„A jó ég áldjon meg, legalább kollagént szedjél már!” – egy mondat és egyetlen természetes hatóanyag segített rajtam

Talán életemben először sikerült nap mint nap, kihagyás nélkül szednem étrendkiegészítőt. No, nem azért, mert „megjavultam”, és szétszórt figyelmem dacára végre fókuszálni tudtam erre a kitartóan végzendő apróságra. Nem – azért voltam (és vagyok) képes egyetlen nap sem elfeledkezni róla, mert

érezhetően, szemmel láthatóan és gyógyulást hozva működik. 

Méghozzá olyan gyógyulást, amelyről azt hittem, hogy csak orvosnál, netalántán műtéttel érhetek majd el. Nem csoda, hogy igencsak vonakodtam tiszteletemet tenni a rendelésen, így addig kínlódtam, amíg vállalhatatlanná nem vált a fájdalom. Szenvedtem a térdemmel, a csípőmmel, a vállaimmal: fájtak, méghozzá alattomosan.

Először a jobb vállam adta értésemre, hogy kár volt három napig a felújítandó házunk padlóján csavarhúzóval, spaklival kapargatnom a linóleumot. Vagy két hétig alig bírtam mozgatni a karom – igen ám, de azután már soha többé nem ment, hogy vállmagasság fölé emeljem. A jógaórákon így igen érdekes látványt nyújtottam, ahogy több ászanát is sikerült a derekamhoz hajlított karral igencsak alternatív módon elvégezni. 

De megszoktam, bár hol jobb volt, hol rosszabb. Egyszer a lányom kimeredt szemmel bámult rám, és közölte, hogy jó, akkor holnap igenis orvoshoz megyek. Nem értettem, miért, mert már észre sem vettem, hogy a jobb karomat a ballal megfogva emelem. Akkor, hogy az ő szemén keresztül láttam a helyzetet bennem is felmerül:

mi a csuda történik velem? 

De még vártam egy kicsit, mert mindaddig meg voltam győződve róla, hogy a linóleumprojekt tehet az egészről, míg a másik vállam is hasonlóképp kezdett el viselkedni. Igaz, enyhébben fájt, jobban tudtam emelgetni, de mégis: kétségkívül beszűkült a mozgástartomány. 

Nagyjából ugyanezekben a napokban (hogy teljes legyen a testem lázadása) észrevettem, hogy a törökülésből felkelve a jobb lábamat úgy rakosgatom előre, hogy House doki kikérné magának a parodizálást. Egy idő után aztán már esténként is forgolódtam – volna, ha létezett volna olyan ideális testhelyzet, amelyben nem érzem a csípőmben a fájdalmas nyomást. 

Tetszett vagy nem, be kellett látnom: ez bizony porckopás lesz, flancosabb nevén artrózis. Közeledem az 50-hez, hát ez van. És be kellett látnom azt is, hogy a helyzet már orvosért kiált. 

 

Azért még egy utolsó kísérletet tettem, hogy elkerüljem a számomra rémületes fehér köpenyt. Barátnőm szólt rám egyszer, látva, hogy bűvészkedem a táskámmal, amelyet egyik vállamról a másikra pakolgattam, mert még a kis retikül hordozása is fájdalmat okozott:

„a jó ég áldjon meg, hát szedjél már legalább kollagént!”. 

Szöget ütött a fejemben a gondolat, és jó alaposan utánanéztem a kollagén hatásainak, annak, hogy miért is lenne képes segíteni. Kétség sem fért hozzá, hogy amennyiben a fájdalmaimat a porcok súrlódása okozza, akkor gyógyulást hozhat. A csontvégeink ugyanis azért nem érnek egymáshoz mozgás közben, mert kollagénrostokkal borított porcok borítják a végeiket, ha azonban a kollagénrostok már nem megfelelő mértékben termelődnek, nem védik a porcokat úgy, ahogy kellene, s a porc maga kopni kezd. 

Szóval a kollagén pótlása nem tűnt rossz gondolatnak ilyetén fájdalmaim kezelésére. Ráadásul teljesen természetes hatóanyag, hiszen egyfajta fehérje, amelyet a saját szervezetünk is előállít – csakhogy 40 éves korunktól folyamatosan csökkenő mértékben. Elhatároztam hát, hogy adok magamnak egy hónapot, megpróbálom a kollagénkúrát – az első 1 hónap rendszerességét ez az elhatározás adta, az orvos réme, amely ott lebegett előttem. Szedtem a kollagént, mint a kisangyal. 

Az első eredményekre nem kellett sokat várni 

Persze az ember folyton rohan, nem is figyel a teste változásaira. Ha nincs a jógaóra, amikor meglepődve néz rám a barátnőm, mert a karomat minden további nélkül a fejem fölé emelem, tán észre sem veszem, hogy gyógyulok. Pedig gyógyultam, méghozzá látványosan. Előbb a kevésbé rossz bal vállam működése állt helyre egyetlen hónap után, majd a jobb vállam is kezdett egyre nagyobb mozgástartományokban kalandozni. A csípőmben még sokáig éreztem a fájdalmat, de nagyjából 4-5 hónap kellett hozzá, és megszűnt az is. 

Nincs egy éve, hogy kollagént szedek, és jelenleg csupán a jobb vállam érzékenyebb még, és csak akkor, ha megerőltetem. Nagy valószínűséggel ott tényleg történt annak idején egy sérülés, szóval az orvost nem biztos, hogy megúszom ezzel a problémával – de a porckopással egyelőre úgy tűnik: igen. A bal vállam és a csípőm egyetlen nyilallás nélkül, tökéletesen működik. Bónuszként a bőröm is simább lett.

Utóirat: Amit mindenképp tudni kell kollagénkúra előtt 

Végezetül még egy jótanács: ha kollagént szeretnél szedni, két dolgot nézz meg a készítmény vásárlásakor. Az első a kollagén típusa, ugyanis nem mindegy, hogy az adott problémára melyiket választod: az I-es típusú kollagén például a bőrre és a csontokra, ízületekre jó (mert ezek a szerveink ilyen típusú kollagénrostokat tartalmaznak), a II-es a porcra, míg a haj szépítésére az V-ös alkalmas. A másik, amit érdemes figyelembe venni, az a feldolgozás módja: a kollagén ugyanis óriásmolekula, amely akkor képes hatékonyan hasznosulni, ha úgynevezett peptidekre van bontva, általában hidrolizálással. A különböző termékek címkéin ezek az információk mindenképpen szerepelnek.