Nálatok rovarzümmögéstől vagy a fűnyírótól hangos a kert minden héten?

Kert

Nálatok rovarzümmögéstől vagy a fűnyírótól hangos a kert minden héten?

Szeretem a madárcsicsergős reggeleket. Beleugrok ilyenkor a gumicsizmámba, lebaktatok a kert végébe, az almafák alá, leülök az öreg padra, míg elszürcsölöm a kávémat. A fű most már térden túl ér, sőt, a combomon sistereg, harmatgyöngyök csilingelnek rajtuk. Énekelnek a madarak, olykor már megszólal a kakukk is – igen, már nyílik a kakukkfű illatos virága! És aztán felbőgnek a motoros kaszák az idilli reggelbe. Jó reggelt, világ!

Május-június, amikor a leggyorsabb a vegetáció, és amikor nincs nap, hogy ne kaszálna, ne nyírna füvet valaki. A kert úgy szép, ha ápolt, ha a fűszálak formára, méretre nyírva állnak. Sokszor gondolkodom rajta: vajon azok-e a ZÖLD kertek, amelyek tujasorból és lehengerített gyepszőnyegből állnak? Mennyire fenntartható, madár- és méhbarát a fűtáppal locsolom-hetente lenyírom-kukazsákban elvitetem program? Mennyi időt, energiát, vegyszert igényel? Mennyire szolgálja az élővilágot, a Föld fennmaradását, a gyermekeink jövőjét? Mitől lesz egy porta „tiszta udvar, rendes ház”? A lebetonozott és műfűvel beborított kerttől?!

Azt hiszem, mindenki más választ adna erre a kérdésre. Az én válaszom a mi kertünkben található: a környéken talán a legvirágosabb, és méhek zümmögésétől messze a leghangosabb kicsiny birodalmunkban. Ez a terület vegyszereket nem lát, annál több széthordott komposztot, gyógynövényekből erjesztett trágyalevet, csalános lombtrágyát. A levágott zöld – ami nem fű, hanem réti gyep – mulcsként kerül a növények alá. Esővízzel öntözünk, a kert végében futó patak reggelente kellemes párát biztosít a még oly forró napokon is.

A patakban mocsári teknősök élnek – olykor felballagnak a kertbe is. A hódoknak évekig csak várát sejtettük, nemrég körberágott fákkal bizonyították létüket – bár őket még nem sikerült megfigyelni. Csizmában járok a kertben, mert rézsiklóval és rákosi viperával is volt szerencsém (!) találkozni – bár ővelük nem vagyok túl jó barátságban, kértem is őket, húzzanak el innen gyorsan tekeredve melegebb helyekre. A vakondoktúrásokra is haragszom, amikor a legszebb palántácskáim látják kárukat – de nekik is élni kell valahol. Vannak békáink is, és olyan sokféle madarunk, melyeket nem is tudnék felsorolni, madarász ugyan nem vagyok, de a gólyát, a kócsagot, a gerlét, a búbos bankát és a fácánt ismerősként köszöntöm.

 

A rengeteg színes, illatos virág lepkék, rovarok ezreit vonzza. Mindig nagy dilemma, mit csináljak velük: mert a konyhában sorjázó hangyák, a combomba harapó darázs, a rózsámat elfogyasztó rózsabogár, a mindenhol csatangoló büdös poloska csak bosszúság – de kiirtani mindet, biztosan nem jó megoldás. A virágokra igazán veszélyeseket kézzel gyűjtöm össze, a hangyák ellen egy speciális illóolaj-keverék vált be, a levéltetvek elűzésére is van többféle titkos praktikám – igaz, ez mind-mind időt, türelmet és fáradságos munkát igényel. Igazi kerti meditáció, ami egyben testmozgás, napfényfürdő – vagyis pompás pihenés a számítógépes munka levezetéseként.

 

A virágokból mindig csak annyi kerül levágásra, amennyi szükséges: a többi virul, magot érlel, vagy megszárad – kinek, mi a dolga. Énekelek is nekik, beszélgetek velük – már az aprónép is emlékszik rám, mennyit daloltunk egy hosszú és megerőltető tél után a levenduláknak, hogy ébredjenek már fel téli álmukból…

Az árokpart is méhbarát – legalábbis annak szántam tavaly. Osztrák mintára vadvirágokkal vetettem be, és vártam, hogy csodájára járnak. Hát nem. Az én színes-szépséges méhlegelőm a szomszédok szemét szúrta. Kiszúrta. Pedig szép kis táblát is festettem hozzá, a félreértések elkerülése végett. Tán beteg a szomszéd, vagy elromlott a kaszája? Miféle rendetlen porta ez, hogy néz ki?! Ilyenért büntetés jár, vágd le, mielőtt feljelent valaki „környezetszennyezésért”!! Hetekig hezitáltam, aztán beadtam a derekam, és egy szép júniusi szombaton megfentük a kaszát. Aztán nyár végére törpe napraforgók, későn kelt körömvirág sárgállott benne, zöldült, míg másol kiégetten-aszott sárgán szomorkodott. Gazos, ronda, mondták az erre járók, nem is szerettem már találkozni, vitatkozni velük.

 

Idén újra megpróbálom, szépen nő, tábla kitéve, egyelőre a szomszédok nagy ellenérzésére, de bizakodom, hogy hamar belátják: ez nem a lusta asszony műve, hanem a gondoskodóé.   

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt