Így mulat egy angol úr – Egy angol golfklub mindennapjai

A golf igencsak megosztó sport. Van, aki rajong érte, és olyan is akad, aki az értelmét sem látja. Így volt ezzel Winston Churchill is, akinek az egyik legismertebb mondata pont erről emlékezett meg: „a golfozás az a sport, ahol egy igen kicsi labdát egy még kisebb lyukba továbbítanak a célra tökéletesen alkalmatlan eszközzel”. Mark Twain ezzel szemben úgy látta, hogy a golf a legalkalmasabb arra, hogy megismerjük egy másik ember jellemét.

Megfigyeléseim alapján mindkét úriembernek igazat lehet, s bár lehet arról vitatkozni, hogy milyen játék is ez, tény, hogy számos előnye van annak, ha játsszuk. Bár nem az izzasztó tevékenységek sorát gyarapítja, a golf mégis hasznos, ugyanis javítja az állóképességet, és kalóriákat is égethetünk általa. Ennek oka, hogy egy-egy játék során akár több mint hat kilométert is sétálhatunk! A friss levegő javítja az alvásunk minőségét, és a vérnyomásunkra és az idegeinkre pozitív hatást gyakorol, ráadásul a napsugarak által a D-vitamin szükségletünket is fedezhetjük.

Élet egy angol golfklubban

A golfklubban, ahol dolgozom, korán kezdődik az élet, különösen a nyári időszakban. Fél hatkor nyitok, és sietnem kell, ha meg akarom előzni az első fecskéket, akik nyáron akár hat órakor már ott toporognak az ajtóban, beeresztésre várva. Sokan a reggeli teendőiket, például a zuhanyzást inkább a golfklubban intézik el, és akár úgy is tovább mennek a dolgukra, hogy a golfozást kihagyják. Természetesen vannak elhivatottak, akik golfütővel a kezükben bújtak ki az anyaméhből, és nekik az eső, a szél, de még a hó sem számít: amint felkel a nap, már kint vannak a pályán.

Télen legkésőbb reggel nyolc körül begördülnek az első autók, és már kipakolás előtt megbeszélik egymással az időjárást az összetalálkozó játékosok. Vannak magányos farkasok, akik gyorsan kiveszik a csomagtartóból a „motyót”, és egyedül indulnak neki a golfpálya végtelennek tűnő dombjainak. Különösen tavasszal találkoznak csodás látvánnyal a játékosok, amikor a köd meg-megáll a dombok között, és már-már misztikus titokzatossággal hívogatja őket.

 

Sokan megvárják egymást, és tízfős csapatokba verődve ácsorognak a kezdőpont mellett. Jóízűen elbeszélgetnek, és nemcsak időjárásról folyik a szó, hanem gyakorlatilag minden: a viccek és a politika például gyakran felmerülnek. Az angol jómodort nem felejtik el, mert többségük mindig rám köszön – rám, a takarítóra – és többen név szerint ismernek. Ez utóbbi rendkívül kedvező számomra, mert mivel számontartanak, jobban figyelnek arra, hogy minél kevésbé nehezítsék meg a dolgomat. A golfklubi takarító élete sem egyszerű ugyanis, mert

nem mind úr, aki oda jár.

A tagok közül sokan éppen csak besietnek elintézni „folyó ügyeiket”, nem nézve maguk mögé, így sokszor olyannal szembesülök, amit más talán csak rémálmaimban lát.

A klub nemcsak a golfozók kedvence, nagy bulikat is tartanak itt, az étterem gyakran esküvők, keresztelők és halotti torok színhelye.  Az impozáns épület 1894 óta áll, és a mai napig igyekeznek megtartani egykori pompáját. A bárpult felett az egykori klubvezetők képei tekintenek vissza a látogatókra, a bár végében pedig egy ódon snooker-asztal várja a játékosokat. A fali vitrinben 20. századi trófeák és kupák sorakoznak. Egykor csupán férfiak játszótere volt a golfklub, ám már nők is beléphetnek, játszhatnak. A bejárat melletti lépcső kék bársonyszőnyegen vezet fel a női öltözőhöz, ami sokkal különb a férfinél: színházi öltözőszobára hasonlító tükrök, illatos zuhanyzó, írósarok és könyvespolc várja a klub hölgytagjait.

Nem egyszerű bekerülni, ugyanis kihalálos alapon csatlakozhatnak az új játékosok. Évente női és férfi klubvezetőt választanak, akik önmagukat is jelölhetik, és a tagok döntik el, hogy kik a legalkalmasabbak a posztra. Már csak azért is, mert aztán mindig helyt kell álljanak: a golfban nincs hétvége vagy ünnepnap, tél vagy nyár: a golfütő mindig csőre töltve várja, hogy a gazdája lendítsen rajta.

A fotók a szerző tulajdonában állnak