Beszéljünk Norbiról őszintén!

Megosztó

Beszéljünk Norbiról őszintén!

Norbi egy reggel, rögtön ébredés után úgy érezte, émelyeg. Miután kimászott az ágyból és bizonytalan mozdulatokkal magára terítette a fürdőköntösét, sietős léptekkel a hálóhoz legközelebb eső fürdőszoba felé indult, ahol a vécécsésze fölé hajolva, lázasan zakatoló aggyal próbálta megtalálni a rosszullét forrását.

Talán a tegnapi steak lehetett? Nem valószínű, azt már este érezte volna, ráadásul a többieknek semmi baja, nyugodtan alszanak. Nem is ivott, csak egy pohár vörösbort. De mégis mi lehet ez? 

A rosszullét másnap és harmadnap is visszatért, ráaádásul Norbi úgy érezte, puffad. Érzésre, de ránézésre is: a napi háromszori edzés és a szigorú diéta ellenére mintha pocakot kezdett volna növeszteni. Máskor ingerlékennyé vált, nagyon megkívánt bizonyos ételeket (például sültkrumplit vagy csokifagyit) és úgy általában fáradtabbnak is érezte magát, pedig rendesen aludt, az edzést továbbra sem hanyagolta, és a vitaminjait is rendesen szedte.

Két héttel később Norbinak már nem volt ereje elnyomni a testén végbement változások okozta aggodalmat, orvoshoz ment. A professzor vérnyomást mért, tapogatott, hallgatózott, meghallgatta a panaszokat, majd némi fejvakarás után ultrahangra küldte a pácienst.

A diagnosztikai asszisztens hümmögve húzgálta a készüléket a síkos, hideg zselérétegen, majd hirtelen megállt, kinyitotta a száját, némán bámulta a képernyőt. Pár másodperccel később ijedt kiáltással pattant fel a székéből, majd a falhoz hátrált, felváltva bámulva a halálra vált Norbit és a monitoron mozgó sötét körvonalakat.

Norbi már a harmadik hónapban járt. Réka meglepően higgadtan fogadta a hírt.

Megbeszélték, hogy az orvosoktól teljes titoktartást kérnek majd, Norbi pedig (munkára hivatkozva) egy fél évre eltűnik majd a nyilvánosság  elől. A terhesség fennmaradó része nyugodtan, komplikációk nélkül telt el, és napra pontosan a kiírt időpontban Norbi egészséges fiúnak adott életet. Réka végig ott volt, fogta a kezét és biztosította róla, hogy szeretni fogja akkor is, ha nem sikerült leadnia az elmúlt 9 hónapban felszedett kilókat, esetleg terhességi csíkok maradnak a hasán vagy a combjain. Nem így történt: Norbi már napokkal a szülés után visszatért az edzőterembe, két hónappal később pedig már Baywatch-fürdőgatyában, kockás hassal feszített egy instaposzthoz, térdig állva egy Maldív-szigeteki strand ciánkéken fodrozódó hullámai közt. És ekkor jött a filmszakadás.

Norbi verítéktől iszamosan, zihálva ébredt. Kicsivel hajnal előtt járt az idő, ezért az ágy mellé helyezett fürdőköntösét némi szerencsétlenkedés árán sikerült csak magára húznia a félhomályban, a hálóhoz közeli fürdőszobába sietve pedig majdnem eltörte a lábujját egy felelőtlenül elől hagyott kettlebellben. Bár az émelygés nem hagyott alább, a porceláncsésze fölé hajolva mégis megkönnyebbülést érzett: az egész sztori a hízással, az ultrahanggal, az ordító asszisztenssel, a terhességgel mind csak álom volt. Miután kicsit megkönnyebbült, az ágyba visszasurranva megelégedéssel tapogatta hasán a kockákat, amiket szerencsére csak álmában veszített el, és akkor is csak néhány hétre.

A furcsa történet a hipotézisek birodalmába száműzve már nem volt ijesztőbb egy vastag plexifal mögé kerített állatkerti oroszlánnál, így bátran visszatérhetett hozzá, és eljátszhatott a gondolattal: mi lett volna, ha az álma tényleg valóság?

Ha nem egy nőnek, ha ténylegesen neki kellene bebizonyítania, hogy egy terhesség után képes visszatérni a régi formájához?

Azzal a megnyugtató gondolattal aludt el, hogy ez biztosan sikerülne neki, hiszen (bár nem nő), ő egy sikeres ember. Aki pedig sikeres, az mindig tudja, mit beszél. Tudja, hogy a sikeres élethez elsősorban kemény munka és kitartás kell. Sikeres üzletemberként tudja azt is, mi fán terem a pénz (ami nem krumpli, tehát végtelen sok van belőle, szóval lehetne akár az egész társadalom gazdag – arra mondjuk már nem gondol, hogy ha mindenki milliárdos lenne, akkor a sarki boltos sem mondjuk 100, hanem 100.000 forintért adná a tojás darabját, és hamarosan mindenki ugyanott tartana, mint előtte, pedig ehhez azért nem kell Közgáz-diploma).

