Egészség

5 nyári, gyógynövényes kenőcs recept, hiszen a vaj nem csak a kenyérre kenhető!

Ha valaki gyógykenőcs készítésére adja a fejét, általában a klasszikus zsír vivőanyaggal kezd, majd átevickél a modernebb korok kedvenceihez: a shea-, kakaó- vagy mangóvajhoz. Ritkán találkozom olyannal, aki vajban áztatja a gyógynövényeket, pedig a vaj nemcsak kiváló alap, de hasznos összetevőinek köszönhetően igazán tápláló kenőcs is készíthető belőle. Ezúttal öt kedvelt recepttel készültem.

Körömvirág, az örök klasszikus

Amire szükségünk lesz: 200 gramm vaj, két marék körömvirág szirom, méhviasz és igény szerint egy kevés illóolaj. A vajat óvatosan olvasszuk fel, tegyük bele a körömvirágszirmokat és 10 percig hagyjuk alacsony lángon. Ezután letakarva hagyjuk állni szobahőmérsékleten egy napot, és amikor az idő lejárt, óvatosan melegítsük újra, hogy a vajból le tudjuk szűrni a szirmokat. Érdemes gézlapot tenni a szűrőre, és ezen átengedni a kenőcs alapot. Ezt követően tegyünk bele körülbelül 5 gramm méhviaszt, attól függően, hogy mennyire sűrű krémet szeretnénk, és kevergessük addig, amíg teljesen fel nem olvad a viaszunk.

Ha ez megtörtént, öntsük tégelybe. A méhviasznak köszönhetően lesz kenőcs állagú a vaj, nincs más dolgunk, mint megvárni, hogy kihűljön és besűrűsödjön. Ha szeretnénk illatot is csempészni kenőcsünkbe, akkor várjuk meg, hogy kihűljön, de még jól keverhető maradjon, és ekkor adjunk hozzá száz százalékos tisztaságú illóolajat, de

csakis olyat, amit megbízható gyártótól szereztünk be, és aminek tisztasága és minősége garantált!
Körömvirág mellé kedvelt párosítás a narancs vagy mandarin illóolaj. Másnapra kenőcsünk kellőképp besűrűsödik, és készen áll a használatra. A körömvirágkenőcs kitűnő sebek, horzsolások, vágások kezelésére és a kissé megégett, kiszáradt vagy irritált bőr ápolására is.

 

Fájó ízületek megmentője

A fenti eljárással igazi áldást készíthetünk arra az esetre is, ha a kerti munkák után izmaink kissé megfeszültek, végtagjaink elfáradtak. A legjobb gyógynövények ezekre a panaszokra a fekete nadálytő, kamilla, kurkuma, csalán, fahéj, babér, a menta, a gyermekláncfű, a rozmaring, a vadgesztenye és a levendula. Bármelyik beszerezhető a gyógynövényboltokból, és akár kombinálva is felhasználhatjuk őket.

 

A kurkuma és a fahéj porított formában kapható, esetükben egy teáskanálnyi mennyiséget javaslok 200 gramm vajhoz. A többi gyógynövényből két evőkanálnyit szoktam adni ugyanehhez a mennyiséghez. Ha kombináljuk őket, akkor a mennyiségeket annyi felé kell elosztani, ahány összetevőt alkalmazunk. Ha illóolajat is szeretnénk a keverékbe, akkor a fenti gyógynövények bármelyikének olajából cseppenthetünk bele 5-10 cseppet (a pontos mennyiség az olaj minőségétől függ).

Ha túl sok volt a klíma

Megesik, hogy a kinti forróság és a kellemes hőmérséklet az autóban vagy a lakásban nincsenek kibékülve egymással, és a legnagyobb nyári melegben is szükségünk lesz egy százas zsebkendőre. Ilyenkor megoldás lehet a következő házilag készített orrkenőcs: 200 gramm vajhoz – szintén a fentiekben leírt módon – keverjünk egy marék körömvirág- és kamillavirágzatot, egy marék mentát és kakukkfüvet. Kenőcsünkhöz grátiszként adhatunk egy kevés eukaliptusz-, ánizs- vagy levendulaolajat. Az eukaliptusz mérsékli a gyulladást, az ánizs belélegezve segíti a váladék kiürülését, a levendula pedig nyugtató hatású. Gyermekek esetében legyünk óvatosak, ha mentát is teszünk a kenőcsünkbe.

Ha túl sok volt a nap

A vajak és zsiradékok alkalmazása napégés esetén egy igencsak vitatott terület. Vannak, akik esküsznek rá, mások viszont kifejezetten ellenzik a használatukat. Az elmúlt évek alapján nekem az a személyes tapasztalatom, hogy napégés esetén igenis jó szolgálatot tesz egy megfelelő gyógynövényekből összeállított házi kenőcs. Nyugtatja a bőrt, ha kell hűsít, a benne található gyógynövények pedig rövid időn belül kifejtik áldásos hatásaikat.

A kenőcs elkészítéséhez ezúttal sem kell más, mint vaj, gyógynövények és méhviasz.

Azt javaslom, hogy inkább lágyabb krémet készítsünk kevesebb viasz hozzáadásával, mert a megviselt bőrfelületeken könnyebb lesz elkenni és kellemesebb érzést is nyújt. Többfajta gyógynövényt is belekeverhetünk a kenőcsünkbe

Jolly joker a bőrápolásban: a dió

Sokáig elfelejtették, de most reneszánszát éli a dió megannyi jótékony hatásának kihasználása. A diófa leveléből igazi „mindent visz” kenőcs készíthető, ami garantáltan a család kedvence lesz! 20 dkg olvasztott vajba tegyünk tíz nagy diófalevelet és egy marék körömvirágszirmot. Sötét, hűvös helyen érleljük két napig, majd olvasszuk fel, szűrjük le, sűrítsük méhviasszal és ízlés szerint illatosítsuk olajokkal. Szinte minden bőrproblémára alkalmazható.

Erre minden használat során ügyeljünk!

Van pár alapszabály, amit fontos betartanunk a vajból készített kenőcsök esetében: az első és legfontosabb, hogy valódi, minőségi vajat vásároljunk! A vaj szobahőmérsékleten, főleg nyáron nem áll el olyan sokáig, ezért érdemes kis tégelyekbe adagolni,

és amit éppen nem használunk, azt hűtőszekrényben tárolni.

Ha nem szeretjük a túlságosan megdermedt állagú kenőcsöket, akkor szobahőmérsékleten maximum egy hétig tarthatjuk el csodaszereinket, ezután a vaj már romlásnak indul. Minden alkalmazás előtt érdemes bőrpróbát végeznünk, és csak ezután rendszeresíteni a használatot. Csak megbízható forrásból szerzett alapanyagokkal dolgozzunk, pontosan beazonosított gyógynövényekkel és tiszta olajokkal! Az egészség nem játék, vigyázzunk rá nagyon!

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X