Kert

Növénytársítások a kertben: az egészséges kert legfontosabb kapcsolatai

A kerttervezés a legizgalmasabb művészet. Egyben a színek, illatok, formák, habitusok és a legkülönfélébb környezeti tényezők komponálásának tudománya is, ami valahonnan mélyről, az ösztönös emberi belsőből indul útjára. Persze kell hozzá sok-sok ismeret, tapasztalat és rálátás is – de azt idővel megszerezhetjük! Most az induláshoz igyekszünk segítséget nyújtani.

Kertet tervezni csak nyugodtan lehet, tiszta aggyal, türelmesen. Ugyanis aki egészséges, hosszú életű kertet szeretne, annak egyik legnagyobb feladata a megfelelő növénytársítások kialakítása. A jószomszédi viszony számunkra is fontos – nincsenek ezzel másképp növényeink sem. Nem mindegy tehát, hogy mit mi mellé, elé, mögé teszünk, ahogyan az is számít, mi kerül a fák alá, és mi a száraz, napfénytől izzó rézsűre.

A növénytársítás tudományának első és lefontosabb alaptörvénye, hogy olyan növényeket ültetünk egymás mellé, amik segítik egymás életét. Jó hatással vannak egymás fejlődésére, segítik a másik egészségének megőrzését, és biztosítják, hogy hosszú ideig együtt díszítsék kertünket. Egy jó szomszédság elnyomja a gyomokat, távol tartja a kártevőket, sőt: még a másik növény ízét, aromáját is javíthatja. Jó példa erre az eper. Kiváló társa a menta, a borágó, és a spenóttal is nagyon jól érzi magát. A hagyma-sárgarépa-körömvirág trió is mindent visz, de a répára a zsálya is nagyon jó hatással van. A brokkoli kerülhet a rozmaring mellé, de a kamilla is megfelelő választás a sorok végére. Kedvenc ágyásom a paradicsom, fokhagyma, bazsalikom, sarkantyúka négyes: igazi szupercsapat lesznek a kertben. Bab mellé a macskamenta, a gyümölcsfák és rózsák tövébe fokhagyma, a burgonya mellé pedig körömvirág és bazsalikom a jó választás. 

Ürömcserje (istenfája), szurokfű, borsikafű

Kártevő elleni növények

A tetveket taszítja

  • az ánizs,
  • a borsikafű,
  • a csalán,
  • a fokhagyma,
  • a gilisztaűző varádics,
  • a gólyaorr,
  • a kamilla,
  • a koriander,
  • a levendula,
  • a metélőhagyma,
  • a turbolya
  • és a sarkantyúka is.

Ezt érdemes kihasználnunk a veteményesben. 

A hangyákat elriaszthatjuk

  • fodormentával, 
  • madársalátával
  • és levendulával.

A takácsatkák ellen pedig

  • a rebarbara
  • és a hagyma a legjobb megoldás.

A cserebogárpajorokkal is felvehetjük a harcot: ki nem állhatják a rutát, és a gilisztaűző varádics sem a kedvencük.

Ha bio módszerekkel védenéd kerted a kártevőktől, ezek a praktikák is jól jöhetnek:

Zöldségek párosítása

A káposzta szereti a borsmentát és az izsópot, az uborka pedig nemcsak a kaporral érzi jól magát, a kamilla is kiváló szomszédja. A répa és a hagyma védi egymást a répa- és a hagymalégy ellen, a zeller és a káposztafélék óvják egymást a zellerrozsda és a káposztalepke károsításával szemben, a saláta pedig megvédi a retket a földibolháktól. A paradicsom elriasztja a káposztalepkéket, a zöldbab a burgonyabogarat, a hagyma pedig harcol az uborkalisztharmat ellen.

Borágó, erdei szamóca, eper, a másik felén a kapor és uborka

Tapasztalatból tudom, hogy a bab, tök és szamóca hármas is nagyon jól működik. A bimbós kel a vízi tormával és a zsályával, burgonyával vagy kaporral alkothat jó csapatot, a borsót pedig a padlizsán és a paraj közelébe szeretem vetni – kiegészítve egy kevés bársonyvirággal az ágyásszéleken.

Retek, menta és cukkini – jó kis hármast alkot, a paprikát pedig a lestyán és majoranna közé szoktam ültetni.

A cickafark bátran mehet szinte minden zöldség közé, a citromfű viszont a paradicsomnak legjobb szomszédja.

A kömény a borsóval jó páros, a metélőhagymát viszont a szőlőtövek közé érdemes elvetni.

Borbás Marcsinál ezek a párosítások váltak be:

Párosítás a virágoskertben

Hogy ne csak zöldségnövényeket említsünk: a virágos ágyásokban is fontos az összehangolás. A legjobb, amit tehetünk, hogy egy növényszigeten belül olyan növényeket tervezünk, amelyek különböző magasságúak, fejlődésük során nem zavarják egymást, nem zárják el egymás elől a fényt, és nem akadályozzák a másik tápanyagfelvételét.

Ha egy igazán profi mestertől tanuljátok, nézzetek bele, milyen a Kertész kertje:

A legjobb, ha a növények kiválasztásakor olyan fajtákat választunk, amelyekkel egy kora tavasztól ősz végéig tartó folyamatos díszítést érhetünk el, és gondoskodunk arról is, hogy az ágyásban a beporzóknak is elég táplálék jusson. Így például, ha egy japán juhart választunk fő növénynek növényszigetünkben, akkor ültethetünk mellé gyöngyvesszőt, kékszakállt, és akár egy ezüstös terülő borókát is. Jól mutat mellettük a kúpvirág, az őszirózsa és a dália is, így egy hosszú ideig sok színben pompázó, rovarbarát kertünk lehet.

A kerttervezés tényleg művészet. Számtalan szempontot figyelembe kell vennünk a tervezéskor, és ez bizony hosszú-hosszú órák munkájába kerül. De minden perce megéri, mert ha egyszer sikerül egy igazán jól működő életközösséget kialakítanunk, akkor öröm lesz minden ott töltött óra, minden kint végzett munka.

Nyitókép: Miskolczi Bogi a kísérleti fűszer- és gyógynövény ágyásai között

 

Már követem az oldalt

X