És természetesen átérzi, milyen lehet középosztálybeli, vagy rosszabb körülmények között élő többgyerekes nőnek lenni, aki jó eséllyel azért túlsúlyos, mert egyszerűen szegény (hiszen világosan kimutatható, hogy a szegénység és az elhízás kéz a kézben jár). Ráadásul a pénzhiány mellett talán ideje sincs az egészségével foglalkozni, hiszen az OECD-átlag feletti munkaórákkal (átlagosan évi körülbelül 400 órával többet dolgozva, mint például egy német munkavállaló), valamint emellett gyereket nevelve és háztartást vezetve örül, ha néha napi fél órát csak magára tud fordítani. De lehet, hogy ennyi sem jön össze neki.

Lassan megszoktuk, hogy Norbi (ahogy sajnos sok más, sikeres ember is) rendre olyan témákban fejti ki a véleményét, amihez nem ért, sőt, még utána sem olvas. Róla például már kiderült, hogy nem közgazdasági zseni, hogy nem nála van a sikeres élet receptje, és az is, hogy valószínűleg nem ő fogja megtalálni a rák ellenszerét. Sőt, még az is, hogy az ország táplálkozási szakértőjeként azzal sincs tisztában, hogy mi az a vegyjel.

Afelől viszont kevés kétségünk lehet, hogy Norbi férfi. Ezzel a lendülettel pedig

adhatna tanácsokat a nők helyett azoknak a férfiaknak is, akiket ennyire zavar, ha a gyermekeik anyja nem egy fitneszmodell.

Például végiggondolhatnák, hogy az asszony vagy Pilates-edzésre megy, vagy a gyerekekkel tanul. Vagy hogy mennyivel többet foglalkozhatna a feleségük magával, ha a főzés és a mosogatás nem az ő kizárólagos reszortja lenne, hanem ők is megcsinálnák néha ahelyett, hogy este tízkor esnek haza egy haveri fociról. Vagy hogy akár ők maguk is jó példával játhatnának elöl egy egészségesebb életmód kialakításában, akár azzal, hogy nem csak azt tartják az ebédlőasztalra való ételnek ami már adagonként is a heti ajánlott szénhidrát- és zsírbevitel háromszorosát tartalmazza, hiszen „a férfinak enni kell” – csak abba nem gondolnak bele, hogy jó eséllyel azt eszi majd a családban mindenki más is. És ez valamilyen oknál fogva rendben van, amíg rajtuk kívül más nem hízik meg tőle.

Egyébként teljesen érthető, amiről Norbi beszél, épp ezért nem fogok beállni azoknak az álszenteknek a sorába, akik azt mondják, őket nem érdekli, hogy néz ki egy nő. Mert sajnos az már úgy van, biológiailag, hogy többnyire érdekli. Persze aki a teltebb nőket találja vonzónak, azt nem fogja zavarni néhány plusz kiló, aki viszont szerette gyermekei anyjának egykori karcsúságát, az bizony lehet, hogy később tényleg hiányolni fogja. Ez tiszta sor, értjük.

Ettől függetlenül jobb lenne, ha a megfelelő helyzetben lévő emberek az ismertséget fölhasználva inkább azoknak adnának tanácsokat, akiknek a fejében a probléma jelentkezik (és esetleg egy megcsaláshoz, majd váláshoz vezet), ahelyett, hogy a szenvedő felekbe, azaz a nőkbe rúgnának még egyet.

Mert bár nem vagyok nő (és Norbival ellentétben nem is akarom magam a helyükbe képzelni), azért gyanítom, hogy

sokuknak egyébként sem nagy élvezet esetlegesen elhanyagoltan, egy egészségtelen testben élni a mindennapjaikat.

Szóljanak inkább azokhoz az apukákhoz, akik elvárják, hogy az életük ugyanaz a kaland legyen egy vonzó nővel, mint a gyerekek születése előtt – de ezt persze úgy, hogy nekik továbbra se kelljen nagy áldozatokat hozni ezért. Akik aztán azt sem ismerik fel, hogy a jelenlegi helyzetükből kilépve, egy fiatalabb, csinosabb nővel ugyanazon mennek majd keresztül, hiszen bár a nő más, az ő hozzáállásuk továbbra sem változott.

Ahhoz, hogy ezt megtegye bárki, ahhoz nem kell sem táplákozástudósnak, sem vegyésznek, sem közgazdásznak, sem nőnek álmodnia magát. Legyen az, aki ébren is lehet: simán csak egy normális, empatikus férfi. Sokan lennének hálásak ezért.

(A nyitókép Schobert Norbi ominózus videójából származik, amit itt találtok.)

Ajánljuk még:

Légy kedves! Jól jársz te is, a másik is

Az emberek sokszor mogorvák, ha valamiért interakcióba kell kerülniük egymással: az utcán, a boltban, a buszon és a gyógyszertárban, talán azért, mert azt hiszik, a másik valami rosszat akar vagy csak rosszat feltételez róluk, s mintha rögtön védekezésből támadnának. De kedvességet adni és kapni is nagyon jó érzéseket szabadít fel, az önzetlen segítségnyújtással, érdeklődéssel vagy csak egy mosollyal is csodákat tehetünk. Nem kerül semmibe, és mindenkinek jobb érzése lesz.

 

Már követem az oldalt

X