Aktív

Ha fáradtság miatt nem edzel, örökké fáradt maradhatsz

Van úgy, hogy már aludni is fáradt az ember.  Éppen csak annyi erőnk marad, hogy leejtsük az Ady-kötetet, és egy csajos magazinban utánaolvassunk, mit lehet tenni a tavaszi, őszi vagy téli fáradtság ellen, attól függően, hogy a lap melyik évszakban jelent meg.

A figyelmes férjek bizonyára sokszor észlelték már azt a jelenséget, amikor a feleségük panaszkodása bizonyos időszakokban folyamatossá válik.  Röpködnek a „teljesen kész vagyok drágám”-ok, és a „mozdulni sem bírok, úgy fáj a fejem”-ek. Rossz nyelvek szerint ezeket a kifejezéseket érdemes lecsupaszítani, gazdasági szakszóval mentesíteni a szezonális hatásoktól, azaz elosztani hárommal – hogy ez igaz-e, döntse el mindenki maga.

Viszont ha viszonylag sűrűn hangoznak el ilyen szavak otthon, akkor célszerű utánajárni, miért is lehet ez, hiszen a nappali időszakra is kiterjedő folyamatos fáradságérzet jelezhet akár komoly betegségeket is. Ami nem csak a nőket érinthet.

Ha folyton fáradtnak érezzük magunkat, többnyire elegendő az életmódbeli váltás vagy napirend-változtatás,

azaz a káros szenvedélyek mellőzése, és az egészséges ételek, mozgás és elegendő jó minőségű alvás bevezetése.

Szerintem nagyjából ennyit érdemes tenni első körben, de ehhez nem elég a cikk elolvasása, elmentése a kedvencek közé, erőteljes bólogatás és fogadkozás. És az sem elég, ha kijelöljük a bűvös időpontot, a nagybetűs napot, amikor megkezdjük a tojásdiétás fogyókúrával összekötött futóedzéseinket, ha már karácsonyra megkaptuk hozzá az összes sportfelszerelést és konyhai edényt. Sőt, az sem elég, ha két alkalommal edzünk.

Ugyanis nemegyszer megesik, hogy a kezdeti lelkesedés után jönnek a kifogások, betegségre való hivatkozások, szándékosan betervezett halaszthatatlan elfoglaltságok, rég nem látott vidéki rokonok rajtaütésszerű felkeresése. Sokszor ugyanis ezt az utat választjuk, nemes egyszerűséggel azért, mert fáradtak vagyunk.

A hirtelen fellépő fizikai fáradtság miatt maradnak el azok a tevékenységek, amelyeket pont a fáradtság leküzdésére akartunk megtenni.

Eléggé cseberből vederbe szitu – vagy csöbörből vödörbe, kinek hogy tetszik.

A kitartóbbak leküzdik a kezdeti izomlázat, és még februárban is róják a köröket karikás szemekkel mínusz húsz fokban valamelyik frissen átadott műfüves pálya körül. És közülük is lesz olyan, aki tovább panaszkodik a fáradtságra, ha néhány kilóval vékonyabban is. Mert való igaz, hogy létezik téli melankólia; nincs elég napfény, D-vitamint hiányolunk és a többi. Télen néha nehezebb egészségesnek lenni, annak maradni, mint nyáron – de nem lehetetlen. Viszont több odafigyelést igényel, ez tagadhatatlan.

És figyelni kell arra is, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, ami már nem. Nem árt figyelembe venni, hogy

a lakosság negyede életében egyszer átesik  depressziós perióduson.

Mert néha a fáradtság több mint fáradtság. A depressziónak számos oka és tünete lehet, köztük a fáradtság, tehát nem árt számításba venni a depresszió diagnózisát sem, ha súlyosbodik egy-egy helyzet. És azt sem árt tudni, hogy 

a krónikus fáradtság valahol félúton van az egészséges élet és a depresszió között.

Ezernyi téli – és más hónapra jellemző – betegség tünete is lehet a fáradtság, amik közül talán az alvási apnoét, a pajzsmirigy-rendellenességeket, valamint a vérszegénységet érdemes kiemelni. Az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás minden esetben gyógyító hatású, elűzi a fáradtságot, hiszen csökkenti a magas vérnyomást, a vérzsír szintet.

Csak azért, mert nyomottak vagyunk, kihagy a figyelmünk, még nem kell azonnal orvoshoz fordulni, egy kiadós alvás vagy a sportolás helyre teszi a szervezetet. Ha azonban az életmódváltás után sem javul a helyzet, érdemes felkeresni a háziorvost.

Ajánljuk még:

FOMO és JOMO: az internetezés veszélyei idősebb korban

Idősebb korban az internet használatának számos veszélye, csapdája van. Mostani cikkünkben két, talán kevésbé ismert, de annál gyorsabban terjedő pszichológiai veszélyről lesz szó: a FOMO és a JOMO jelenségről – mindkettő komoly problémákat rejt az idősebb korosztály számára (is). 

 

Már követem az oldalt

X