gyerekként ezeken a történeteken nőttem fel, ezeknek a történeteknek a megélője, újraélője akartam lenni.
Édesapám sajátos történetmesélése által, 13 éves koromban egy mátrai legendát balladába foglalva, megnyertem az ország egyik legnagyobb, legnívósabb meseíró pályázatát. Azóta is életem meghatározó része a történelem, a folklór, a természetismeret és a növénytan, az építészet, a gasztronómia, a fotózás, a történetmesélés, az értékmentés, a szájhagyomány által terjedő kulturális értékek, olykor a zene összekapcsolása… az én kultúrámat úgy hívják: idegenvezetés.
A kultúra olyan, mint a világ: sokszínű, ezerféle módon szerteágazó, értékmentő és értékközvetítő eszköz. Csak az nem találja meg a magának tetszőt, aki nem akarja. Tartsuk fenn, hívjuk életre, használjuk, élvezzük, beszéljünk a nyelvén minél többet, hiszen, ha köztünk van, talán észre sem vesszük, ám ha eltűnne, egy elképzelhetetlen, szűk és szürke világ köszöntene ránk. Éljen a magyar kultúra!
Borítókép:123rf
B. Nagy Károly élettörténete
44 hónap orosz hadifogság, a Don-kanyar és egy először lejátszott hangfelvétel
