Rántott cukkini pikáns mártogatóssal

Gasztro

Rántott cukkini pikáns mártogatóssal

Borbás Marcsi receptje.

Hozzávalók:

  • 2 kisebb, zsenge cukkini
  • 15 dkg liszt
  • 3 tojás
  • 15 dkg zsemlemorzsa

A mártogatóshoz:

  • 3 dl görög joghurt
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 csokor menta
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 ek olívaolaj
Tovább olvasok

A cukkiniket vágjuk körülbelül 1-1,5 cm-es karikákra, majd sózzuk be. Ha zsenge, kicsi cukkinink van, akkor nem muszáj meghámozni sem. Ha nagyobb cukkinink van, akkor mindenképpen érdemes meghámozni, illetve a magházát kivágni.

Pár perc múlva törölgessük le a cukkinikről a só miatt engedett levet, majd a szokásos módon panírozzuk be a szeleteket. Közepesen forró olajban süssük őket aranybarnára.

 

A mártogatóshoz a joghurtot keverjük el a felaprított fokhagymával, a sóval és a borssal. Adjuk hozzá a finomra vágott petrezselymet, és annyi mentát, amennyi az ízlésünknek megfelel. Érdemes kisebb adaggal kezdeni, és kikísérletezni, milyen mennyiség lesz számunkra az ideális. Ha elkészültünk, legalább egy órát pihentetjük a mártogatóst, majd tálaljuk a frissen kisütött rántott cukkinivel. Fogyasztás előtt locsoljuk meg kevés olívaolajjal is a mártogatóst. 

 A megjelenést a Fiskars támogatta.

Ajánljuk még:

Zöldcsütörtöki fogások – ínyenceknek is!

A hagyomány szerint zöldcsütörtökön – az utolsó vacsorára emlékezve – friss zöldekből készült ételeket illik fogyasztani. Idén szerencsénk van, hiszen hamarabb érkezett a tavasz, és már bőven van madársaláta, sóska és csalán, de zsenge spenótot is lehet már látni a kiskertekben. Többségünk a piacról szerzi be ilyenkor a főzelékhez, leveshez valót, és bár a tradicionális receptek szerint nemcsak húsmentesen kell ezekből elkészíteni a napi betevőt, hanem szigorúan böjtösen is, állati zsiradék és fehérje nélkül, ma már az is méltányolható, ha valaki legalább arra figyel, hogy valóban kerüljön zöld az asztalra zöldcsütörtökön. Ehhez adunk néhány tippet.

 

Már követem az oldalt

X