Család

Kórházban karácsonykor – így tedd széppé a beteg szeretted ünnepét

112 napja bukfencezett egyet a világunk. A mi kis mikrovilágunk. Nincs kávézás, nincs közös béna szelfi, nincs piacolás, nincs kirándulás. Nincs közös vasárnapi ebéd. Nincs Anyu-ebéd. Van kórház. Van orvossal konzultálás. Nincs látogatás. Van kínzó hiányérzet. Nincs találkozás. Nincs érintés, puszi, ölelés. Van telefon, néha ócska vonal, alig érthető szavak. Van szeretet. Vannak könnyek. Nincs kétség. Van közös éneklés: szép csillagos az ég. Amit gyerekkorunkban énekeltél nekünk, most mi énekeljük neked. Szeretünk. Várunk haza. Bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport. Néha átázik a könnyektől, de felszárítjuk. Van okunk a reményre, hiszen egy amazonnal van dolgunk.

Anyukám már négy hónapja kórházban van. Pörgetjük a napokat, csináljuk a dolgunkat, rettenetesen nehezen, de tudomásul vesszük, hogy nem lehet látogatni. Ahogy jön a karácsony, egyre lassabbak a léptek, egyre szomorúbbak a pillanatok. Komolyan, még most se? Még ilyenkor se menjek? Anyu nélkül legyen Szenteste? Hihetetlen, fájdalmas, elfogadhatatlan.

Sokan töltik kórházban a karácsonyt, talán elfogadva, talán dacolva az ünnep megváltozott dinamikájával. Egészségügyi és mentálhigiénés szakembereket kérdeztem arról, hogyan próbálják az egészségügyben egy kicsit örömtelibbé tenni a nehézség ellenére is az ünnepet, s hogy hogyan tudunk mi, otthon, a szerettünk nélkül „jól” ünnepelni.

„A karácsony családi ünnepet, így lelki traumát jelent a betegek számára, ha ebben az időszakban távol vannak szeretteiktől" – mondja dr. Péterfi Zoltán egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászati Klinika Infektológia Tanszékének vezetője. „Vannak olyan betegek, akik ilyenkor magukba fordulnak. Ezen többféle módon is próbálunk segíteni. Egyrészt az osztályon dolgozó orvosok és ápolók igyekeznek ünnepi hangulatot teremteni, karácsonyfával, fényfüzérekkel, ilyenkor kicsit más hangulat uralkodik bent. Vannak önkéntesek, akik az ünnepek alatt bemennek és beszélgetnek a betegekkel. Ha a hozzátartozók beküldenek valamilyen asztaldíszt, családi fotót, akkor azt kitesszük az éjjeliszekrényre, ezzel is erősítve a jóérzést ebben a nehéz időszakban. Esetleg a rádióban halkan szól az ünnepi zene. Ha valakinek van mobiltelefonja, segítünk felvenni. Van, ahol videóhívásra is van lehetőség, ez is sokat segíthet.”

Arról se feledkezzünk meg, hogy az ügyeletben lévő orvosok és ápolók is családjuktól távol töltik ezeket a napokat. Ez egyfajta sorsközösséget jelent ápoló és ápolt között. Péterfi doktor nem is emlékszik olyan évre, amikor ne ügyelt volna az ünnepek alatt. „Nekünk is nehéz, hogy távol töltjük a családtól az ünnepet, fáradtan megyünk haza, akkor sem tudjuk igazán megélni a karácsonyt, hiszen pihenni kell. A betegekkel hasonló élethelyzet, miatt még erősebb az együttérzés, több a mosoly, a kedves szó.”

Betegség, fájdalom, bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, kiszolgáltatottság, izoláció, krízis – dr. Csürke József fejlesztő-tanácsadó szupervizor azt mondja, ezek az érzések kerülnek előtérbe, ha valamelyik szerettünk kórházba kerül, ez különösen nehéz karácsony idején pandémával súlyosbítva.

