Jó lenne ezen változtatni, hiszen a rendszeres halfogyasztás egészségünkre gyakorolt jótékony hatásai vitathatatlanok. A hal könnyen emészthető fehérjéket, értékes omega-3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat kínál, amelyek hozzájárulnak a szív- és érrendszer védelméhez, támogatják az agyműködést, sőt gyulladáscsökkentő hatásuk is ismert.
A Hortobágyi Halgazdaságban a közelmúltban tett látogatásunk is rávilágított: a hazai termelés adottságai kiválóak, már csak a fogyasztói szokásokon kellene változtatni ahhoz, hogy a magyar hal végre elfoglalja méltó helyét a mindennapi étrendben.
A Hortobágyon 1916 óta foglalkoznak tógazdasági haltenyésztéssel. A tavak víztöltése Európa egyik legtisztább nagy folyójából, a Felső-Tiszából történik a Keleti- és a Nyugati-főcsatornán keresztül.

A 109 éves Hortobágyi Halgazdaság mára az ország legnagyobb pontytermelő halgazdasága lett, 5000 hektáron működnek 3000 hektáros vízfelülettel a Hortobágyi Nemzeti Park védett területén. 2002 óta ökológiai gazdálkodást folytatnak, ami azt jelenti, hogy semmilyen szinten nem használnak antibiotikumokat, a halakat homeopátiás szerekkel kezelik. És ami legalább ilyen fontos: a halak nem kapnak GMO (génmódosított) takarmányt sem. A tavak tápanyag-ellátását szerves trágyával biztosítják, takarmányozásra pedig a környékbeli gazdáktól beszerzett abrakféléket: kukoricát, búzát, napraforgót, árpát, tritikálét használnak. A hortobágyi szikes tómedrek természeti adottságait kihasználva a Halgazdaság hat tóegységében évente előállított 1500 tonna hal kiváló ízvilágú.
Sokszor éri olyan vád a pontyot, hogy zsíros vagy iszapízű, a Hortobágyi Halgazdaságban ez nem fordulhat elő, mert a kiváló vízminőség, az állandó szakmai felügyelet, a tótalaj és a megfelelő takarmányozás kizárják ezt.
Saját keltetővel és saját feldolgozó üzemmel működnek, fő profiljuk elsősorban a ponty, de az édesvízi halak teljes palettájával rendelkeznek. A három tájfajta a legjellemzőbb: a hortobágyi tükrös, pikkelyes, illetve nyurgaponty, de a ponty mellett a busa, az amur is jelentős mennyiség. Emellett körülbelül 5 százalékban ragadozó fajták is vannak: harcsa, csuka, süllő. Az 1500 tonna halnak körülbelül a felét feldolgozva, saját üzemünkön keresztül értékesítik, de Debrecenben, a Malomparki kispiac területén van egy mintaboltjuk is. Szerencsénkre a más környéken élők is hozzájuthatnak termékeikhez, hiszen a tisztított, szeletelt, csomagolt halak ma már több, országos áruházlánc kínálatában is benne vannak.
Részt vesznek az egyik nagy áruházlánc “Gazdától az asztalig” programjában is, a bio szürkeharcsa az ő termékük, de az Auchanba élő halat is szállítanak. A cég decemberben egyébként több piaci kitelepüléssel is segíti a vásárlókat. December 6-án kezdik Debrecenben a Malomparki kispiac területén az élőhal árusítását, és fontos az is, hogy tavalyi árakon értékesítenek. Az élő ponty kilója 1900 forint, ugyanannyi mint tavaly és tavalyelőtt is. A cég azért nem emel az árakon, mert nem szeretnék, hogy az egyébként is alacsony magyarországi halfogyasztás csökkenjen.
A sláger Magyarországon továbbra is a ponty, azt keresik legjobban az emberek, és elsősorban a csomagolt termékeket. A METRO áruházba élő, illetve csomagolt és fagyos termékeket szállítanak, és partnereik között van a Spar is, itt is ponty, busa, amur, szürke harcsa, illetve pisztráng és afrikai harcsa szerepel a kínálatban.
A cég idei újdonsága a busa halfasírt, ami egész biztosan népszerű lesz a vásárlók körében. Ez a termék saját előállítású busából készül, ami egyébként az egyik legegészségesebb halfajta. Abszolút szálkamentes, 40 dekás kiszerelésben kapható decembertől az áruházakban. A Halgazdaság azon dolgozik, hogy ez a termék lehetőleg minél több helyen kapható legyen, hiszen 81 százalékban halhúst tartalmaz. Az összetevőkben szalonna, kenyér, vöröshagyma szerepel, tehát egy ízletes, könnyen elkészíthető és szálkamentes termék, amit gyerekek is nyugodtan fogyaszthatnak. Az elkészítése, pár perc alatt akár fritőzben, sütőben és air fyerben is nagyon egyszerű, tökéletes karácsonyi újdonság lehet a háztartásoknak.
A Hortobágyi Halgazdaság turizmussal is foglalkozik, igazi horgászparadicsom. A csendes, nyugodt környezet igazi terápia lehet a mindennapok rohanásában. Mindezt gyönyörű halakkal és kedvező árakkal teszik felejthetetlen élménnyé. A gazdaság területén található az ország egyik leghíresebb harcsázó tava, az Ohati 3-as horgásztó, kapitális méretű, 2,5-3 méteres harcsaóriásokkal.

