Az élelmiszeripar hajmeresztő csalásai: méz helyett kukoricaszirup és paprikahamisítás

Az élelmiszercsalások sajnos mindennapjaink aktív részei. Az Európai Unió külön hálózatot hozott létre ennek féken tartására, amely az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat, más néven Food Fraud Network nevet viseli. A szervezet rendszeres jelentéseket készít a hozzájuk beérkező panaszok alapján, munkájuk szükségességét pedig semmi sem igazolja jobban, mint hogy 2018-ban a tagállamok és Norvégia összesen 234 csalással kapcsolatos kérelmet adtak be. A legtöbb eset (negyvenöt) a hal és haltermékek minőségéhez kapcsolódott, amelyet a hús és hústermékek (negyvenegy), illetve a zsírok és az olajok (harminc) követtek. (A 2018-as jelentés elérhető itt.)

De mik voltak a történelem legelképesztőbb átverései? 

A büntetőjog a következőképpen értelmezi az ételhamisítást: a termékből elveszünk egy fontos (és drága) összetevőt és olyan dologra cseréljük, vagy olyan dolgot keverünk hozzá, mely eredetileg nincs – vagy csak kisebb százalékban van jelen – a termékben. De mit jelent mindez a gyakorlatban? Vegyük például a tejet. Volt olyan eset, hogy a tejet olyannyira felhígították vízzel, hogy végül krétaporral kellett sűríteniük, hogy az legalább némiképp emlékeztessen az eredeti italra. De volt olyan kereskedő is, aki a megmaradt, zsírmentes tejet liszttel keverte, és tejfölként árulta. A teát sem kerülték el a botrányok. Voltak, akik a kávéházak szemetéből összegyűjtött, egyszer már lefőzött leveleket újraszárították, és teaként árulták.

Az egyik, talán legismertebb élelmiszercsalás, a paprikahamisítás volt. Előfordult, hogy ledarált kukoricacsutkát festettek meg ólomtartalmú festékkel, ami komoly mérgezést okozott. De a téglaporozás sem volt semmi, nem beszélve a kőzetgyapot-őrlemény paprikaként való árusításáról. Szerencsére a paprikát egy egyszerű módszerrel mi magunk is ellenőrizhetjük: ha egy csipetnyi őrleményt egy pohár vízbe szórunk, a paprika mindig a felszínen marad – ami nem, az nem paprika.

Vehetünk finom borsot, amelyhez ostyahulladékot, dióhéjat és prézlit őröltek, ha pedig már nagyon keserű volt, hát megcukrozták. Az importcikkek között pedig a mai napig is gyakori a papayamag-őrlemény borsként való árusítása. És gondoljuk meg kétszer is, hogy szeretnénk-e hawaii fekete sót venni! Ugyanis előfordul, hogy szénporral vagy tintahaltintával színezett sót kapunk helyette.

A hús sem ússza meg: 

A paprikához hasonlóan életveszélyes trükköket vetettek be vágott baromfiknál is. Azért, hogy minél sárgább legyen a bőre, egy erősen rákkeltő anyaggal, anilinnal kenték be. És bármennyire hihetetlen, még ennél is továbbmentek a nyereség érdekében: volt, aki sósavval vagy kénsavval keverte az ecetet.

Ne menjen el a kedvünk, de a kolbász is esett már át pár turpisságon: a nagyobb súly érdekében keményítővel töltötték fel, vagy éppen kifőzték kátrányfestékben, hogy szép színe legyen. Találtak lisztben gipszport, csokiként árult kátrányfestékkel kezelt burgonyacukrot, de a 2008-as kínai tejporbotrány is szörnyű dolgokra hívta fel a figyelmet: az élelmiszer-hamisítók rovarölőszerként illetve műanyagipari alapanyagként használt melamint kevertek a hígított tejhez, hogy látszólag megnöveljék annak fehérjetartalmát. Ezt a „tejet” bébiételekbe is felhasználták, aminek az lett a következménye, hogy Kínában körülbelül 300 ezer kisgyerek vált mérgezés áldozatává.

A hamisítók szeme fénye: 

A hamisítók kedvencei közé tartozik az olívaolaj, amit gyakran szójaolajjal hígítanak, vagy klorofillal színeznek. Az olaj mellett a méz is a kedvencek közé tartozik, gyakran kukoricaszirupot adnak el helyette. De a halban, a kávéban és sok más alapanyagban sem bízhatunk száz százalékig.

A legnagyobb kérdés, hogyan kerülhetjük el, hogy csalás, hovatovább mérgezés áldozatai legyünk? Az őszinte válasz: nehezen. Érdemes minél kevesebb feldolgozott élelmiszert vásárolnunk, és minél több olyan terméket, amelynek ismerjük a forrását. Keressük fel inkább a helyi termelőket, termelői piacokat, ahol minőségi ételek közül válogathatunk.