„1975. május 14-én Celldömölk nagyközség határában, a Ság-hegyi Tájvédelmi Körzet szigorúan védett területén, egy teljesen egyszínű, kék, kövirigó nagyságú és viselkedésű madarat figyeltem meg. A hely: felhagyott bazaltbánya, mély bányaudvarral, meredek sziklafalakkal. A madarat először egy kisebb szikla tetején ülve vettem észre, mintegy 100 m távolságról. Innen rövidesen egy magasabb szikla párkányára repült, ahol annak szögletébe húzódva hosszasan elidőzött. Ezután keresztülrepült a bányaudvaron egy alacsonyabb sziklára. Ekkor felülről, közelről, repülés közben is jól láthattam. A madarat, mely véleményem szerint csak hím kék kövirigó (Monticola solitarius) lehetett, kb. 20 percen át figyeltem, napsütéses időben, 10X50-es távcsővel” – olvashatjuk Dr. Győry Jenő beszámolójában.
Az 1975. májusi észlelést hivatalosan nem ismerték el, ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nomenclator Bizottsága csak a 2006 áprilisából, a Nagyharsány határában emelkedő Szársomlyóról jelentett észlelést ismeri el a faj első hitelesített hazai előfordulásának.
A kék kövirigót gyakran remeteként vagy magános veréb névvel is illetik, mivel az emberrel nem túl bizalmas, a magányos életstílus kedvelője, és sokkal zárkózottabb rokonaival szemben is – mint ahogyan azt általában a madárvilágban megszokhattuk. Csak költéskor alakul ki komolyabb kötődése, akkor azonban szinte elválaszthatatlanok lesznek a párok – sajnos nem sokáig: az ősz felé mindegyikük a maga útján keresi boldogulását.
Kifejezetten éber, mozgékony, élénk, és szorgalmasan éneklő madár hírében áll, akinek éneke szinte egész évben hallható.
Sok tulajdonságában hasonlít a hantmadárhoz, és madárcsaládjában az egyik legügyesebb repülő hírében áll:
„sokszor pihenés nélkül 1 km-nyi távolságot is megtesz s valamelyik kedvenc ülőhelyétől, a magasból kiindulólag, a nélkül hogy a föld szintjére ereszkedne, egyik hegyoromtól a másikig száll” – írja róla Brehm Az Állatok világában.
A megfigyelések szerint kifejezetten szeret dalolni: legszorgalmasabban alkonyatkor énekel. A madármegfigyelők szerint kedvenc strófái is vannak, sőt: üdvözlő éneke is, amivel közeledő ismerősét fogadja. Gesner szerint hívogató hangja a „taktak” csettegése, félelmének kifejezője pedig az „uit, uit”.
Eugen Ferdinand von Homeyer német ornitológus szerint udvarlásakor vízszintesebb tartásban felfújja magát, mintegy labdaszerűvé, fejét behúzza, és csukott, magasra tartott farkát fel-felbillenti. Ha sikerrel járt, és a hölgyet megnyerte magának, a szerelmi fészket sziklahasadékokba, templomtornyokba és más magasan fekvő, kiemelkedő épületeken építi meg. Fészke viszonylag nagy: külső része fadarabokból, finom és durva szárakból épül, lapos csészéje pedig hajlott gyökérrostokkal kerül kibélelésre.
Május elején 4-6 tojás kerül a fészekbe, amikből júniusban kelnek ki a fiókák. Mindkét szülő a legodaadóbb gondoskodással neveli és gondozza őket: közösen hordják az eleséget, méghozzá majdnem kizárólag százlábúakat, néha egy-egy nagyobb pókot és dongólegyet.
Minden ötödik percben érkezik az eleség, így könnyedén kiszámolhatjuk, mekkora munka ez a szülőknek.
Ráadásul a táplálékul hozott állatokat mindig úgy nyújtják át a fiókáknak, hogy a fejeket és a mérges, harapó szerveket előtte lecsipkedik róluk.
Sajnos nemrég még nagy divatja volt a faj kalitkában tartásának, amit a kék kövirigó populáció igencsak megsínylett. „Midőn Valettában az új vásárhelyet megnyitották a vásárosok közül sokan, fogott kék kövirigóikat (szokott kalitkáikban) a régi vásártérről áthozták magukkal új bódéikba. Csakhogy a madarak – egyik a másik után – elpusztultak s rövid néhány hét múlva egyetlenegy sem volt közülök életben. Olaszországban, Máltában és Görögországban s Dalmáciában is szívesen tartják a fogságban. Görögországból sokat visznek ki Törökországba, Máltában pedig oly becsben áll, hogy egy-egy hímért 24-36 koronát is fizetnek” – olvashatjuk Wright beszámolóiban.
A kék kövirigó (Monticola solitarius) 2012 óta védett Magyarországon: természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Nyitókép: 123RF
