„Hozzáértés, lokális gondolkodás és kapcsolódás” – Interjú Hickersperger Nórával

GolfÁramlat

„Hozzáértés, lokális gondolkodás és kapcsolódás” – Interjú Hickersperger Nórával

„Számunkra az a legfontosabb, hogy ismerjük a termelőinket, tudjuk, hogy ki áll a termék mögött, hol, hogyan, miből készíti a finom és jó minőségű portékáit, szemben a nagyüzemi élelmiszerekkel” – mondja Hickersperger Nóra, a Csiribiri Termelői Bolt egyik tulajdonosa. A kezdetekről, a mikroközösség kínálta értékekről és értékteremtésről beszélgettünk vele.

A Csiribiri Termelői Bolt milyen előzményekre tekinthet vissza, mi volt az alapötlet?

Családjainkkal együtt évek óta fontosnak tartjuk a jó minőségű, fenntartható élelmiszerek fogyasztását és a kézműves termékek, alkotások előtérbe helyezését bármilyen nagyüzemi, gyári, több ezer kilométerről érkező termékkel szemben. Gyermekeink Waldorf-iskolába járnak, amelynek légkörében szintén nagyon sokat tanultunk mi, szülők is arról, hogy mi a fontos, mitől lesz szebb, jobb, élhetőbb a világ mindannyiunk számára. Itt is sok olyan embert ismertünk meg, akik alkotnak, létrehoznak értékes dolgokat, amelyeket érdemes mások számára is elérhetővé, ismertté tenni.

Fontosnak tartjuk a kapcsolódást ezen alkotókkal, termelőkkel, és ebből a táplálkozásról, gazdálkodásról, életmódról szerzett tudásból szeretnénk a Csiribiriboltban minél többet átadni szeretettel a vásárlóinknak, amikor betérnek hozzánk. 

Az egyre népszerűbb vegyesboltok sorában miben egyedi a Csiribiri?

Számunkra az a legfontosabb, hogy ismerjük a termelőinket, tudjuk, hogy ki áll a termék mögött, hol, hogyan, miből készíti a finom és jó minőségű portékáit, szemben a nagyüzemi élelmiszerekkel.

A Csiribiriben küldetésünk, hogy hitelesen képviseljük a termelőket és kézműveseket, akiknek a termékeit áruljuk. Azt a lelkesedést, motivációt, szeretetet kívánjuk közvetíteni a vásárlóink felé, amit bennük találunk meg minden alakommal. 

Olyan emberekkel szeretünk együtt dolgozni, akiknek csillog a szeme, amikor kóstolunk, kérdezünk, olyanokkal, akiket le sem lehet állítani, ha alkalma nyílik arról beszélni, amivel foglalkozik. A boltunk tele van olyan termékekkel, amelyeket ilyen emberek hoztak el hozzánk: akiknek a műhelyét, üzemét, konyháját végigjárva egyértelmű volt hozzáértésük és szenvedélyük, ami kitölti a mindennapjaikat. 

Ugyanakkor a polcon sorakozó élelmiszerek, alkotások mellett mi is szeretnénk hozzátenni a betérő látogatóknak azt, amit tudunk: figyelmet, szeretetet, mosolyt, vidámságot, beszélgetést, tanácsot. Amit a Csiribiri kínál a hazai kistermelői élelmiszerek mellett: hozzáértés, lokális gondolkodás és kapcsolódás, minőség, öko-tisztítószerek, natúr kozmetikai termékek, alapanyagok – akár kimérve, csomagolásmentesen is.

 

A vásárlók megismerkedhetnek a portékák előállítóival?

Természetesen! Tartunk kóstolókat, ahol a vásárlók találkozhatnak, beszélgethetnek, kérdezhetnek a termelőtől, továbbá tervezzük workshopok, alkotói összejövetelek szervezését is, hiszen a tér adott – külső és belső egyaránt.

A termékek kiválasztásában mi a döntő, a kereskedők között kikkel és miért pont velük ápoltok jó munkakapcsolatot?

Ismertünk jópár termelőt piaci vásárlásainkból, akiknek a termékeit már évek óta szereti a családunk, így egyértelmű volt, hogy őket is megkerestük, amikor a bolt terve megszületett. Volt, akit ismerősök, sőt kedves vásárlók ajánlottak, és volt olyan, akit mi kerestünk meg, de minden esetben azt tartottuk fontosnak, hogy hazai kistermelő legyen, lehetőleg Budapest környéki, tehát minél kisebb távolságról történjen a szállítás. Persze érkeznek hozzánk az ország távolabbi részéről is termékek, a kivétel erősíti a szabályt.

Egy termelői kisboltnál kiemelt szerep jut a vevőkkel fenntartott bensőséges viszonynak, hiszen bíznak az általatok kiválasztott kínálat minőségében. Hogy látod, milyen vevőkör alakult ki a bolt fennállása óta? Beszélhetünk-e személyességről, közösségteremtő erőről?

Feladatunknak érezzük, hogy a minőségi, kistermelői, hazai, fenntartható termékek – akár csomagolásmentesen – mindenki számára elérhetők legyenek Budapesten, azon belül itt, Zuglónak ezen a táján is.

A tudatos fogyasztásra épülve pedig önmagától alakul ki körülöttünk egy értékteremtő mikroközösség, amire manapság nagy szükségünk van. A környéken lakó, eddig egymást nem ismerő fiatalabb és idősebb, gyermekes és egyedülálló emberek a Csiribiribe betérve kezdenek el beszélgetni, megismerkedni egymással, ami szinte mesebeli. 

Mindenhol azt hallani, hogy a fenntartható gazdaság érdekében a helyben beszerezhető termékeket részesítsük előnyben. Mit gondolsz, idővel a tiétekhez fogható kezdeményezések hova futhatnak ki?

Remélem, hogy egyre többen belátják, hogy már azzal is sokat tehetnek a környezetünkért, ha nem több ezer kilométerről, kamionnal, repülőgéppel érkező élelmiszereket, tárgyakat tesznek a bevásárlókosarukba, hanem arra a termékre adják a szavazatukat, amelyek itt készülnek a közelükben, lehetővé téve ezzel azt is, hogy a családi- és kisvállalkozások fennmaradjanak, működjenek, és értékes munkát adjanak az embereknek. Azt, hogy mindez hogyan alakul majd az elkövetkező években, sajnos nem tudom megjósolni, de remélem, hogy megmarad ez a jó irány.

 

Téged formált a Csiribiri létezése, az újonnan szerzett tapasztalatok?

Számomra a bolt az otthonom, a családi értékeim kiterjesztése. Ugyanazt és ugyanolyan szeretettel, lelkesedéssel teszem és képviselem, mint a családom körében, éppen ezért úgy érzem, hogy megtaláltam a helyemet és azt a tevékenységet, ami boldoggá tesz. Szeretek a vásárlókkal beszélgetni a tapasztalataikról, szívesen segítek, ha kérdéseik vannak vagy tanácstalanok, de ha csak egy kis csevegésre vágynak, abban is számíthatnak rám.

Inspiráló a lelkesedés, ahogy beszélsz róla…

A Csiribiri az első „teremtésem”, most jutottam el oda az életemben, hogy eddigi tapasztalataimat hasznosítva és a barátoktól, kollégáktól kapott rengeteg pozitív energia és erő segítségével létrejöhetett a kis termelői bolt Zuglóban, ahol úgy érzem: tudok adni a hozzánk betérőknek.

Képek forrása: Németh Róbert – Roggs Fényképészet

 
X
Már követem az oldalt