
Javában érleli terméseit a vadkörte, ami a Kárpát-medencében szinte mindenütt megtalálható vadgyümölcsünk. Magas ökológiai értékkel rendelkező faj, ami 1998-ban az év fája is volt. A termesztett körte őseként is hivatkoznak rá, és köztudott, hogy szinte minden háziasított körtefajtával hibridizálódik. Viszonylag gyorsan nő, és extrém esetben az akár 15-20 méteres magasságot is elérheti.
Gyümölcsének érési ideje augusztusra tehető, és egészen szeptemberig találhatunk szüretelhető példányokat. Termése savanykás, de édes és aromás is egyben, ráadásul sok pektint tartalmaz.

Találhatunk még benne vitaminokat, gyümölcssavat, cserzőanyagot és cukrot is, a magjában elérhető zsíros olaj felhasználási lehetőségei pedig egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat. Főzhetünk belőle lekvárt, de adhatjuk vegyes rostos gyümölcslevekhez is, gyümölcskocsonyákhoz vagy akár házi gumivitaminokhoz, vadgyümölcsös fagylaltokhoz is.

Most érik a bogyóival komoly díszítő értéket is képviselő madárberkenye, ami egyike legsokoldalúbb vadgyümölcseinknek. Ehető változata, a Sorbus aucuparia var.edulis, az ember számára túl keserű, ha azonban megtaláljuk a módját, miképp enyhítsünk keserűségén, ezt az alapfajt is felhasználhatjuk.
Ehhez hosszas kutatómunka során egy 1916-os feljegyzésben találtunk segítséget, méghozzá a következő receptet: „A keserű anyag kivonása úgy történik, hogy a szártól megtisztított s megmosott gyümölcsöt 4 százalékos eczettel leöntjük és egy éjjelen át így hagyjuk. A másnap leöntött eczetet keserű anyag kivonására ismételten is felhasználhatjuk. A keserűanyagtól eczet segélyével megszabadított berkenye gyümölcsöt alaposan kiöblítjük, elegendő vízzel puhára főzzük azután pedig kisajtoljuk s az átszűrt levet 50 százalék czukor hozzáadásával kocsonyává főzzük be. Nagyon jó kocsonyát készíthetünk úgy is, ha a berkenye levéhez egyharmad résznyi almalét adunk hozzá. Ha közvetlen a kocsonyásodás előtt czukrozott narancshéjat adunk a léhez úgy igen kellemes íze lesz annak, míg ha almalét adtunk hozzá, a berkenye kissé karczolós ize lesz eltompítva.”.

A madárberkenye szorbin-és para-szorbinsavat, sok vitamint, cserzőanyagot, cukrot és pektint is tartalmaz, ráadásul igen kedvelt faja az erdőn kívüli fásításoknak is, így könnyűszerrel találhatunk olyan példányt, ahonnan gyűjtögethetünk.
Augusztusban érkezik el a sokoldalú húsos som ideje is. Sok C-vitamint, gyümölcssavat, ásványi anyagot tartalmaz, és számos formában eltehető a téli hónapokra is. Kiváló zselé, lekvár, gyümölcsíz és bor is készíthető belőle, ráadásul gasztronómiai lehetőségei mellett ökológiai szerepe is jelentős. Gyűjtéskor azokat a bogyókat szedjük le, amelyek enyhe pergetés hatására a kezünkben maradnak, mert azoknak lesz csak igazán érett, dús zamata.

Nem maradhat ki a sorból a mirabolán szilva vagy ringló sem, ami egy igen lédús, ráadásul legnagyobb szerencsénkre egy elhúzódó érési idejű faj. Számos színváltozatban találkozhatunk vele, és a különböző egyedek termései ízvilágukban is különböznek. Júliustól egészen szeptember közepéig érik, és bár nem egy kifejezetten erős zamatú gyümölcs, mindenképpen érdemes felhasználnunk. Barackkal, almával vagy körtével kiváló lekvár készíthető belőle, de fahéjas mézbe forgatva és úgy kiaszalva mennyei csemegévé válik.

Végül ne felejtsük el a fekete bodzát sem, aminek nemcsak virágai értékesek, hanem most érésnek induló bogyói is. Bár nyersen fogyasztása nem ajánlott, sőt: arra érzékenyeknél enyhe mérgezést is okozhat, hőkezelés után nemcsak bátran használhatjuk, hanem kifejezetten érdemes is megismerkednünk vele. A bodzaíz egy tradicionális vadgyümölcs-recept, a következőképpen készül: a megtisztított bodzabogyókat kevés vízzel puhára főzzük, majd passzírozzuk.

Egy kilogrammnyi bodzához 40 dekagramm cukrot számolunk, és addig főzzük, míg kellően sűrű nem lesz a gyümölcsíz elkészítéséhez. Ha van finom, édes almánk, akkor a bodza felét almával is helyettesíthetjük, ez egy plusz ízélményt adhat gyümölcsízünknek. A fekete bodza éretten szedett bogyója magas vitamin- és ásványianyag-tartalmú, a belőle készült lekvárról és italokról pedig úgy tartják, hogy kiváló vese- és béltisztító hatású.
Fotó: 123RF
