
A vadnövények és a vasút romantikája egyetlen kalandban
Erdei Gasztroexpressz indul MiskolcrólA Lillafüredi Állami Erdei Vasút Dorottya utcai végállomásáról induló különjárat utasai a szokásos útvonaltól eltérő, másik vonalon utazhatnak majd – megismerve a kisvasút egy másik szakaszát is, egészen az Ehető Erdő megállóhelyhez, ahol szakvezetéssel egybekötött vadnövénykutató túra keretében ismerhetik meg a Bükk ehető vadnövényeit, gyümölcseit és gombáit.
A szakmai túrát Bózsó Gyula, okleveles erdőmérnök, food scout, gombaszakellenőr és az Az ERDŐ finom című könyv szerzője vezeti.
„Az erdő olyan, mint egy trezor, melybe a korábbi generációk belepakolják a tudást” – Az ehető erdő című könyv szerzőjével beszélgettünk
„A magyar erdők-mezők kincsei nemcsak finomak, de organikusak, adalékanyag-mentesek, ráadásul ingyen vannak – csak meg kell ismernünk őket” – mondja Bózsó Gyula. Az Ehető Erdő – ezt a címet viseli az a lenyűgöző kiadvány, mely jóval több, mint egy írásos útmutató: egy kalandos időutazás, egy valódi kincskeresés, egy gasztronómiai felfedezőút, melynek hátterében a körülöttünk élő természet egész kincsestára bontakozik ki. Erről beszélgettünk a szerzővel.
Az élményt nemcsak szakmai betekintés és kóstoló teszi teljessé, hanem egyedi „erdei stand up” műfaj is, amely humorral fűszerezve ad betekintést az erdő rejtett kincseibe.

A vonat indulása előtt, illetve visszaérkezése után fakultatív kóstoló programon vehetnek részt a vendégek.
Az innovatív gasztro élménytúra Magyarország egyik legizgalmasabb turisztikai kezdeményezése, amely nemcsak gasztronómiai, hanem edukációs és természetvédelmi célokat is szolgál.

A szervezők célja felhívni a figyelmet a természet tiszteletére és az ökotudatos szemlélet fontosságára, miközben páratlan élményekkel gazdagítják a résztvevőket.
A program ideális pároknak, családoknak, természetbarátoknak és mindenki számára, aki szeretné felfedezni, hogy a Bükk erdője nemcsak szép, de finom is.
Utazás a Gasztroexpresszen – az ehető erdő felfedezése
Képzeljünk el egy olyan tökéletes programot, amiben egyszerre kapjuk meg az új ismeretek, a kikapcsolódás és a közösség felemelő élményének esszenciáját. És most szorozzuk fel legalább kettővel ahhoz, hogy elképzelhessük, mi vár arra, aki felül a lillafüredi Gasztroexpresszre! Menetjegyeket készíteni, indul az erdei gasztrokaland!
További részletek és folyamatos frissítések a Facebook eseményben találhatók.
Forrás és nyitókép: Miskolci Idegenforgalmi Marketing NKft.