Észak-Magyarországon, a régió egyébként kiemelt turisztikai térségének számító Bükk-hegység területén járunk. Miskolc, Lillafüred, Eger és Szilvásvárad között, olyan megyeszékhelyek és települések ölelésében, amelyek önállóan is jelentős turisztikai értéket képviselnek. A kettő között elterülő hegység azonban nem csupán földrajzi értelemben képez átmenetet, de természeti és történelmi értékeivel hangsúlyosan emeli a környék értékeit.
A Bükk hazánk egyik legrégibb nemzeti parkjának ad otthont: a Bükk Nemzeti Park területét tanösvények, látogatóközpontok, bemutatóhelyek, barlangok, források és változatos túraútvonalak hálózzák be. A hivatalos turisztikai adatok szerint évente látogatók ezrei fordulnak meg itt, a könnyebb sétáktól, egyszerűbb kirándulásoktól a komolyabb teljesítménytúrákig és összetett kalandokig, a családi kirándulásoktól a természetfotózáson át a sportteljesítmény növeléséig sokféle céllal.
A Bükknek azonban vannak olyan részei is – főként az északi és keleti térségekben –, ahol a természet egészen más minőségben van jelen. Fogalmazhatnék úgy is, hogy megmagyarázhatatlan békesség és csend lakik a fák között. Ez egyszerre valóságos, s álomszerű. Itt a bércek, a fenyőerdők, a fennsíki rétek és a töbrök között olyan nyugalom honol, mintha a tündérmesék lapjai elevenednének meg. Ahol a csend és a nyugalom nem vágyakozás tárgya, nem elérhetetlen cél, hanem olyan nyomatékos, hogy szinte hallható. Olyan eleven, olyan igazi, oly hatalmas, hogy már-már „fülsértő”.
A havas téli táj és a felfedezés utáni vágy ebbe a kevésbé ismert, sokak számára kieső régióba, Jávorkút és a Kis-Mező vidékére csábított. Bevallom, nem sokszor volt még ilyen élményem, mint itt, pedig munkám és kedvelt időtöltésem, hobbim, a túrázás miatt gyakran járom a természetet országszerte és határainkon túl is. Ehhez fogható megélés azonban nagyon ritkán talál meg. A Bükk-fennsíkon, különösen a Jávorkúttól délre eső területeken olyan csönddel szembesültem, amely egyszerre ölelő és felfoghatatlan, egyszerre nyugtató és misztikus, s közben egy kicsit hátborzongató is.
Az északkeleti-keleti Bükk, Jávorkút, a Kecskeláb-rét, és a Kis—és Nagy-Mező térsége
A Bükk-fennsík észak–északnyugati térsége külön világ a hegységen belül. Jávorkút és a fent említett helyszínek nem éppen a legforgalmasabb turistacélpontok közé tartoznak, mégis a fennsík legkarakteresebb területei közé sorolhatók – amolyan ősi vadon szerepét betöltő módon.
Itt már valóban fennsíkról beszélünk: nagy kiterjedésű, enyhén hullámzó térszínekről, zárt erdőfoltokkal, nyílt rétekkel, karsztos mélyedésekkel. A táj szerkezete letisztult, szinte puritán, sok helyen még ma is érintetlen - amely különösen télen válik hangsúlyossá. A hóval borított rétek, a sötét fenyvesek és a fehérbe paplan alá bújt töbrök együttese sajátos természeti látványt nyújt. A rengeteg állat-és növényfajnak otthont adó Bükk-fennsík nem véletlenül fokozottan védett természeti terület, ahol komoly és határozott szabályok vonatkoznak a látogatókra.
Erről egy korábbi cikkünkben is olvashattok.
Jávorkút története
Jávorkút és környéke nemcsak természeti, hanem történelmi szempontból is jelentős. Közigazgatásilag Miskolc város része, Lillafüred felől közelíthető meg közúton autóval, de persze kijelölt utakon gyalogosan és kerékpárral is elérhető – ebben az esetben nem csak Lillafüred, de Bánkút – Csipkéskút felől is.
