Hogyan fogj bele egy igazi lomtalanításba?

Nem utálom a tárgyakat. Tényleg. A háborús időkben horgolt csipketerítőt családi örökség címszóval a fiók mélyén őrizgetni tulajdonképpen számomra is érthető szentimentalizmus, na de kiürült borosüvegeket sorakoztatni a konyhaszekrény tetején, az kicsit más kategória. Persze, minden korszaknak megvan a maga hülyesége, a ’90-es évek gyermekeként például nálam sem maradhatott ki, hogy az akkori divat szerint kirakodóvásárt csináljak a felnőttektől begyűjtött szép parfümös üvegcsékből, és tíz évesen komolyan azt hittem, egész életemben megőrzöm majd ezeket a vackokat – aztán szerencsére nem így alakult.

Az előző évtizedek fogyasztói felhalmozása után végre eljutottunk oda, hogy rájöjjünk, nem feltétlenül a tárgyakban kell keresni a boldogságot, a felesleges holmikkal foglalkozás pedig több nyűgöt jelent, mint örömet.

Becsszóra mondom, mióta túlestem a szanáláson, egyszer sem hiányoztak a dolgok, amelyektől megszabadultam.

Viszont selejtezni is tudni kell úgy, hogy ne kússzon vissza a káosz néhány hónap után. Milyen irányvonalak mentén érdemes belefogni a lomtalanításba szerintem?

Fotó: 123RF

1. Szánj rá legalább két-három napot!

Én az egyszer és mindenkorra selejtezési technikájában hiszek, szabadon újrafogalmazva piszmogásnak nyögés a vége, úgyhogy eszedbe se jusson hetekig elnyúló beosztás szerint átnyálazni a dolgaidat. Nem elég hatásos. Tudniillik, ha online egyszerűsítő kihívásokba kapaszkodva 365 napon keresztül csökkentettem volna a holmijaim számát, akkor biztosan nem éreztem volna azt az extázist, ami az egész hétvégés lomtalanítás után öntötte el a lelkem.

Istenem, azt a diadalt a fedő nélküli ételtároló pitlikek felett…

A selejtezés praktikus hossza nyilván függ a lakás méretétől, mi akkoriban ötven négyzetméteren éltünk ketten, így szombat reggeltől vasárnap estig sikerült egy alapos takarítással összekötve felszabadítani a lakást a lomok alól. Családi ház és kóros gyűjtögetők esetén biztos több időre lehet szükség.

2. Tudatosítsd magadban, miért ragaszkodsz a tárgyaidhoz!

Oké, az előbb talán sarkítottam picit azzal a bizonyos egyetlen nagy lomtalanítással. Valójában történtek utóselejtezések, pakolás közben ugyanis meg-megesett a szívem néhány holmin és időnként elkapott a lelkiismeret furdalás is, hogy nem, nem, nem lehet kirakni azt a valamit.

Fotó: Unsplash / Alvaro de la Rica

Mert drága volt. Mert ajándékba kaptam. Mert majd jó lesz valamire.

A tárgyakhoz való kötődésünknek megvan a maga etikai kódexe: belém is azt plántálta a társadalom, hogy amit jó szívvel adtak, azt illetlenség tovább adni, hiába nincs szükségem az adott holmira, tárolgatni KELL. A szerencsésen begyűjtött cuccokat muszáj becsülnöm, mert minél nagyobb a tárgyi vagyonom, annál boldogabbnak KELL lennem. Mellesleg jöhet háború, becsapódhat egy meteorit vagy megtámadhatnak bennünket a gyíkemberek, és akkor majd biztos örülni fogok, hogy nem két váltás ágynemű van a komódban, hanem hat.

Szó ami szó, nulladik lépésként azt javaslom, gondold át, milyen hiedelmek vagy beléd sulykolt szabályok miatt ragaszkodsz a kacatokhoz, aztán engedd el, amit el kell.

Fotó: 123RF

3. Dönts el, mit teszel a feleslegessé vált dolgokkal!

Az ég irgalmazzon annak, aki egyszerűen becsomagolja egy sárga zsákba a kacatait és kukásautók segítségével akarja letudni a lomtalanítást. Vétek a bolygó ellen. Az én környezetvédő lelkem legalábbis nem tudja elviselni a gondolatot, hogy a szemetesben végezzék azok a tárgyak, amelyeket mások még használhatnának.

Túlfogyasztunk, pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy folyton új dolgok gyártásával pazaroljuk a szűkös erőforrásokat.

A selejtezés előtt külön dobozokat készítettem elő az ex-tárgyaimnak, aszerint, mi volt velük a tervem: néhányat filléres áron eladtam az interneten, akadt, amit továbbajándékoztam valakinek, aki örült neki, a maradékot pedig szeretetszolgálatokhoz juttattam, mert ami nekem kacat, másnak hasznos lehet.

Fotó: 123RF 

4. Tégy rendet az otthonodban, aztán tartsd is meg!

Szeretnék egy dolgot tisztázni, így a cikk végén: az a lomtalanítás, amiről én beszélek, nem egyenlő a félévente vagy évente megtartott nagytakarítással, amikor az ember megszabadul néhány tönkrement cucctól. Inkább egy olyan, nagyobb volumenű selejtezésről beszélek, amikor a saját tárgyi függőségeinktől megszabadulva felismerjük, mire van valóban szükségünk és mi az, amiben tényleg örömünket leljük 

– kétlem, hogy az ázsiai országokból rendelt századik holmi lenne a boldogság forrása.

A minimalista életmód, az egyszerű otthon, a tudatos vásárlás egy másik utat mutatott: ki ebből a felhalmozó káoszból. Így történhetett, hogy sokszor lomtalanítottam már életemben, de csak egyszer úgy, hogy utána ne gyűljön fel ismét a kacatok kupaca: akkor, mikor tényleg azt tartottam meg, amire szükségem volt, és nem azt, amit a megszokás diktált.

Nyitókép: 123RF