Kult

Női barátság, amely megrendít, felemel, magával ragad – ezért szeretjük a Szentjánosbogár lányokat

A női saga ─ így emlegetik a Szentjánosbogár lányok (Firefly lane) című sorozatot, és ki is érdemli ezt a titulust: a női barátság gyönyörű története, amely Kristin Hannah regényéből készült. Ajánlónk.

A Szentjánosbogár lányok című sorozat egy barátság évtizedeken átívelő, gyönyörű története. A történet három idősíkon mutatja be két barátnő életét: megismerjük a kamasz lányokat, aztán látjuk őket fiatal felnőttként, ahogy karrierjüket építik és ismerkednek az újabb és újabb szerelmekkel, és persze látjuk a jelent, a negyvenes éveiket taposó, más-más területen botladozó, küzdő, barátnőket, akik próbálják megtalálni helyüket saját környezetükben és egymás életében.

A két főszereplő, Tully (Katherine Heigl) és Kate (Sarah Chalke), látszatra tűz és víz. Kamaszként ismerkednek meg, amikor szomszédok lesznek a Szentjánosbogár utcában. Kate ekkoriban nagyjából harmonikus családi közegben él, egy megértő anyával, egy fura öccsel és törődő, ám a családban kissé perifériára szorult apával. A lány külsejében is hozza az amerikai filmek tipikus „lúzer kamaszát”, aki persze csiszolatlan gyémánt, hiszen bájos, szőke, vékony lány, csak éppen óriási szemüveget hord és csetlik-botlik. Tully más, máshonnan jön, és a világ is másképpen reagál rá. Ő drogfüggő anyjával lakik, gyakorlatilag nincs, aki nevelje. A megjelenése Kate-hez hasonlóan sztereotipizáló: ő a barna, csodaszép, szemüvegmentesen gyönyörű lány, akiért a fiúk odáig vannak, és akinek kegyeiért az iskola legmenőbbjei versengenek. De hiába nyűgöz le mindenkit, számára Kate a legfényesebben ragyogó csillag, akinek tisztasága és jósága nagyobb értéket képvisel a szemében, mint saját lehengerlő személyisége. Bármilyen előnyt is ér el, azt Kate-nek is adja, „menő” státuszát bármikor odadobja a „lúzer” barátságáért, védi, biztatja, maga elé helyezi a félénk lányt. Kate pedig hűségesen követi Tullyt bárhová, konzervatív személyiségét meghazudtolva belekóstol a vad és féktelen barátnő viharos kalandjaiba is.

Bár idősödnek, a különbség megmarad közöttük: Tully lenyűgözi a világot, míg Kate szerény személyiségét alig veszik észre. A menő lány a nagyvilágban is menő: eléri az álmát, híres és gazdag műsorvezető lesz. Oprah-ként nyitja meg a hozzá érkező vendégeket, és hiába az érzelemcunamik, ő ízlésesen tapicskol mások traumáiban – mint tudjuk, éppen azért, mert ő is ismer mély fájdalmakat. Tully lelke ugyanis – sikerek ide, pénz oda – meggyötört és árva, Kate az egyetlen biztos pont az életében.

Kate szerkesztő lesz, okos és talpraesett, de a háttérben marad. Az ő látható sikere a család: kiegyensúlyozott, boldog házasságban él, egészséges gyereket nevelnek. Legalábbis eleinte úgy tűnik... „Mintha mindig csak a széljegyzet lennék. Mintha a te életedet élném” – összegzi egyszer Kate Tullynak. Bár szereti barátnőjét, és a maga életével is elégedett, időről időre kifakad: nem jó az árnyékban élni. Látja ezt a külvilág is, főnökük ki is mondja: „Tully egy vihar. Mindannyian csak lebegünk utána”. 

És persze látjuk azt is, viharnak lenni nem könnyű. Fárasztó és terhes a mindig-erős, mindig-szép, örökké-magabiztos nő szerepe is, Tully is vágyik az anyaságra, a stabil kapcsolatra. És a két nő látja is, érti is a másik küzdelmét. Nemcsak a felszínt, a teljes valóságot. Örök véd- és dacszövetség az övék, amely évtizedeken át kíséri őket különböző, mégis egybefonódó útjaikon. Legyen szó harcokról, szerelmekről, nagy bajokról és apró örömökről, ők mindenben társak.

A sorozat első évadában barátságuk egy-egy próbatételét láthatjuk, hiszen a különböző élethelyzetekben mindig más-más gond jön velük szembe. De a legnehezebb helyzetekben is, a végzetesnek tűnő megingások után is visszatérnek egymáshoz. Vagy mégsem?

A sorozat második évadában „jelenkori” cselekményszálában indulástól azt látjuk, hogy a két nő nem szól egymáshoz, Kate elfordítja a fejét, Tully egyre csak megtörten néz. Egy temetésen vagyunk az évad elején, de nem tudjuk,

vajon kinek a temetése, és mi történt a két barátnő között?

A válaszra a nézőnek várnia kell, és egyre égetőbbé válik a kérdés, ahogyan a két nő barátságának részletei sorra tárulnak fel. Vajon egy ilyen mély kötődést mi tehetett így tönkre, és mennyire végleges a harag? Hiszen eddig a női barátság legszebb példáját mutatja be a két főszereplő története, amely megrendít, felemel, magával ragad ─ igen, ez valóban a „női saga”, az az évtizedeken át ívelő, gyönyörű történet, amelyet minden nőnek ismernie kell, aki érezte már úgy, hogy senki más nem ismeri őt úgy, mint a legjobb barátnője.

Mindkét évad feliratos verzióban érhető el a Netflixen, nagyon megéri elkezdeni.

Nyitókép: Netflix

Ajánljuk még:

Hat film, amellyel az iskolakezdésre hangolódhatsz – akkor is, ha nem vagy már diák

A szeptember elsejei becsengetés évtizedekkel azután is fel-felsejlik az emlékeinkben, hogy utoljára tettük be lábunkat az alma materbe. Lehet, hogy az ember ősidők óta nem járt oktatási intézmény közelében, az is lehet, hogy gyermekei vagy unokái lépik majd át ősszel újra az intézmény küszöbét, de mind emlékszünk, milyen is az az első tanítási nap. És vannak filmek, amiket jó a csengőszót megelőzően elővenni: ha iskolába járunk még, azért, ha már nem, akkor azért! 

 

Már követem az oldalt

X