„Minden családnak megvannak a maga ünnepi hagyományai, erőteljes érzelmi töltéssel bíró szokásai, tevékenységei, amelyek szimbolikus kötőerővel bírnak, az összetartozást fejezik ki és optimális esetben emelik a családot alkotó személyek pszichológiai jóllétét. Ahogyan ezt Kézdi professzor, ismert pécsi pszichiáter, pszichoterapeuta megfogalmazta, az ünnepeknek identitást adó, erőteljes önazonosságot formáló hatása van. Ilyenkor egy sűrített és kiélesített képet kaphatunk arról, hol is tartunk, hiszen ezek az alkalmak elcsendesedéshez és lassuláshoz vezetnek, egy izolált és mélyebb intimitásra lehetőséget adó térbe, az ünnepi karácsonyfa fényébe – és árnyékába –kísérnek. Ez a nagyon fontos funkció sérül, ha egy szerettünk kórházba kerül, s ez megbontja az évek-évtizedek alatt kialakult hagyományokat, azokat a forgatókönyveket, amelyek a család erőforrásait jelentik. A szeretteink súlyosabb betegsége minden esetben krízisként jelenik meg, hiszen a korábbi viszonylagos egyensúlyi állapot megborul és a bizonytalanság, a lefolyás kiszámíthatatlansága és kontrollálhatatlansága, a fájdalom, a szenvedés, a kiszolgáltatottság és a halál témái közvetlen közelségbe kerülnek. Mindezt tetézi, hogy a járvány miatt nem is látogathatjuk meg szeretteinket.”

És hogy mit lehet tenni egy ilyen megváltozott helyzetben?

A szakember szerint fontos teret adnunk a bennünk teljesen természetes módon megjelenő fájdalmas érzéseknek. Megengedéssel, elfogadással próbáljunk meg fordulni önmagunk és szeretteink rossz érzései felé, amelyek teljességgel érthetőek: a bizonytalan, kiszámíthatatlan jövő révén létrejövő szorongás, a korábbi forgatókönyvek meghiúsulása miatti veszteségélmény sajnos a realitás. Fájdalmas, szomorú és nehéz érzések ezek, melyek szenvedést okoznak, ezért igyekszünk megszabadulni tőlük, de nem feltétlenül kellene. Különösen nehéz persze összeegyeztetni ezeket a negatív érzelmi állapotokat az ünnepek emelkedettségével, azonban ha nem adunk teret a rossz érzések kifejezésének, az elfojtása miatt keletkező egyre növekvő feszültség alapjaiban zavarhatja az ünnepet és annak megmaradt részeit, idejét.

Dönthetünk úgy is, hogy a megváltozott körülményekben is megragadjuk és megéljük a jó pillanatokat.

Ez a hozzáállás segíthet bennünket, hogy igazán szeretetteljesen kapcsolódjunk a távol lévő hozzátartozónk felé, így ténylegesen tudjuk őket támogatni a lehetséges csatornákon. Ezzel a velünk, otthonunkban ünneplő családtagok számára is egy élhetőbb lélektani tér előteremtéséhez járulunk hozzá. 

A szívemre (és a szakemberekre) hallgatva igyekszem ezt a furcsa-különleges ünnepet a lehető legszebbé tenni. Anyunak összeállítottam egy ajándékcsomagot, van benne pihepuha zokni, családi fotó, apró világító karácsonyfa. Igyekszünk annyiszor beszélni telefonon, ahányszor csak lehet, közösen éneklünk. Szóval idén is díszbe öltöztetjük a szívünket és reméljük, hogy a következő karácsonyt már együtt tölthetjük.

Ajánljuk még:

„Anyám megspórolt szeretetét akartam a férfiakon behajtani”

A szeretet nem puszta szó, leginkább cselekvés. Ám nem is olyan könnyű szeretni, pláne jól szeretni emberi kapcsolatainkban. Még az anyák szeretete is lehet tompa, alig érezhető, szinte láthatatlan. Mónika családban, anya, apa mellett nőtt fel, mégse érezhette meg soha igazán, milyen az odaadó szülői szeretet. Olvasói levél következik.