Túrós-mazsolás csiga

Gasztro

Túrós-mazsolás csiga

Antal Csilla receptje

Hozzávalók:

  • 500 g liszt
  • 50 g cukor
  • 25 g élesztő
  • 1 kk só
  • 1 db tojás
  • 35 g puha Magyar Vaj
  • 1 dl víz
  • kb. 1,5 dl Magyar Tej

Töltelék:

  • 30 dkg Magyar Rögös Túró
  • arany mazsola ízlés szerint
  • 3-4 ek cukor (ízlés szerint)
  • fél citrom leve
  • fél citrom héja
  • 1 db tojás
  • a kenéshez egy egész tojás

 

Tovább olvasok

 

Elkészítés:

A vizet meglangyosítjuk, elkeverjük benne az élesztőt és a cukrot, valamint 3 evőkanál lisztet. Ezután hagyjuk hogy felfusson. Ha már szép habos, elkeverjük benne a tojást, majd az egészet az átszitált liszthez adjuk. Beletesszük a sót, és annyi tejjel dagasztjuk be, hogy rugalmas, jól formázható tésztát kapjunk. Fontos, hogy ne legyen túl lágy a tésztánk, hiszen formázunk kell, és meg is kell töltenünk. Ha a tésztánk már összeállt, beledagasztjuk a lágy vajat is. Ha felvette a zsiradékot, és a felületén apró buborékok kezdenek megjelenni, akkor készen is vagyunk a dagasztással. Ekkor letakarjuk, és szobahőmérsékleten hagyjuk duplájára kelni.

Közben elkészítjük a tölteléket. A túrót villával kissé áttörjük, ízlés szerint ízesítjük cukorral, citromhéjjal és citromlével. Végül hozzáadjuk a mazsolát és egy egész tojással kikeverjük.

 

Ha megkelt a tésztánk, lisztezett felületre borítjuk, és 10 egyenlő részre osztjuk. Mindegyik részt meggömbölyítjük a tenyerünk segítségével. Ezután a gombócokat letakarjuk, és 10 percig állni hagyjuk. Ha megpihentek a gombócok, egyenként hosszúkásra nyújtjuk őket. A hosszúkás tészta darab egyik szélére halmozunk egy adagot a túrós töltelékből. Ezután a tésztát feltekerjük úgy, hogy először befedjük a túrót majd tovább görgetjük, és a végén a tésztarétegek találkozásánál összecsippentjük, hogy majd sütés közben ne nyíljon szét.

Ezután a kapott hengert a két tenyerünk segítségével picit megsodorjuk, majd megcsomózzuk úgy, hogy a tészta szál egyik vége középen kikandikáljon. Így járunk el minden gombóccal. Ezután sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a csigákat, és lekenjük őket egy felvert tojással. Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Az elkészült csigákat sütés előtt még 20 percig pihentetjük. Közben a tojás is megszárad rajtuk, ezért mielőtt a sütőbe raknánk őket, még egyszer kenjük le mindegyiket a tojásos mázzal. Végül kábé huszonöt perc alatt szép aranybarnára sütjük őket. Természetesen a felületüket díszíthetjük kristálycukorral vagy dekor cukorral is.

A finom ételek elkészítését a Magyar Tej termékeket gyártó Alföldi Tej támogatta.

Ajánljuk még:

Komáromi Jókai palacsinta, avagy az írófejedelem bablevese szilárd változatban

A Jókai bablevesről talán már mindannyian hallottunk. És a Jókai palacsintáról? Jómagam nemrég ismerkedtem meg vele komáromi látogatásom során. Olyannyira meglepődtem azon, hogy késsel-villával faltam a jó bablevesből ismert ízeket, olvadtak a textúrák a nyelvemen, hallgattam a palacsinta születéstörténetét, és közben egyre az járt a fejemben, hogy száz év múlva féltve őrzött legenda lehet az alig egy éves ételköltemény. Hazaérve persze elkészült nálunk is, hogy leteszteljem, mit szól hozzá a bableveskedvelő siserehad. Megnyalták utána mind a tíz ujjukat!

 

Már követem az oldalt

X