Öregnéne kunyhójában nincs svédasztalos reggeli, de van saját mókus

Az enyhítéseknek köszönhetően végre eljutottunk a párommal egy kis erdei házikóba, Kismaroson. Úgy döntöttünk, ideje elszakadni a sürgés-forgásból, és picit letesszük a minket körbevevő gépeket, kütyüket. Meredek, szűk utcácskán kellett felvezetnünk a kis Suzukit egy dombtetőre, ahol a szürreálisan lila ég alatt, mezőktől és kis kunyhóktól körülvéve várt minket a zöld zsilipes erdei kis faházunk. A szállásadókkal nem is találkoztunk, előre elküldték nekünk a lakatok, széfek kódjait, amiken keresztül megszereztük a kulcsokat.

 

Mikor beparkoltunk a fenyőfák alá az udvarba, úgy éreztem, mintha csak hazaérkeztünk volna. Szempillantás alatt beilleszkedtünk ebbe az erdőközeli körforgásba, mintha mindig is idetartoztunk volna. A fakunyhó, akárcsak Öregnéne házikójának kétszemélyes mása, szelíd természetességgel várta, hogy megnyissuk, mint egy szelencét. Ahogy beléptünk, egy modern és kompakt belső várt minket.

A régi fadeszkából készült asztal mellett vígan megfértek a skandináv, minimalista bútorok és az elektromos főzőlap. Az előtérben a keskeny konyhán és étkezőasztalon túl szépen felújított zuhanyzó, jobbra pedig a fűzöld szőnyeges nappali, hatalmas ablakokkal és a mienkéhez hasonló kanapéval. A lenti szint ennyiből állt, kérdezhetnétek is, hogy hol aludtunk? Természetesen a hálószobában, ami a nappali fölött, a házikó sátorszerű tetőterében volt kialakítva.

 

Az apró részletek (mint a porcelántörpék, a dzsenga, az égősor vagy a régi túrakönyvek) képviselték a modern, letisztult elemek között otthonos hangulatot teremtő közvetlenséget. Mi itt nem csupán vendégek voltunk, hanem szinte tulajdonosok, az erdő két tékozló gyermeke, akik hazatértek.

Nem újdonság egyébként, hogy szállodák helyett házakat keresünk fel (lásd airbnb), de a miénkhez hasonló szállások ezeknél többet kínálnak. Azt a világot, azt a csendet, ami a miénk lenne/lehetne, ha itt laknánk. Hátul a kertben asztalok, hintaágy, napozószékek és egy kis tűzrakóhely. Minden eszközt megtalálunk a sarokban lévő kis szertárban egy jó sütögetéshez. Ez tényleg egy offline zóna, minden arra buzdít bennünket, hogy innen útra kelve hódítsuk meg az erdőket és a dombokat. A természetközeliségnek ezen formáját fedezhetjük fel úgy, hogy nem kell lemondanunk a modern minimalizmusról, új nyílászárókról és a finom, meleg vízről sem.

A miénkhez hasonló szállásokat országszerte találhatunk, hegyvidéki és tanyasi környezetben egyaránt. És én azt hiszem, érdemes lenne ezeket a letisztultabb, egyszerűbb, emberibb szálláshelyeket is kipróbálnotok. Nem fogjátok megbánni, hogy a szauna helyett meghitt társasozások, a svédasztalos reggelik helyett a saját főztünk és a kertünk fáján lakó mókus fogad bennünket.

Az autók zúgását, a morajló tömegeket, a jólnevelt szállodavendégeket és az arcunkat beborító kékfényt felejtsük el. Itt magunk vagyunk, főleg, ha szezon előtt érkezünk. A környező faházak, mint üres csigaházak vesznek minket körül. Néhány túrázó el-elmegy a házikó előtt, benéz, beles, mint ahogy mi leskelődnénk vágyakozva. Mi pedig, mintha ide születtünk volna, már pontosan tudjuk, hogyan kell emelni az ajtón, hogy ki lehessen nyitni, vagy hogy mikor nyit az utca aljában lévő kisbolt.

Itt vagyunk, és valószínűleg egy részünk örökre itt is marad. Visszahív, visszavár.

Sátras élményekre vágysz? Mi kipróbáltuk!