Időutazás ablakokon át, avagy szecessziós virágcsokor a Hajós utcában

A Hajós utca egy hajdan itt álló, a Duna viszonylagos közelsége miatt A Hajóshoz címzett sörház emlékét őrzi nevében, amely sörházat rég elsodort a történelem és a városfejlődés. A környéket művészek és a művészetet szerető polgárok lakták be különösen az Operaház építésének 1875-ös évétől kezdve. A sörházakat éttermek és kávézók váltották, mint például a közeli, a XIX. században nyílt Café Napóleon, amely híres rokon unokaöccse, III. Napóleon állítólagos pesti látogatására utal, amely Jókai írása szerint 1831-ben történt. A hajdani Café Napoleonra emlékezik a szomszédos, 25-ös szám alatti, Fodor Gyula tervezte meseszép, szecessziós Napóleon-udvar.

De vissza a virágcsokorhoz, a 32-es házhoz! Szegő Gáspár és felesége 1903 április 15-én vette meg az ingatlant 44.000 korona értékben. Az ekkor kelt szerződés alapján „a tulajdonjog egymás közti egyenlő arányban Szegő Gáspár és neje Weiss Róza javára bekebeleztetik”. Szegő úr a korabeli lakcímjegyzékek szerint a „Szegő Gáspár és társa papírügynökségi és bizományi üzlet” tulajdonosa volt, mely cég központja, raktárai és üzlethelysége is Hajós utca 32-ben volt megtalálható.

A ház a földszinten üzlethelységgel és raktárakkal, az emeleteken szintenként egy, nagy alapterületű, cselédszobával, egy nagyobb és egy kisebb konyhával ellátott lakással, valamint a legfelső szinten egy, eredetileg fényképész műteremmel épült. Utóbbihoz sötétkamrák és „lemezedző szoba”, valamint az udvar felé tágas terasz, és az utca felé nyíló tetőterasz tartozott. Ugyanitt, a padlástérben volt a házmesterlakás az 1903-as rajzokon.

Feltételezhetően a nagyobbik lakások egyikében élhetett Hass Szigfried gyárigazgató, Sipos Henrik bútorgyáros, Szedő Árminné özvegy „magánzó”, aki a háztulajdonos édesanyja lehetett, ahogy természetesen Szegő Gáspár és családja is. Tőlük – vagyis a vélhetően legszebb lakásból – nyílt a ma már kissé meglepő módon hátra, a sötét hátsó udvarra néző nagy terasz, ami a fénykorban biztosan sokkal szebb lehetett, mint most. 

Mára a ház kívülről teljesen újjászületett, de a belső tér, a főlépcsőház és az udvar renoválása még várat magára. Téli napsütésben, majd mesés hóesésben volt szerencsém ismét megcsodálni a nem mindennapi látványt, amit ez a mesterien kivitelezett, 120 éves ház jelent ma Budapesten.

Az előtér keskeny – kicsi a telek, amire anno a ház épült. Fehér csempék közt valószínűleg szintén az üvegfestés nagymestere, Róth Miksa műhelyében készült mozaik tájképek lepik meg a betérőt.

 

Ez csak az első meglepetés. Sárga virágos kőszőnyeg visz az évszázad minden porával fedett, mégis megrázóan szép, szintén virágokkal díszített kovácsoltvas korláthoz, ami végigkíséri a legfelső szintig tekergő csigalépcsőt.

 

Az ablakok szerencsére megújultak valamikor a kilencvenes évek elején Fűri Judit és Gonzales Gábor jóvoltából, ma is erős kontrasztot mutatnak a falakkal. Az első két szinten a halványsárga falfestés nem tűnik nagyon réginek, a felső szintek falai viszont jó eséllyel az eredeti, 1904-es falfestés nyomait őrzik erősen szürkült színben, makacs ázások okozta nagy penészfoltok társaságában. A lábazat minden szinten kopott, tán villanyvezetékek kedvéért mélyen végig vésték – szívszorító látvány.

Az ablakok viszont döbbenetesen gyönyörűek, türkizben, zöldben, kékben, a szivárvány minden színében úszó madarak, virágok néznek róluk ránk.

 

Második látogatásomkor, amikor a csendes félhomályban az ablakokat csodáltam, az egyik lakásban egyszer csak valaki csellón kezdett játszani. Ilyen, amikor egy angyal száll át...

 

A legfelső szint szokás szerint a legvilágosabb, esetünkben az egész mennyezetet borító üvegtetőnek köszönhető, amely természetes fényben hivatott fürdetni ezt a kivételesen szép lépcsőházat.

A ma is impozáns terasz fém konzolai a legutóbbi felújítás óta az utcáról is megcsodálhatóak.

 

A ház alkotói

A ház tervezői a századelőn még csak huszonéves, a műegyetemen frissen diplomázott Málnai Béla és Román Miklós voltak. Málnai Béla Mannheim Henrik makói születésű pékmester ötödik, egyben legkisebb fiaként született Pesten, gyerek volt még, amikor édesapja nevet magyarosított. 1901-ben végezte a pesti Műegyetemet Román Miklóssal együtt, akivel első önálló munkáit jegyezte. Első nyertes pályamunkájuk a győri kereskedelmi és iparkamara székháza volt, első pesti munkájuk pedig a virágos szecesszió ünnepe a Hajós utca 32 alatt, ahol Róth Miksa ablakaival épült lakó- és üzletház 1903-1904-ben.

