A palotát Sir Arthur John Evans, az oxfordi Ashmolean Museum korábbi főintendánsa tárta fel, nem kevesebb, mint harminc évnyi munka során. A leletek alapján úgy tűnik, hogy az épületegyüttes története időszámításunk előtt 2000 körül kezdődött: feltételezhetően ekkor épült az első, kőtömbökből álló épület a területen.
A történelmi források szerint az építkezéseket időszámításunk előtt 1700 körül földrengés és tűzvész is sújtotta, így az a forma, amit Sir Arthur John Evans restaurált, valószínűleg egy harmadik, újjáépített változat (amit i.e 1450 körül romboltak le a mükéneiek, vagy pusztított el egy vulkánkitörés, esetleg földrengés – ez a mai napig tisztázatlan).
A feltárt leletek szerint a palota körüli domboldalon teraszos, árkádos kertek terültek el.
Feltételezhető, hogy az itteni fajok között a kor jellemző növényeit találnánk, ha visszapörgetnénk az időt: a dodonai tölgyet (Quercus dodonea), a kocsányos tölgyet (Quercus robur), az olajfát (Olea europea) és a szilfát (Ulmus minor, Ulmus major).
A knósszoszi palotakomplexum közel 20 000 négyzetméteres területen helyezkedik el, a Kephala domb lejtőjén kialakított bonyolult, négyszintes épületrendszerben, ahol a feljegyzések szerint 1300 helyiséget alakítottak ki. A palota fő építőanyaga a mészkő volt, és érdekessége, hogy a várost és a palotát nem övezték védőfalak.
A knósszoszi palota jellegzetességei közé tartoznak a ciprustörzsekből készült, vörösre festett oszlopok is,
amelyek megjelennek a hosszú, árkádos teraszokon, az előcsarnokokban és a díszesebb helyiségekben is.
A palota számos helyiségének falait naturalisztikus stílusú falfestmények és domborművek díszítették: ezeket feltételezhetően több réteg gipszből formálták meg, majd kiszínezték.
A kert így a belső terekben is visszaköszönhetett: a festményeken ugyanis krókuszok, liliomok, nárciszok, fűszernövények és a legkülönfélébb állatok is helyet kaptak.
Jellegzetes ókori görög építészeti elem volt a labirintus, amelyeknek legismertebb emléke itt, Knósszoszban található. Bár biztosan nem tudjuk, mi célt szolgált, egy biztos: számtalan reneszánsz és barokk kertet ihletett meg. Nem mellesleg hozzá kötődik az egyik legismertebb ókori történet is:
„A monda szerint Knósszosz uralkodója, Minósz, Zeusz egyik fia volt. Felesége Pasziphaé egy bikától fiút fogant, Minótauroszt, a bikafejű és embertestű szörnyeteget. A király a szörnyszülött fattyút bezáratta a labirintusba, amelyet a kitűnő athéni mesterrel, Daidalosszal építtetett. Minósz minden kilencedik évében hét athéni ifjút és szüzet vettetett a bezárt gonosznak. A szörnyűségnek az athéni hős, Thészeusz vetett véget; bemerészkedett a labirintusba, hogy agyonüsse a bikafejű Minótauroszt. A félelmetes építmény útvesztőiben menthetetlenül elpusztult volna, ha a király lányától, Ariadnétól nem kap egy gombolyag fonalat, így azután ismét visszatalált a kijárathoz. Megölte Minótauroszt, majd Ariadnéval Náxosz szigetére szökött, és megmentőjét otthagyta.”
Hogy mennyi igaz a mondából, nyilván sosem tudjuk meg. A palota és környezet azonban a történelem híres kertjeinek sorából nem maradhat ki, hiszen valószínű, hogy itt az ókori görög kertek örökzöld fajai igazi Paradicsomkertet alkottak. A babérmeggy, a tiszafa és a buxusok is előkelő helyen szerepeltek a lehetséges növények között, de mellettük a leanderek és gránátalmák is szinte kihagyhatatlan elemei voltak a kor kertjeinek. Nem volt ez másképp a palota kertjében sem, ahol emellett még a különböző fűszernövények is fontos szerephez jutottak: legfőképp a rozmaring és a kakukkfű.
A palota látogatható – kiváló úti cél a történelem szerelmeseinek.
Nyitóképek: Goodfon / Wolverine_01 és Wikipedia / Jebulon
