A ma bejárható park nem kevesebb, mint 85 000 négyzetméteren terül el, és három fő területre oszlik: a tölgyligetekre, a sétányokra és a kertekre.
A komplex szabad tér mára a helyiek fő találkozóhelyévé vált.
Híres kellemes légköréről, az emberi kapcsolódásokhoz lehetőséget adó, kivételes természeti környezetéről és sokszínűségéről.
Olyan matuzsálemek és faóriások is helyet kaptak itt, mint a bölcs tölgyek, a vadgesztenyék vagy a festői pompájukban az ég felé magasodó eukaliptuszok.
Ahogy telt-múlt az idő, a park képe sokat változott a kezdeti elrendezésekhez képest: kialakult a központi sugárút, a sétafolyosók, a diadalív, és tavak, szökőkutak és különböző virágágyások törték meg a fák sűrűjét. A parkban helyet kapó kápolna és templom a 19. századra jellemző építészeti stílusban épült fel, és ezt az időszakot idézik a park szobrai, de még a galambdúc is.
A pihenésre kiváló helyet biztosító gránitpadokat a híres galíciai Sargadelos gyár készítette, méghozzá művészi öntöttvas hátlapokkal, amelyek ma már építészeti értékként is emelik a park fényét.
A park legrégebbi része az Alameda néven emlegetett terület, amit sokáig Campo da Estrela néven ismertek. Ez a terület három térre oszlik, amely a 19. századig megkülönböztetett társadalmi osztályok elkülönítésére szolgált. Ide telepítették később a zenekari helyszínt, amelyben ma is gyakran tartanak koncerteket.
Kiemelkedő eleme a sétány is, ahol kaméliák, hársfák és banánfák között sétálhatunk, majd megpihenhetünk a híres gránitpadokon.
A hely egyfajta vásártérként is funkcionált: a helytörténeti leírások szerint a 19. században és még a 20. század nagy részében is itt rendezték meg a Santiago szarvasmarha vásárt. 1971 óta azonban a rekreációé a főszerep: a vásári hangulatot leváltották a fesztiválok, zenekari koncertek és az emberi kapcsolódások.
A sétányokat olyan hírességek szobraival díszítették az elmúlt évtizedekben, mint Ramón María del Valle-Inclán galíciai író, Isaac Díaz Pardo és Federico García Lorca. A park külső részén helyet kapó kőlépcsőnél egy egyetemi campus érhető el, és az odáig vezető út messze földön híres botanikai gazdagságáról:
hatalmas idős magnóliák, pálmafák, normandiai fenyők és eukaliptuszok árnyékolják.
A kertet pacego-nak is nevezik (Galíciai ősi vidéki háztípusa, a pazos nyomán), mert ugyanúgy rekreációs és szabadidős területnek ad otthont, mint annak idején a pazos-ok kertjei, amelyek az élvezetek és a kikapcsolódás tereiként szolgáltak.
Ma már itt rendeznek meg minden fontosabb helyi ünnepet:
a mennybemenetel napját, Szent Jakab ünnepét és számos más kulturális programot is. Egy igazi közösségi központ, ami nemcsak az emberi kapcsolódásokra, hanem a természeti találkozásokra is lehetőséget ad.
Nyitókép: 123RF