A Bükki Nemzeti Park információi alapján tudjuk, hogy a Bükk-vidék az államalapítást követően egyházi szervezetek és különböző nemzetségek birtokába került. A dédesi, éles-kői várakat, illetve várbirtokokat Károly Róbert kobozta el az ellene lázadó főuraktól majd Nagy Lajos uralkodása idején az Északi-Bükk és a Bükk-fennsík szinte teljes területe a diósgyőri várhoz tartozó királyi vadászterület lett.
Jávorkút az itt fakadó forrás miatt és a környékre jellemző hegyi juhar régies elnevezése, mint jávor miatt kapta nevét. A Bükk-fennsíkon egykor szén- és mészégetők is működtek, ezek nyomai helyenként még most is láthatók a hegységben, az erdők és a hegyvidék gazdasági hasznosítása pedig hosszú időn át meghatározta a térség arculatát, mely folyamatok a mára fokozottan védett Bükk-fennsík képének kialakulásában is szerepet játszottak.
Jávorkút környékének – annak ellenére, hogy állapotuk fokozottan romlik – máig meghatározó szereplői a fenyőfák. A Bükki Nemzeti Park által létrehozott és a helyszínen végig járható, informatív Jávorkúti tanösvény tartalmából kiderül, hogy a térségben történt nagy ütemű fenyvesítések a 19. század első felében kezdődtek, részben a fennsík irtásain, részben állomány-átalakítással a bükkösök helyén. Ezek közül az 1887-ben Svédországban vásárolt erdei fenyőmagból nevelt híres jávorkúti „svédfenyvest" kell kiemelni. Ennek szomszédságában található a jávorkúti lucfenyves, melyet 1876-ban telepítettek. A 8 hektár területű ún. „ősfenyves" fajkészlete jóval gazdagabb az előzőnél, hiszen bükkelegyes állományról van szó (elegyarány: lucfenyő 78 % , bükk 22 % ). A több mint 130 éves, 40 méter magasságot is meghaladó lucfenyők állapota fokozatosan romlik. A kiszáradó fák kidőlnek, s a helyükön képződő „lékeken" beáramló fény kedvező lehetőséget teremt a bükkcsemeték növekedéséhez, ezáltal az erdő természetes megújulásához.
Grófok, vadászatok és időjárási sajátosságok
A 19. századtól a hely kedvelt vadászhely volt. Gróf Bethlen István 1920-ban impozáns vadászházat építtetett itt, több kiegészítő épülettel, a környék pedig újfent vadászatok színtere lett. A ház napjainkban turisztikai fogadóegységként, vendéglőként és szálláshelyként működik.
Magyarország Nemzeti Atlasza szerint Jávorkút környéke mindmáig hazánk egyik legcsapadékosabb vidéke átlagosan évi 839 mm csapadékkal. 2010-ben itt mérték az év legmagasabb csapadékösszegét az országban. Ebben az évben 1555 mm volt az éves csapadékösszeg, ezzel megdöntve egy 1930-as évekből származó kőszegi rekordot. Tehát ez a Magyarországon valaha mért legnagyobb éves csapadékösszeg. Fekvése és klímája miatt a tél és a hó itt jóval tovább kitart, mint az alacsonyabban fekvő területeken, s a hőmérséklet is jelentősen alacsonyabb, mint a Bükk lábainál. Ez azt jelenti, hogy amikor a hóvirágok lent már elnyíltak, s talán a korai virágzású gyümölcsfák is szirmot bontottak, a fennsíkon még csak akkor vadászhatjuk le az első tavaszi hírnököket – persze szigorúan csak fényképezőgéppel.
