Minden nap zene. Hangok és csönd, zaj és zörej, ritmus és ütem. A hullámok dallama, a nyitnikék csiripelése, a legyek zümmögése, a szív dobbanása. A zene mindenhol jelen van: vezet bennünket egy életen át, megszínezi szürke hétköznapjainkat, feldobja egyhangú hétvégéinket, megnyugtat, felpörget, tanít és szórakoztat. Legyen szó Beethovenről, Whitney Houstonról, a rádióból kiszűrődő slágerekről vagy akár az ebédlőasztalon késsel és villával lelkesen doboló gyerekekről. A zene ösztönösen bújik elő minden emberből, hiszen már magzati korban halljuk édesanyánk dúdoló hangját, miközben teste egyenletesen hullámzik hasát simogatva. A zene már születésünk előtt részünkké vált, és fogja a kezünk életünk utolsó perceiben. –
„A dal a miénk!"
Sok-sok évvel ezelőtt énekből érettségiztem, és azt hiszem, sok egyéb mellett, az volt ennek legnagyobb nyereménye, hogy három gyermekem még azelőtt kívülről fújta Bánk áriáját a második felvonásból, mielőtt óvodába mentek volna. Babakorukban mindig ezt énekeltem nekik, erre aludtak el esténként. Még ma is sokszor kérik a „mintszáműzöttet”, ha betegek vagy ha picit félnek a sötétben. Ezzel párhuzamosan édesapjuk, születésüktől fogva a Fradi-indulóval szórakoztatta őket, amit szintén énekelgetnek a mai napig, így már igen korán belekóstólhattak mindenféle műfajba. Kedvencük Judy Garland, Liza Minelli, Whitney Houston, Norah Jones, Jennifer Lopez vagy akár a Halott pénz. A kocsiban sokszor tekerünk klasszikus zenét játszó adóra, olykor megőrülünk a nappalinkban, és tombolva táncolunk Michael Jackson-dalokra vagy az Earth Wind and Fire zenéire.
Éneklik a 3-as villamoson a Tankcsapda Menyország Touristját, vagy a tömött 5-ös buszon Presser Gábortól a Neked írom a dalt.
Rengeteg népdalt tanítottam nekik, illetve inkább rájuk ragadt az évek során. Imádják a balettet, és sokszor néznek társastánc-döntőket. Énekelnek, ahogy a torkukon kifér, néha hamiskásan, máskor pedig meghatóan kristálytisztán. Dúdolnak halkan biciklizés közben, és a konyhában zenekart alapítanak lábasok, fedők és fakanalak aktív, tempós és zajos részvételével. A zene velünk él reflektorfénnyel megvilágított színpadon vagy láthatatlan köntösbe burkolózva.
Zenei közegben nőttem fel: a mi családunkban sokaknak a zene lett a hivatása, de hobbiszerűen szinte mindenki megtanult valamilyen hangszeren játszani. Zenetagozatos iskolákba jártam, tizennégy évig csellóztam, rajongok a Kodály-módszerért, már ügyesen szolmizálnak óvodás és kisiskolás gyerekeim is. Imádok hangos zenére takarítani, vagy esténként lerogyni a kanapéra és Frank Sinatrára bóbiskolni.
Az egyik legfontosabb érték, amit szeretnék átadni a gyerekeimnek, az a zene. És ez az érték az, ami az én életemhez is folyamatosan hozzáad. Sosem vesz el, mindig csak több leszek általa.
Vírus, amely gyógyít
Négy, más-más területen jeleskedő művészt kérdeztem arról, nekik mit jelent a zene. Szakmájukban mind kiválóak, tehetségük széles körben elismert. Egymástól zeneileg különbözőek ugyan, mégis egy lényegi kérdésben egyetértenek.
„Egy kapu a lélek felé”
Fejes Ágnes, fagottművész, komolyzenész és zenepedagógus
Ágnes bejárta a világot a zenének köszönhetően: tanult és élt külföldön, már kisgyermekkorában megmutatkozó tehetsége és kitartó szorgalma elrepítette a világ csaknem minden pontjára. Az ausztriai Grazban végzett, majd sokáig Bécs lett a fiatal művész otthona. Ágnes nemrég hazaköltözött, és egy olyan zenekar oszlopos tagja lett, amelynek gazdag repertoárja nemcsak a klasszikus-tradicionális művekre terjed ki, hanem a könnyedebb műfajt is megfelelő módon tudja ötvözni szakmai képességeivel.
Utaim során egyet megtanultam: mindegy, hogy honnan jössz, hogyan élsz, milyen valláshoz vagy kultúrához tartozol. Minden ember érző lény, és sokszor az egyetlen eszköz a megnyíláshoz a zene és a tánc.
Hálás vagyok, hogy profi zenészként az az életfeladatom, hogy az embereknek ezt a kaput kinyithassam, így egy kicsit befelé is tudjanak kukucskálni, megélni, érezni. Hosszú évek rengeteg utazása, koncertezése után Győrben, a Győri Filharmonikus Zenekarnál horgonyoztam le, itt vagyok szólófagottosa ennek a kiváló zenekarnak. Itt megtaláltam mindazt, amit szakmailag és emberileg is kerestem, és büszke vagyok, hogy egy ilyen csapat része lehetek! Kívánom, hogy minél több ember megtalálja ezt a fajta boldogságot, elégedettséget.”
