„Csak” magammal „kell” békét kötnöm – Egy nézőpontváltás tanulsága

Türelem, türelmetlenség – szerintem tényleg nincs olyan ember, aki ne küzdene vele. Gyakran erőltetjük a dolgokat, hogy megtörténjenek, pedig csak néha kell cselekednünk, máskor viszont éppen várni kellene. Én arra a megállapításra jutottam, hogy

ismét „csak” önmagammal „kell” békét kötnöm!

A türelmetlenségemre igyekszem úgy tekinteni, mint egy tünet arra vonatkozóan, hogyan élem meg a hiányt valami megszerzésének útján. Nem véletlen, hogy a legnehezebb éppen ezért az önmagunkkal szembeni türelem gyakorlása. Először azt kell megtanulnunk, hogyan legyünk türelmesek magunkkal szemben. Amint ezt már sikerrel gyakoroljuk,  úgy leszünk türelmesebbek másokkal, egymással is. Felfoghatod ezt játékosan is, legalábbis nekem rengeteget segít önmagam megmosolygása, mikor felismerem ezeket a szituációkat.

A türelem jobban belegondolva, egy aktív várakozás!

Esélyt ad az elmélyülésre és a megfontoltságra. Kifejezetten élvezetes lehet, pláne, ha fejlődést látsz benne, és kalandnak tekinted, így aztán jól is hathat rád: motivál, serkent, tüzel!

Mindenkinek arra van szüksége, hogy örömmel élje meg a hétköznapokat és az abban lévő „üresjáratokat”, a várakozást. Nekem ebben a jóga rengeteget segített!  A jóga és a türelem kéz a kézben járnak.

Jógázás közben a gyakorlatok között sokszor megállunk és megfigyeljük a testérzeteket. A gyakorlás így megtanított arra, hogy ha elengedem a magammal szemben támasztott elvárásokat, és erőlködés nélkül magamra és magamat figyelve végzem a mozdulatokat,

a változás, a fejlődés szinte magától történik meg.

Saját magamra hagyatkozva, csakis a magam segítségével érem el, hogy a testem a saját képességeinek legjavát nyújtsa. Lassú, de biztos folyamat ez, melynek köszönhetően rengeteget tanultam a kitartásról, alázatról és elégedettségről.

A mozdulataim egyre finomabbak, harmonikusabbak, könnyedebbek és egyre magától értetődőbbek lettek, és alakulnak folyamatosan, napról napra. Fizikailag erősebb, mentálisan kitartóbb lettem. Ahogy kezdtem ezeket megélni a jógában, úgy szivárogtak át az életem többi területére is.

Mert a határaim feszegetése új kapukat nyitott meg, más perspektívából mutatott meg dolgokat. A gyakorlások során felismertem rengeteg gátamat, melyek az érzetfigyelés során tapasztalható megéléseknek köszönhetően pedig folyamatosan oldódnak és finomodnak.

Nem állítom, hogy iskolapéldája vagyok a türelemnek,

és nem siettetem esetenként az időt, de már tanulgatom, próbálok tudatosabb lenni ezen a téren is. 

A komfortzónából való kilépés új perspektívákat adott. Megmutatta azt, hogy mire vagyok még képes, s engedi, hogy megtapasztaljam saját határaimat. Továbbá felcsillanthatja a reményt, hogy ezek a határok meddig tágíthatóak. Önmagunk határainak átlépése egy önismereti folyamat, mely zárulhat sikerként, de kudarcként is. A sikert és a kudarcot is meg kell tanulnia az embernek a helyén kezelni. Figyelni kell arra, hogy a siker ne tegyen minket önteltté, a kudarc, pedig ne csökkentse a további motivációinkat. Ez utóbbi felnyithatja a szemünket, hogy van más megoldás, vannak új utak és új lehetőségek, csak legyen türelmünk kivárni.