A Nagyalföld tipikus növénye, aminek virágzása júliustól egészen szeptemberig kitart. Levelei húsosak, tompák, legfeljebb apró szálka ül a végükön. A terméses lepelcimpák harántormója nem szárnyas, a növény teljesen kopasz- írják róla az állami természetvédelem hivatalos oldalán.
Érdekessége, hogy míg idehaza védett természeti kincs, más országokban a zöldségtermesztés része: Olaszországban és Japánban előszeretettel fogyasztják. Akkor szedik, amikor még zsenge, és igen sokoldalúan használják fel: köretként, olívaolajjal, citrommal, fokhagymával, vagy akár tésztákban, sült hús mellé fogyasztva.
Leginkább természetes sótűrése és étrendi értékei miatt figyeltek fel rá- úgynevezett halofita növény, aminek fő jellemzője, hogy jól tűri a sót, így kiválóan elél a szikes talajokon. A halofita növények különleges alkalmazkodási mechanizmusokkal rendelkeznek a sós környezetben való túlélés biztosításához, így például sót tárolhatnak hólyagsejtjeikben vagy kiválaszthatják azt a levélfelületükön lévő sómirigyekkel. Ezek a növények gyakori fajai a tengerpartok és a sós tavak partmenti életközösségeinek, és különleges képességeiknek köszönhetően kiváló kutatási lehetőségeket is biztosítanak a szakemberek számára- egyszer talán segíthetnek megoldani a talajok szikesedésének problémáját.
A feljegyzések szerint a régi időkben hamuzsírt készítettek belőle- innen ered az angol neve is: "saltwort" azaz sófű. „Ha házilag festettek indigóval, abban az esetben a nehezen oldódó indigófestéket apró zsákocskába tették és ballagófű vagy selyemmályva, esetleg egyéb növény meleg hamulúgjába rakták, hogy feloldódjon”- olvashatjuk egy 1976-os Művészettörténeti Értesítőben.
Spanyolországban a barillának nevezett növényi hamut használták szappanfőzéshez, a barilla alapanyagai pedig olyan tengerparti sótűrő növényfajok voltak, mint például a sziki ballagófű. A barillahamuból spanyol olívaolajjal hozzáadásával készítették a fehér színű, kiváló minőségű kasztíliai szappant, és a barillahamu volt az egyik összetevője a híres muránói üvegnek is.
A sziki ballagófű egy Eurázsiában széleskörűen elterjedt faj: Európában főleg a Földközi-tenger vidékén, Németországban, Magyarországon, Romániában, valamint Ukrajnában és Oroszország déli részein fordul elő. Ha az időjárási és a vízviszonyok kedvezőek, akkor alkalomadtán tömegesen is megjelenhet a Duna-völgy sík területeinek szikes tavai mentén, azonban máskor éveken át csak szórványosan észlelhető.
A nagy méretűre is megnővő növény ősszel sárgásbarnára színeződik, az elhalt növények pedig a széllel elsodródnak. A telet mag formájában vészeli át, ezeket a magokat a szikes víz sodorja tovább, és teríti szét.
Végül érdemes megemlítenünk azt is, hogy a növénynek Linné által adott latin fajneve (soda) a mai napig alapját jelenti a nátrium angolszász „sodium” elnevezésének.
Címlapfotó: Stan Shebs/wikimedia.org
