Aktív

Esküvői dekorációk – magunk készítsük, vagy rendeljük meg inkább?

A nagy napra készülve a tennivalók fontos része, hogy gondoskodjunk az ünnepi dekorációról, ami emeli az esemény fényét, megadja a hangulatát. Vajon mi a célszerűbb? Megbízni ezzel egy vagy több szakembert, vagy készítsük el mi magunk? Legyen a dekorálás egy közös program, ráhangolódás a barátokkal, családtagokkal, vagy bízzuk inkább ezt is a profikra? Sokféleképp megvalósíthatjuk, hisz ez a nap végülis elsősorban a menyasszonyé és a vőlegényé!

Többször dekoráltam már esküvői helyszíneket a legkülönbözőbb helyeken. Nagyon szeretem az ilyen feladatokat, bár ez mindig hatalmas felelősség is. Egyszeri alkalom: mindennek a helyén kell lennie, frissen és gyönyörűen. Boldogság, amikor az ifjú pár és a vendégek ámulatba esnek, és amikor a fotókon pazar hátteret ad az eseménynek a sok gyönyörűséges virág. 

Nemrég a barátaim kerestek meg, hogy leányuk esküvőjének dekorációjában legyek segítségükre. Volt konkrét elképzelés, a kérés pedig az volt, hogy közösen, egy vidám „workshop” keretében valósuljon meg az alkotás. Kihívás volt, de örömmel vágtunk bele. Az eredmény gyönyörű lett, mindenki remekül érezte magát. Halk zene mellett szorgos, virághoz nem szokott kezek által készültek irányításommal a szebbnél szebb kompozíciók, amelyekből aztán a végére összeállt egy harmonikus egység. Ez a közös műhelymunka jó megoldás, ha van hozzá idő és kellő kedv. Nézzük, milyen módon készülhet még el az esküvői dekoráció!

Ha megrendeled

Jó, ha előre felkészülsz! Nézegess fotókat, de tudd, hogy a fotók sok mindent elbírnak. Két dimenzióba képezik le a teret, és a világ minden szegletéből származhatnak. Előfordul, hogy beleszeretsz egy gyönyörű csokorba – és kiderül, hogy álomszép kínai művirágból készült. Megtetszik egy fényűzően feldíszített terem, és aztán felvilágosítanak, hogy ezek a vágott virágok nálunk annyiba kerülnek, hogy egy kisebb lakás árát csak arra a kupac virágra költenéd el. Csodás az erdei esküvő a fákon hintázó virágkölteményekkel, de kell egy B-terv arra az esetre, ha aznap a felhők erősen megkönnyezik a menyegzőt.

Ha jó szakemberhez fordulsz, egy (vagy két) hosszú beszélgetés után tudni fogja, mit szeretnél. Jó szakember, ez nagyon fontos! Az interneten is van lehetőség dekorációt rendelni: kinézed a webshopból, néhány kattintás, és máris elintéződött a dolog. De az sosem lesz az, ami hozzád, a helyszínhez, a ti esküvőtökhöz tökéletes passzol.

Mit csinál a virágkötő?

A virágkötő-berendező munkája nem csak abból áll, hogy álomszép csokrokba rendez illatos virágokat. Ismernie kell a növényeket, a tulajdonságaikat. Belső és külső tereket díszít: ehhez gyorsan át kell látnia a terepet, és olyan fogásokat kell ismernie, amivel a legfurcsább helyeken is képes elhelyezni, rögzíteni virágokat. Rá kell éreznie a megrendelő lelkivilágára, mert csak akkor tudja azt a színt, formát, illategyveleget elkészíteni, ami megdobogtatja a szíveket. Ezenkívül még számtalan ismeret kell ahhoz, hogy egy komplett esküvői dekorációt egységbe komponáljon.

Ha közös műhelymunka keretében valósul meg álmaid esküvői dekorációja, akkor is feltétlenül legyen egy szakember, aki kezében tartja, irányítja a folyamatot. Az sem baj, ha rábízod a növények, kellékek beszerzését. Így nem kell százfelé futnod, segít a választásban, hogy a végeredmény mutatós és tartós legyen. Akkor is érdemes erre gondolni, ha a saját kertből vagy a réten szedett virágokban gondolkodtok.

A dekoráció elkészítéséhez olyan eszközök is szükségesek, amikre esetleg nem gondolsz, mert láthatatlanok: ollók, metszőollók, drót, damil, gombostű, ragasztó, hogy csak néhányat emeljek ki a sok-sok kellék közül. A szakember ebben is segítségedre tud lenni.

A lufik ideje lejárt

Az interneten talált képeket kezeld nagyvonalúan! Lehet, hogy AZT, AKKOR és ITT nem lehet beszerezni. Például mert tél van, vagy mű, vagy iszonyúan drága. És persze a legfontosabb kérdés: illik-e hozzád, hozzátok? Olyan szépen mutatnak a képeken a gyümölcsfavirágok, a pipacsok! Ezekkel azonban érdemes vigyázni, nagyon hamar elhullajtják szirmaikat.

Ha van egy kiindulási pont – egy szín, egy hangulat vagy egy virág – akkor már nyert ügyed van. E köré érdemes rendezni a többi hozzávalót. A dekorációnak vannak írott és íratlan szabályai. Legyen kellemes a szemnek, legyen tartós. Lehet diszkréten illatos. Éppen annyit foglaljon el asztalból, amennyit szükséges. Ezek az alapok.

Mi lesz a dekor sorsa másnap?

Gondold végig azt is jó előre, hogy mi lesz a dekoráció sorsa az esküvő után. Másnap megy a kukába? Hazaviszik magukkal a vendégek? Nem ezek az esküvő legfontosabb kérdései, de aki felelősen gondolkodik, annak erre is kellő figyelmet kell fordítani. Gondoskodni kell kukás zsákról vagy egyéb alkalmatosságról. Szétválogatni azt, ami komposztálható. A nagy napot ünnepivé tevő növénysereglet nem érdemli meg már másnap a méltatlan halált.

Szeretem a dekorációban a kis cserepes növényeket, amelyek egyben köszönetajándékként is funkcionálhatnak. Jó ötlet a saját kertekből szedett növény, moha, ág, virág. Ha illik a koncepcióba, vagy ha éppen ezért ültetett a nagyi virágokat, ez a legjobb megoldás! A virágokat tartó tűzőhab ma már komposztálható, így azzal is egy lépéssel közelebb kerülhetsz a „zöld” megvalósításhoz.

Egyre többen tartják fontosnak a fenntarthatóságot, a zero waste megoldásokat. Trendi lett a „green wedding”, bár jómagam nem mindenben értek egyet az ezt hangosan hirdetőkkel. Másik oldalról: a dekoráció ne legyen a fényűzés magasiskolája se. Egyszerűbben, minél közelebb beszerezhető növényekkel, műanyagok nélkül, a legkevesebb hulladékot termelve álmodjuk meg az esemény körítését. A virágok magukért beszélnek!

Ajánljuk még:

A legjobb tavaszi ajándékok kertbarátoknak

Talán a napfény, talán a melegedő idő teszi, de a tavasz beköszöntével valahogy sokkal több figyelem és energia jut azokra a pillanatokra, amikor meglepjük szeretteinket. Apró figyelmességek vagy éppen nagy családi ünnepek- vannak olyan ajándékok, amikkel nem nyúlhatunk mellé. Legalábbis ha kertbarátról van szó, biztosan nem…

 

Már követem az oldalt

X