Gasztro

Rebarbarás-mandulás morzsasüti

 Borbás Marcsi receptje egy jó morzsasütihez

Hozzávalók:

A töltelékhez:

  • 5-8 szál rebarbara
  • pár szem málna (elhagyható)
  • 1 ek keményítő
  • porcukor ízlés szerint

A morzsához: 

  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg mandulaforgács
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg cukor

 

Tovább olvasok

Elkészítés:

A rebarbarát megtisztítjuk, és körülbelül két centis darabokra vágjuk. Egy piteformát vagy tepsit kikenünk vajjal, és egyenletesen elterítjük benne az összevágott rebarbarát. A tetejét megszórjuk kevés keményítős porcukorral, és sütőbe tesszük addig, amíg a rebarbara kicsit összeesik.

Közben elkészítjük a morzsát.

Ehhez a vajat a liszttel, a cukorral és a mandulával összedolgozzuk.

Miután kivettük a rebarbarát a sütőből, rámorzsoljuk a lisztes, mandulás keveréket. Ha szeretjük, tehetünk a rebarbarára pár szem málnát is.

180 fokos sütőben pirosra sütjük, majd málnahabbal vagy fagylalttal kínáljuk.

Ajánljuk még:

Fogyókúra vagy életmódváltás? – Egyensúly az egészséges életért

Vékonyak és egészségesek szeretnénk lenni – legalábbis erre utal a számtalan életmódváltó program, amivel lépten-nyomon találkozunk. E sorok írója is szó szerint évtizedeket töltött el az álomalak kergetésével, mindenféle csodadiéta, életmódváltó program és időnkénti böjtölés bevetésével. De valóban elérhető mindkét cél egyszerre? Tényleg egészségesebbek leszünk, ha testünk minden paramétere az ideális tartományba kerül az egységesen elfogadott mérőrendszerben? Mi van, ha mindeközben folyamatosan azon stresszelünk, hogy megehetünk-e még egy kocka csokit. Vagy, ha nem vagyunk „ideálisak”, de tökéletesen érezzük magunkat? Az életmódváltás alapelveit és számos aspektusát vettük górcső alá Keczeli Viola dietetikussal.