Kelet-Ázsiából érkezett hozzánk egy ponty szállítmánnyal az 1960-as években. Apró véletlen, mely mára komoly hatást gyakorol a hazai vízi élővilágra, és jól mutatja az invázióban rejlő veszélyek erejét.
Az 1960-as években úgy kívánta a gazdasági érdek, hogy nagyobb arányú kelet-ázsiai halfajt telepítsenek Európa vizeibe: ekkor nőtt meg a fehér busa, az amur és a pettyes busa állománya a kontinensen. Ezekkel a szállítmányokkal került be a Duna vízrendszerébe a kínai razbóra is, amit először 1963-ban észleltek idehaza, és alig négy év múlva már tömeges állományról is olvashattunk.
Az első, véletlen behurcolást követően tehát alig pár évtized alatt birtokba vette az európai vizeket: a 2000-es évekre minden európai édesvízben megjelent. Gyors terjedésében csak magunkat okolhatjuk, ugyanis más halak, mint az amur vagy a busa fajok ivadékainak kereskedelmével terjedhetett el ilyen gyorsan - mindamellett, hogy térhódításában döntő szerepet játszik nagyfokú alkalmazkodóképessége is, és az a túlélési stratégiája, hogy jól tolerálja a gyenge minőségű vizeket is.
Hazánkban a paksi tógazdaságból jelentették először, és mára már országszerte elterjedt halfajnak számít. A faj adatlapja szerint a könnyen felmelegedő nyugodt vizeket kedveli - a sekély tavakban, és alig mozgó kisebb csatornákban fordulnak elő nagyobb állományai. A kínai razbóra ráadásul igen szapora: ivarérettségét már egy évesen eléri, és a nőstény akár 1000 ikraszemet is érlelhet, amelyet több részletben rak le, valamilyen szilárd felszínre.
És bár egy-egy ívás során csak maximum pár száz ikrát rak, megmaradási százalékát azzal növeli, hogy ivadékait gondozza, ráadásul a két hónapos ívási időszak alatt többször is ívik, így egy szezonban egy anyaállat akár ezer ivadéknak is életet adhat. Sajnos a kínai razbóra minden őshonos halfajunk ivadékának táplálék-konkurense, ráadásul a kifejlett egyedek az apróbb halivadékot is képesek elfogyasztani, így ezzel is sokat árthat őshonos halállományainknak.
Elszaporodása után sajnos egymás után jelentek meg az általa okozott ökológiai problémák hazai vizeinkben: fakultatív parazitája más halaknak, gazdaszervezetként funkcionál a rozetta ágens (Sphaerothecum destruens) halbetegséget okozó parazitának, és ezek mellett akadályozza egyes őshonos fajok szaporodását is. És ha ez még nem lenne elég: természetes ellenségei közül hazánkban csak a szintén behurcolt sebes pisztráng él, így nem alapozhatunk állományai természetes féken tartására sem. Európa országaiban egyre nagyobb anyagi terhet jelent a faj visszaszorítása: Angliában például 27 000 font/ha/év a védekezés költsége.
Kezelése során számos módszerrel próbálkoztak már: például ragadozó fajok telepítésével igyekeztek biztosítani a predációs nyomást. Idehaza megfigyelt jelenség, hogy az egynyaras süllő (Sander lucioperca) kifejezetten kedveli, emellett más országok jelentése szerint a csuka betelepítésével is csökkenteni lehet állományát.
A szakemberek szerint kifolyók esetében átjárható gátak alkalmazhatóak terjedésének megakadályozására, ezek alkalmazása azonban más őshonos fajok terjedését, visszatelepülését is negatívan befolyásolhatja, így komoly átgondolást igényel. Sajnos a jelenlegi szakmai álláspont szerint teljes kiszorítása gyakorlatilag lehetetlen, így a jövőben is folyamatos fenntartási munkálatokat igényel, amelyeknek egyik izgalmas eleme, hogy a korai felismerésben a szabadidős horgászatnak kulcsszerepe lehet.
A kínai razbóra esete jól mutatja, mennyire szerteágazó problémákat okozhat egy-egy rossz döntésünk, sokszor úgy, hogy mit sem tudunk róla, és sokáig láthatatlan marad. A természet rendszerében mindennek jól meghatározott helye van, és nem véletlenül teremtődött egy faj oda, ahova…Talán ideje jobban átgondolnunk, hogy mindennek a helyén van a helye, és se nem szükséges, se nem ajánlott mesterségesen beleavatkoznunk a természet döntéseibe.