Téli álom – A Bükk-fennsík, ahol az erdők és a rétek sorozata váltja egymást
Jávorkúttól dél felé haladva, körülbelül 5-10 kilométer sugarú körben igazán változatos, mégis kellemes terepen kanyargó túrákon járhatjuk be a fennsík eme rejtettebb, ismeretlenebb részét. Mindvégig jelzett utakon, így például a kék sáv, a kék +, a sárga +, a piros- és a zöld sáv turistaösvényeken, de a fehér alapon, ferde kék vonallal jelzett Jávorkúti tanösvény is rendelkezésre áll a kirándulók, túrázók számára. A környékbeli rétek, például a Nagy-mező és a Kis-mező, vagy a Sugaró irtásrétek a Bükki Nemzeti Park rendszeres természetvédelmi kezelésében állnak. A közeli Kis-Mezőről viszonylag keveset tudunk, nyílt írásos forrásokban, útikönyvekben, túraajánlókban kevésszer szerepel – szomszédos nagytestvérével, a Nagymezővel ellentétben, mely a fennsík egyik központi tere, legnagyobb kiterjedésű rétje, megannyi fontos természet kinccsel.
Gyerekkorom óta járom a Bükköt, kiváltképp az északnyugati felét és a fennsíkot. Szüleim hoztak el ide először, amikor még óvodás sem voltam. Pisztrángot ettünk, túráztunk a fennsík peremén, kisvasutaztunk, források vizeit kortyoltuk. Később már gyakran töltöttük a nyári és téli szüneteket Szilvásváradon vagy Bánkúton, és rengeteget túráztunk a fennsíkon, sokszor reggeltől éjszakába nyúlóan, 30-40 kilométereket is megjárva. Sokszor a völgyekből indultunk, és gyalog kapaszkodtunk fel a 900 métert is meghaladó csúcsokra és fennsíki területekre – aki járt már erre, pontosan tudja, mekkora fizikai kihívást jelent ez, melyek azért olykor minket is kemény erőpróbák elé állítottak.
Jávorkút és környéke azonban különleges helyet foglal el a szívemben. Itt találkoztam először olyan csenddel és nyugalommal, amellyel talán sehol máshol az életemben. Télen, amikor vastag hó borítja a rétet, a szinte természetfeletti csendben minden hang felerősödik. Egy apró lépés is olyan, mintha óriások dübörgő futama verné fel a teret. Egy levegővétel is hangosabbnak tűnik, mint a vadul korbácsolt tenger méteres hullámai. Az ember, mintha eltűnne a meztelen bükkfák és a monumentális fenyők között, sokszor a térdig érő hóba merülve, ráadásul úgy, hogy senki nem járt még előtte. Fokozottan védett természeti területről van szó, tehát nagyon kell rá vigyázni, de itt nem csupán a biológiai természeti értékekről, a kézzel fogható, szemmel látható élővilágról, körfogásról van szó, hanem egy nagyon mély lelki élményről is, amely teljesen más síkon kezelendő, s más szemüvegen át nézve tárja fel a terület unikumait, mely meg inkább annak megóvására, védelmére sarkall.
Nyáron ezek a fennsíki mezők egészen más arcukat mutatja: buja zöldbe borulnak, virágos növénytársulások jelennek meg, melyek közül számos védett és fokozottan védett példány is megleli otthonát, és a csendet madárhangok, rovarzsongás és a környező erdők fáinak zúgása töri meg. A tér mégis megőrzi alapvető nyugalmát, ám teljesen más arcát mutatja.
Nem csak gyalog – kerékpárral is
Megfelelő időjárási és talajviszonyok mellett a Bükk-fennsík nemcsak gyalogosan, hanem kerékpárral is bejárható. Az erdészeti utak, fennsíki szekérutak lehetőséget adnak a hosszabb, összefüggő túrákra, amelyek során a táj nagyobb léptékben is megismerhető – az úgynevezett Magas-Bükkben több tíz kilométernyi jelzett kerékpárút biztosít lehetőséget a hegyvidék két keréken történő felfedezéséhez, a nagyobb turisztikai forgalmú településeken (például Szilvásváradon vagy Miskolcon) kerékpárkölcsönzők is működnek. Természetesen a természetvédelmi szabályok betartása itt különösen fontos, hiszen érzékeny élőhelyek mellett haladnak ezek az útvonalak.
Téli kalandok a Bükkben és a Mátrában
Csend, hó és panoráma tömeg nélkül