Málnai a Tanácsköztársaság alatt tanszékvezetői állást vállalt a Műegyetemen. Ahogy sok más művészt, őt sem feltétlen balos politikai meggyőződése sodorta a Tanácsköztársaság támogatói közé: a műegyetemi oktatás megújítását remélték a világháború utáni megmozdulástól, főként azt, hogy a modern építészet és annak tanítása nagyobb teret kap. 1920-ban azonban kizárták Málnait a Magyar Mérnök és Építész Egyletből, és nyolc éven át komoly megrendelést nem kaphatott. Rendkívüli tehetsége azonban nem hagyta cserben: ezen évek alatt a Vígszínház díszlettervezőjeként dolgozott nagy sikerrel, máig megmaradt, ezen időszakban született munkáit az OSZK Színháztörténeti Tára őrzi. A tervezésről sem kellett teljesen lemondania: sorra épültek villái a budai dombokon, és Vágó Lászlóval ő tervezte a Fővárosi Operettszínház felújítását is 1922-ben.

A művész a kényszerű leállás idején igazán érdekes, extravagáns terveket is készített, amelyek közül kiemelkedik a Margitszigetre álmodott nyaralóhajó, amit egyenesen Fedák Sárinak csinált. Hosszasan mesél erről a Színházi Életben 1927-ben megjelent cikk eképpen:

„Fedák Sári hajóháza egy vaspontonokon nyugvó úszó villa lesz.

Berendezése, olyan, mint a nagy óceánjárók luxuskabinjai, teljesen modern és elegáns minden, technikai felszereléssel, de minden csöppnyi tér ki van használva. A hajóház ragyogó fehérre van festve, egyedül az amerikai rendszerű tolós ablakok zsalugáterének színe zöld. Minden ablak előtt és a terraszon sok-sok virág. A földszinten, vagyis a vízszinten lesznek a szobák, egy nappali, egy háló, a komorna szobája és egy kamrának nevezhető konyha, melyet nem nagyon fognak igénybe venni, mert hiszen a margitszigeti nagyszállóból szállítják az ételeket. Az alsó fedélzetet egy sétány veszi körül, honnan lépcső vezet a terraszra. A terraszon az esős időben kiteríthető ponyvatető van. Innen nyúlik a magasba az árbóc, melynek lobogóján »Hollywood« név áll. Külön érdekessége a Hollywoodnak, hogy állandó villanyáram-szolgáltatás és telefónösszeköttetés lesz rajta, úgyhogy a nagyváros minden komfortját egyesiti a fürdőhelyek csöndes nyugalmával. Azonkivül csónak-kikötővel és kosár- uszodával is el lesz látva, vagyis ez a legideálisabb módja a pesti nyaralásnak, mert kellemes, csöndes, lehet csónakázni, lehet fürödni és főképpen olcsó – csak négyszáz millióba kerül.”

Málnai Béla, túl azon, hogy elsősorban mérnökember volt, nem is akármilyen, remek társasági figura hírében járt. Állandó tagja volt Lechner Ödön asztalának a Japán kávéházban, barátja Adynak, Szép Ernőnek, Tihanyi Lajosnak, Heltai Jenőnek. Szakíróként főszerkesztette a legendás A Ház című, 1908-11-ig létező építészeti szakfolyóiratot, amelynek szerkesztősége is itt, a Hajós utca 32-ben volt. A lap főszerkesztője Székely Dezső volt, a címlapot Kozma Lajos tervezte.

A ház regényes életű lakója: A Szegő házaspárnak nem csak meseszép háza érdekes azonban, hanem hajdan itt élő, egy szem fiúk is, ki Mihály néven született 1902 júniusában és Szedő Dénes Mihály ferences szerzetesként, költőként, műfordítóként élte le hosszú, különös életét. Fiatalon Szerb Antalnak volt közeli barátja, ki róla mintázta Pater Severinus alakját az Utas és Holdvilágban. 1921-ben és 22-ben a Nyugatban jelentek meg versei, 1928-ban Egerben szentelték fel, az 1944 és 1948 közti rémes éveket a Pasaréten élte túl. Az ötvenes években rövid ideig Borsos Miklós fogadta be, miközben Illyés Gyula és Németh László is segítette, még később budapesti gyermekotthonokban volt nevelő remek társaságban, Nemeskürty Istvánnal és Pilinszky Jánossal. Az ország több pontján dolgozott lelki gondozóként, miközben műfordításai antológiákban jelentek meg: fordított klasszikus kínai, francia, olasz és német költőket.

A lakásfelosztások kora természetesen ezt a házat sem kímélte: ma sokkal többen lakják, mint azt eredeti tervezői szerették volna. A homlokzat felújítása egészen kivételes minőségben és ízlésben történt, így visszakapta a város ezt a különleges, kőből és vasból készült virágcsokrot, már „csak” a belső részek könyörögnek újjászületésért. Dacára a harminc éve megtörténteknek, biztosan lehetne az üvegablakokra is költeni – a földszinten, a hiányzó színes üveglapokat pótló farostlemez például igazán kilóg innen, ahogy a falak ázásai laikus szemmel is keserves látványt nyújtanak, a belső udvar pedig ránézésre 120 éve tűr mindent, de leginkább a megbízható, jó öreg pénztelenséget. Pedig különlegesség az udvarban is van: a főlépcsőt a melléklépcsővel kötő gangok alja üvegtéglákkal van kirakva, hogy az a kevés fény átszökhessen. Ilyesmire is gondoltak a gondos régiek.

De valami elindult, és csak remélni lehet, hogy eléri a szándék és a pénz is a ház belsejét, hogy páratlan szépségei eredeti szépségükben szolgálhassák a szerencsés itt lakókat.

 

Forrás: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt
Helyszínbejárás 2024 január