A Halgazdaság szálláshely szolgáltatással is foglalkozik. Hortobágy-Halastón található az Öregtavi Vendégház, ami április közepétől novemberig üzemel. A századfordulón épült kastélyépület otthonosságával, családias hangulatával ideális szálláshely a természetjárók, madarászok, vadászok vagy csak egyszerűen pihenni vágyók számára is. A Hortobágyi Halgazdaság azt vallja, hogy a Hortobágy halászati hagyományait meg kell őrizni, és felelősséggel tartozunk természeti értékeink, és kultúrtörténeti hagyományaink emlékeinek bemutatásáért. Céljuk az is, hogy az értékeinket minél szélesebb körben, belföldön és külföldön egyaránt megismertessék a felnövekvő generációkkal is, hiszen a természet szeretete csak a természettel együtt élő emberek munkájának megismerésével lehet teljes.

A Hortobágyi Halgazdaság több mint száz éve termel halat a Hortobágyon. A közel 3000 hektárnyi halastó területtel Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű halastó rendszerét működtetik. A halastavak természetvédelmi jelentősége is kiemelkedő, ezért a teljes terület országos szintű természetvédelmi oltalom alatt áll, része a Világörökségnek. A Halgazdaság egyedi, természetvédelmi szempontokon alapuló technológiával a területén biohalat is nevel. Biohal minősítéssel rendelkezik az amur, busa, illetve a ragadozó halak (harcsa, csuka, süllő). A hortobágyi halászati kultúra szép példája a gazdálkodás és természetvédelem összekapcsoltságának. A tavak természeti értékei közül kiemelkedik a madárvilág, amely európai jelentőségű. Az itt megfigyelt madárfajok száma meghaladja a 300-at. A tavakon található Európa legjelentősebb kanalasgém telepe, de számos ritkaság is csak ezeken a tavakon látható nagyobb egyedszámban. Igazi látványosság a tavaszi és az őszi madárvonulás.

A hortobágyi halgazdaság munkája bizonyítja, hogy a természetközeli szemlélet, a gondos gazdálkodás és az ökoturisztikai értékek kéz a kézben járnak – és mindez akkor válik teljessé, ha a magyar fogyasztó is felismeri: a jó minőségű hazai hal választása egyszerre befektetés a jövőbe és a saját jól-létébe. A halfogyasztás növelése nem csupán egészségügyi kérdés, hanem a hazai minőségi élelmiszer-előállítás iránti elköteleződés is.

Borbás Marcsi, a Hortobágyi Halgazdaságban tett látogatását itt nézhetik meg, és a következő napokban is figyeljenek minket, mert Marcsi kiváló ételeket fog készíteni a cég termékeiből.
A cikk megjelenését a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. támogatta.