„Szoktam Mozartot gitározni”
Z. Kiss Zalán, a Pokolgép gitárosa, a Kontyfa utcai Általános Iskola ének-zene tanára
Igazán különleges lehet, ha az énektanárod éppenséggel egy zúzós rockzenész, aki a színpadon felszabadult és zabolátlan, a tanteremben pedig visszafogott és szerény. Zalán hamar megtalálta a törékeny zenei egyensúlyt, és egészen rendkívüli módon próbálja megszerettetni diákjaival a legtöbb műfajt. Két, zeneszerető kisfiú édesapjaként nem telik el nap dallamok és zenehallgatás nélkül.
Amikor a zenekari busszal hazafelé tartunk egy hangos buli után, kifejezetten jól esik komolyzenét hallgatni.
Van, amikor figyelem a zenét, és abban találom meg az élvezetet, de sokszor előfordul, hogy észrevétlen magával ragad egy-egy dal hangulata. Ha valamitől kiráz a hideg, libabőrös leszek, katarzist okoz, akkor a zene elérte azt a hatást, amiről a szerző álmodhatott. Pedagógusként a gitárommal próbálom a gyerekeknek átadni, hogy a klasszikus zene nem csak koncerttermekben, estélyiben élvezhető műfaj. Szoktam nekik Mozartot rockosan gitározni, vagy például a Star Wars zenéjén keresztül megmutatom, hogy a komolyzene szerethető bármely korosztály számára. Otthon az öt- és tízéves fiaim a zenei igazgatók: Europe, Queen, Bon Jovi – nélkülük nem telhet el nap."
„A zene közösséget teremt”
Gryllus Vilmos, Kossuth-díjas zenész, előadóművész, zeneszerző
Eredetileg építészmérnök, mégis a zene az, amivel eddigi élete során hivatásszerűen foglalkozott. Gyermekdalain generációk nőttek fel, koncertelőadásai kivétel nélkül, a mai napig teltházasak. Az ötvenéves, kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes alapítótagja, amellyel a világ szinte összes országában megfordultak, sikerük több évtized után is töretlen.
„Hogy mit is jelent nekem a zene? Azt, amit Kosztolányi írt a dalról az Esti Kornél énekében: „Légy, mint a minden, te semmi.” És fordítva. Tudjuk, a zene lelki gyógyszer, megnyugtat vagy felizgat, ellazít vagy mozgásba hoz. A zene közösséget teremt, a közös zenehallgatás, de méginkább a közös éneklés, muzsikálás összeköti, harmonizálja az emberek lelkét, érzelmeit, gondolatait.
Szerencsés vagyok, hogy mindezt még a munkámban is megélem, és át is adhatok belőle. Ezért lettem zenész.
És ha éppen nem én zenélek, akkor én is a zene mellett – legyen az klasszikus, dzsessz, vagy kortárs – tudok megfeledkezni minden másról. A háttérből, mellékesen nálam sose szól a zene. Régen sokszor rámszóltak, hogy: „Ne dudorássz!”, pedig én észre se vettem. Talán van bennem a vér mellett egy másik, éltető keringés is, és ha kinyitom a számat, egyszerűen csak kifolyik rajta. Most már persze jobban vigyázok, csak akkor engedem szabadjára, ha eljön az ideje...”
„Sokféle közönségnek énekelhettem már”
Fülöp Éva, a Magyar Állami Operaház művésze
Éva családjából elsőként választotta a zenei pályát: öblös, markáns, erőtől duzzadó hangjára már korán felfigyeltek. Élete legszebb ajándékaként tekint tehetségére. Karrierje alatt kamasz fiát mindvégig egyedül nevelte, ezért éveken keresztül vitte magával próbákra, fellépésekre. Domonkos már egész kiskorában megszerette az opera műfaját, édesanyjával együtt otthonukként tekintenek az Operaházra.
„Mesterségem a komolyzene, munkám pedig a hivatásom. Abban a hatalmas adományban részesültem, hogy az opera műfajában tevékenykedhetem. E művészeti ágazat változatossága miatt, majd’ mindennap más szerző műveiben énekelek, így nemcsak a közönséget varázsoljuk el estéről estére, hanem én magam is a zeneszerzők hatása alá kerülök nap mint nap.
Az a varázslatos, hogy minden mester alkotásához másként kell viszonyulni lelkileg, és egész másként énektechnikailag.
Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának végső jelenetébe a mai napig beleborzongok. Verdit énekelve, átjár a lüktető, dinamikus tüzesség, a megújuló erő, a vitalitás. Puccini gyönyörű líráinál az ember lelke hihetetlen magasságokba emelkedik. Csajkovszkij szomorú, melankolikus hangjainál szinte a könnyek fojtogatnak. Wagner igazi „kemény dió”, nehéz, mégis felemelő feladat. A zene által azt a csodát is megkaptam, hogy a fél világot bejárhattam, oly sok féle közönségnek énekelhettem. Korábban soha nem gondoltam, hogy a munkámnak köszönhetően eljutok a Fudzsiig vagy a New York-i Metropolitant élőben láthatom. Szeressétek a zenét, a műfaj talán nem is annyira fontos! Az igazán lényeges, hogy a zene gazdagabbá teszi a lelked! Zene nélkül minden sivárabb lenne.”
Ajánljuk még:
„AZ ÉN GYEREKKOROMBAN MÉG VOLT IDŐ LEÜLNI AZ ÖREGEKKEL” – INTERJÚ PÁL ISTVÁN „SZALONNÁVAL”
ILYEN ÉRZÉS, HA BEVESZNEK EGY ÖTSZÁZ FŐS ROCKZENEKARBA
