Tavasszal dallamos énekére figyelhettünk fel, ahogyan a villanyvezetékeken és más magaslati helyeken énekelt, miközben fejét ide-oda forgatva, szárnyait leeresztetve, a farkát pedig kissé fölfelé tartva. A szerelem időszaka volt ez számára, így nászrepülését is megleshettük ebben az időszakban, amit kissé csapongó, a denevérekére emlékeztető röptével fűszerezett.
Az egyik legszebb leírást erről az időszakáról Az állatok világában olvashatjuk: „Mikor azután az őszi barackfák megpirosítják a lankásokat, a körte-, cseresznye- és szilvafákról pedig a szellő lekapja a fehér szirmokat, hogy megfehéredik tőlük az üde gyep, mintha csak friss hó esett volna reája s az almafa fehér és rózsaszínű bimbói is kifakadnak, a szőlőkben pedig mindenütt hallatszik a karót verő munkásnép reménnyel biztató kalapálása: akkor a vidéket a csicsörke nászdala is betölti, az a sajátságos, fáradhatatlanul csengő csicserékelés, mely szakasztott olyan, mintha az egész környéken, itt is, ott is zablyákat tisztogatnának, vagy kis zsákokban finom üvegdarabkákat ráznának. A kis szerelmes ott ül a fa hegyén, szárnyait lecsüggesztve, farkát kissé megemelve, izeg-mozog jobbra balra, felbóbítozza feje búbját s oly izgatott, hogy nem törődik mással, mint választottjával, kinek minden szívverését elfecsegi.
S oly bensőből jövő, hamisítatlan igaz ez a sajátságos ének, hogy az érzéketlen szívet is megindítja.
Szerelmi mámorában a heves udvarló gyakran felemelkedik a levegőbe s lepke- vagy bőregérszerűen száll egy másik fára, ott folytatván csicsergő strófáit”.
A csicsörke megtelepedésére főleg olyan helyeken számíthatunk, ahol bőven akad fészkelésre alkalmas örökzöld, hiszen előszeretettel építi ezek ágaira fészkét. Legnagyobb eséllyel fenyők sűrűjében kereshetjük a családi fészket, de ezek híján akár akácokon is építésbe kezdhet. A fészek kialakításának munkálatai a tojóra hárulnak, aki megdolgozik a biztonságos otthonért, hiszen nem ritka, hogy akár száz méternyi távolságból szedegeti össze az építéshez valót. Érdekesség, hogy a hím nemigen aktivizálja magát, de azért kíséri párját, miközben az az építési anyagok után kutat. Az igen kis fészek száraz fűszálakból, mohából és vékony gyökérdarabokból épül fel, a csészét pókhálóval és apró növényi pihékkel teszik komfortosabbá.
A csicsörkék évente két fészekaljat nevelnek fel, de nem ritka, hogy háromszor is költenek: alkalmanként 4-5 tojással indul a családalapítás.
A tojó egyedül kotlik, őt a párja eteti, és csak nagyon ritkán hagyja el a fészket. Körülbelül két hét múlva kikelnek a csupasz kis apróságok, akiket az első napokban anyjuk istápol- később azonban már a hím is kiveszi a részét az etetésükből. Az etetés érdekessége, hogy az összegyűjtött magvakat a szülők lenyelik, majd a begyükből öklendezik fel a fiókáknak.
A csicsörke legkedveltebb táplálékai közé tartoznak a nagy útifű, a pásztortáska, a mezei sóska és a tyúkhúr magjai, de számos más gyomfaj magjának elfogyasztásával is hasznot hoz világunknak. A megfigyelések szerint a szülők így óránként egy-két alkalommal etetik őket, így a második hét végére már annyira megerősödnek, hogy készen állnak a kirepülésre. A szülők ekkor még egy ideig etetik őket, de nemsokára önállókká válnak, és elhagyják a családi fészek környékét, így a szülőpáros nekikezdhet a következő fészekalj felnevelésének.
Sajnos a csicsörkét az elmúlt századokban előszeretettel fogták be a konyha vagy a kalitka részére, így vadászatuk évtizedeken keresztül sok kárt okozott az állományokban. Bár a csicsörke kezdetben igen nyugtalannak bizonyult a kalitkákban, végül mégis megszelídíthetővé vált, bár kiváltképp beteges madárnak számított: gyakori görcsrohamokkal. Számos országban párosították össze őket más rokon fajokkal, és voltak évtizedek, amikor ezeket a „korcsokat” nagy becsben tartották, különösen Tenerife területein.
A csicsörke (Serinus serinus) 1901 óta élvez védettséget hazánkban: természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Nyitókép: 123RF
