Gasztro

Csúsztatott palacsinta

Ezt a húsmentes ételt húshagyókedden, de akár nagypénteken is fogyaszthatják a böjtölők. 

Hozzávalók

  • 9 tojás
  • 15 dkg vaj
  • 23 dkg liszt
  • 6 dl tej
  • 1 ek vaníliás cukor
  • 1 narancs lereszelt héja
  • késhegynyi só
  • 20 dkg cukros darált mák
  • frissen facsart narancslé
  • olaj a sütéshez

Elkészítés

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját alaposan kikeverjük a vajjal, a csipet sóval és az evőkanálnyi vaníliás cukorral. Ezután hozzáadjuk a lisztet, és folyamatos keverés mellett a tejet is. Végül reszelt narancshéjjal fűszerezzük. (Jó éles reszelőt használjunk, hogy a narancs héjának a fehér része nehogy belekerüljön, mert akkor keserű lesz az étel.)  A fehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan – hogy ne törjön össze – azt is beleforgatjuk a palacsintatésztába.

Ebből a tésztából sütjük ki a palacsintáinkat, de mindegyiknek csak az egyik oldalát, tehát nem fordítjuk meg őket a serpenyőben. Az előre felforrósított palacsintasütőbe néhány csepp olajat öntünk, és jól körbeforgatjuk az edényben, hogy mindenhol beolajozza. Ezután egy merőkanálnyit öntünk bele a palacsintamasszából, amelyet szintén óvatos, körkörös mozdulatokkal egyenletesen eloszlatunk. Amint rózsaszínűre sült az alja, egy tompa késsel meglazítjuk a szélét, és kicsúsztatjuk egy tányérra.

Akkor jó a palacsintánk, ha még lágy, habos a teteje, de az alja már pirosodik.
csusztatott_palacsinta

 

Ha nagyon megszilárdulna a teteje, akkor egy kicsivel több masszát tegyünk a serpenyőbe a következőnél.

A második palacsintát ugyanígy kicsúsztatjuk, már az előző tetejére úgy, hogy mindig a „sületlen” felük kerüljön felülre. Minden darabot locsoljunk meg néhány csepp narancslével, majd szórjuk meg alaposan a cukros darált mákkal, és így helyezzük rá a következő palacsintát. Ekképpen folytatjuk, míg az összes tésztát ki nem sütöttük. A legutolsó palacsintát fordítva helyezzük a többi tetejére, vagyis a pirult fele legyen felül, és szórjuk meg porcukorral. Cikkelyekre vágva kínáljuk.

Tipp: készíthetjük darált dióval, mandulával, apróra vágott gyümölcsökkel vagy csak citromlével és vaníliás porcukorral. A variációknak csak a kreativitásunk szabhat határt.

Ajánljuk még:

Húsos táskával búcsúzunk a sárkánytól, köszöntjük a kígyót

A holdnaptár szerinti újév, vagy más néven a tavaszünnep, a kínaiak számára a legfontosabb ünnep, melyet a világ népességének egynegyede ünnepel. December 6-án felkerült az UNESCO emberiség szellemi kulturális örökségének listájára a „kínai emberek tradicionális újévi ünnepléséhez kapcsolódó társadalmi szokásai”, ami nem csak dicsőség, hanem egy lehetőség, hogy minél többen megismerjék és átélhessék ezeket a hagyományokat. Az ünnep szerencsét, gazdagságot és boldogságot hozó szimbolikus jelentésű ételeinek nyomába eredtünk a budapesti kínai negyedbe, hogy hiteles forrásból ismerjük meg kínai újév finomságait.