Kult

Csenge és a cirkusz

A cirkusz a lehetetlent hozza el a fantázia világából a valóságba: olyan hely, ahol a mesék valóra válnak. Csenge számára kétséget kizáróan.

Valahol az Óperenciás-tengeren, de még Budapesten is túl üldögélt egy kislány: Csenge. Szombat volt, s izgatottan reggelizett: tudta, hamarosan indulhatnak a cirkuszba! Sosem járt még arra, de már néztek képeket, videót, s mesét is olvastak, hogy felkészüljenek. Tudta, lesz bohóc, kutyaidomár, bűvös tükrök, artisták, akik olyan magasra másznak, hogy alig lát odáig el az ember, s ha szerencséjük van, a világsztár orosz táncosnőt is láthatják!

Csengének be nem állt a szája, míg odaértek, mesélt, csacsogott össze és vissza. Aztán a ruhatárba álltak sorba, mikor anya meg apa egymásra figyelt kicsit, és Csengét huss, elsodorta a tömeg. Ha észreveszi bármelyikük, mi történik, talán megijednek – de erre még várni kellett. Az elsodort gyermek egy ideig ment a tömeggel, aztán meglátott egy oldalsó ajtót, gondolta, majd ott megvárja, míg keresni kezdik. Behúzódott, ám itt egy másik, sokkal színesebb tömeg sodorta magával: táncosnők kara. Velük ment Csenge, nem is tehetett mást, olyan szépen susogtak puha ruháik: egybe megkapaszkodott, s velük tartott egészen a színpad széléig. Ott aztán szembeszaladt vele egy kutya, nyomában a loholó idomárral, s észre sem vették, hogy az eb egy kislányt kapott a hátára. Vele utazott Csenge egy újabb helyiségig, ahol a kutya levetette magáról, össze-vissza nyalogatta kis kezét.

Fotó: Pixabay.com

Nagy nevetés után Csenge felnézett, s ott állt vele szemben egy megszeppent bohóc. Ki látott már ilyet – a bohóc sem mindig vidám vagy talpraesett! Farkasszemet nézett a lánnyal, majd mint aki jól végezte dolgát, kisétált az ajtón. Csenge egy ideig követte, az ajtóban aztán megállt, s tátott szájjal figyelte a kötéltáncos próbáját. A filigrán kislány két szekrény közé feszített egy zsineget, olyan vékonyat, mintha bugyimadzag lenne, s azon sétált, ugrált, mutatványozott. Bámulatos volt, Csenge talán le se veszi róla a szemét, ha nem hívja magára a figyelmet valami szuszogás, morgás a szoba túlsó feléből. Odafordulva jött csak az igazi döbbenet: két oroszlán körözött egymás mellett egy nagy ketrecben – de mindketten őt nézték!

Csenge halkan felsikkantott ijedtében, s ezzel láncreakciót indított: a két oroszlán morogni kezdett, a kötéltáncos leesett bugyimadzagjáról, a korábban elfutott kutya, mintha síppal hívták volna, visszaszaladt Csengéhez, a megszeppent bohóc pedig visszarázódott szerepébe, s gyorsan hanyatt esett! Egy szempillantás alatt nagy lett a sürgés-forgás a szobában, s észrevették, hogy valaki, aki nem a társulathoz tartozik, közéjük keveredett. A korábban megismert, szépruhás tánckar vezetője kézen fogta Csengét, s kivezette a ruhatárakhoz, ahol apa és anya éppen leadták ruháikat. „Na, mehetünk?” – kérdezte anya, akinek, úgy látszik, fel sem tűnt, hogy gyermeke a világot bejárta, míg ő sorban állt.

„Persze, az oroszlán már vár” – mondta Csenge nevetve. És magában azért jól megjegyezte: máskor inkább jobb lesz megfogni anya kezét, ha sorban áll, s akkor őt is magával viheti, hogy egy-egy kalandból kivehesse a részét!

A cikk megjelenését a Piroska Szörp támogatta.

Ajánljuk még:

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.