Egészség

Veszélyes evészavarok, amelyekről ritkábban hallani

Ma már alig akad olyan ember, aki ne tudna valamit a legismertebb evészavarokról, a bulimiáról és az anorexiáról. Korábban én is írtam ezekről a ProAna blogok kapcsán. Szerencsére most már egyre többen tudják azt is, hogy jóval kisebb a szerepe ebben a médiának, és sokkal több múlik a családi szokásokon és a lelki háttéren. Vannak azonban ismeretlenebb, ritkábban említett evészavarok is, amelyekről kevesebbet beszélünk, de éppúgy veszélyesek az egészségre nézve, illetve mentális problémákat jeleznek. Ezek közül hoztam el hármat.

Binge eating disorder, avagy túlevéses zavar

Ha meghallod azt a kifejezést, hogy evészavar, nem egy túlsúlyos emberre asszociálsz, igaz? Pedig akadnak ilyenek. Ők legtöbbször a túlevők közül kerülnek ki. A zavar oka, hogy különböző érzelmeket evés útján próbál csillapítani az érintett személy, aki lehet gyerek, kamasz vagy felnőtt is. Esetükben a falásrohamok szinte kontrollálatlanul jönnek elő és nagyban megegyeznek a bulimiások rohamaival. Gyakori, hogy a hűtő után kinyílik a konyhaszekrény, majd addig eszik az illető, amíg egyszer csak már nem marad semmije, ilyenkor pedig elmehet odáig, hogy cukrot eszik kiskanállal. A túl nagy mennyiségű étel miatt bekövetkezhet hányás és bűntudat, de a túlevők nem purgálnak, azaz nem próbálják meg szándékosan kiüríteni magukból a nagy mennyiségű ételt. Marad nekik a fizikai rosszullét és a bűntudat körforgása.

Általában maguk is úgy gondolják, hogy ez nincs rendben, ezért néha eldugják a csokit és egyéb édességeket, majd éjszaka rájárnak ezekre, amikor nem láthatja senki. Gyakran társaságban is sokat esznek, a túlsúlyuk miatt pedig számos csúnya megjegyzést kaphatnak. Előfordul, hogy drasztikus és hirtelen diétákba kezdenek, amelyek azonban éppen ezért megviselik őket, így általában újabb falásrohammal végződik a próbálkozás.

Fontos a megfelelő segítségnyújtás. Nem megoldás az ételek elérhetetlenné tétele és a szóbeli piszkálás, beszólogatás. A legfontosabb, hogy a személy maga ébredjen rá: szüksége van segítségre. Valószínűleg első útjai az edzőterembe fogják majd vezetni őt, és csak utána fordul szakemberhez, ha rájön, hogy a sport ellenére még mindig túleszi magát. Mivel lelki probléma van a háttérben, ezeket szükséges felderíteni és elsajátítani más, nem ártalmas megküzdési eszközöket.

A beteg környezetének pedig meg kell értenie, hogyan tud jól segíteni.

Ehhez gyakran szükség van családterápiára, mert sok esetben a gyerekkorból ered a problémák gyökere. Nem a rossz szándék vezette azokat a szülőket, nagyszülőket, akik étellel jutalmazták a gyerekeket. Volt olyan időszak, amikor kevés volt a hozzáférhető étel, és gyakran megünnepelték, ha akadt. Ez aztán beivódott generációk egész sorába, mígnem jutalmazási forma lett belőle. Nem csoda, hogy a boldogság, a szeretet, az elégedettség megélése ételek, különösen édességek fogyasztásával teljesedik ki. Még mindig gyakoriak azok a megjelenítések is a médiában, amikor valaki szerelmi bánatában egy doboz fagyiért nyúl, de akár gondolhatunk a vizsgák előtti csokievésre is. A különféle összejövetelek is hozzátesznek a jelenséghez, Magyarországon szinte minden jeles naphoz és személyes ünnephez társulnak nagy evések, így még jobban összekapcsolódhat a boldogság és az összetartozás élménye az evéssel.

Orthorexia nervosa, avagy megszállottság az egészséges táplálkozás iránt

Egészségesen étkezni fontos, ez egyértelmű. Évről évre újabb programok, kampányok népszerűsítik az egészséges életmódot, orvosok is gyakran beszélnek a különböző ételek egészségre gyakorolt hatásáról. Azonban ez a szemléletmód is válhat szélsőségessé. Sokunknak volt már a baráti körében legalább egy ember, aki hirtelen életmódváltása után elkezdett tanácsokat osztogatni, megpróbálni másokat meggyőzni az általa legegészségesebbnek tartott étrendről. Ez egy bizonyos szintig teljesen rendben van, akkor kezd el kórossá válni, amikor az illető az étkezésük alapján válogatja meg a barátait,

közben egyre szűkíti az általa egészségesnek ítélt ételek listáját,

és soha nem tesz kivételt egyetlen alkalom kedvéért sem. Mindez különösen nagy veszélyt jelent az orthorexiás szülők gyerekeire. Eljuthatnak akár oda is, hogy elkezdenek csak vizet vagy szigorúan egy-két adott ételt fogyasztani, mert minden másban találnak olyat, ami egészségtelen lehet. Az ilyen módon létrejövő helytelen étkezés következménye számos hiánybetegség, ami ördögi körként hajtja bele az érintetteket még súlyosabb diétákba. Ennek a zavarnak különösen jellemzője a betegségektől, a test rendellenes működésétől való félelem, valamint különféle kényszeres cselekvések.
Ahogy az anorexia kialakulásáért sem lehet kizárólag a médiát hibáztatni, hiszen egyéb lelki tényezők állnak a háttérben, úgy az orthorexiáért sem az egészséges életmóddal foglalkozó tartalmak a felelősek. A megjelenésben szerepet játszhat a perfekcionizmus, esetleges korábbi evészavarok utóhatásai, valamint fokozhatja a kialakulás kockázatát, ha valaki az egészséggel vagy táplálkozással összefüggő területen dolgozik.
Nagyon vékony az a vonal, ami elválasztja az orthorexiát a tudatos, egészséges életmódtól, így itt se segít, ha valakit lerohanunk azzal, hogy olvastam erről a betegségről és szerintem neked ez van! Már ha egyáltalán van esélyünk bármivel is lerohanni az ismerősünket, akit esetleg érintettnek gondolunk. Ez a betegség ugyanis

gyakran vezet elszigetelődéshez, társaságkerüléshez, a korábbi barátok megtagadásához.

Így itt is kiemelten fontos az értő figyelem, a meghallgatás, a támogatás biztosítása. Segítséget csak az az ember kér, aki belátta, hogy problémája van.

Drunkorexia: étel helyett alkohol

Szinte minden fogyókúrával, edzéssel, egészséges életmóddal foglalkozó oldalon feltüntetik, hogy mennyire hizlal az alkohol, az interneten több táblázat is fellelhető, amelyekben megtalálható az egyes italok adott mennyiségének kalóriatartalma. Így bizony velem is előfordult már, hogy egy buli napján kevesebbet ettem, mint amennyi jól esett volna, mert kiszámoltam, este mennyi kalóriát fogok bevinni. Ez egyszer-kétszer nem probléma, onnantól kezdve jelent bajt, amikor valaki szinte egyáltalán nem eszik és a teljes kalóriabevitelét alkohollal oldja meg. A koplalás és a rendszeres sorozativás külön-külön is életveszélyes, együtt pedig hamar katasztrófához vezethet. Éhgyomorra inni kockázatos, hiszen ilyenkor az alkohol erősebben fejti ki a hatását, ráadásul az alkohol átmenetileg jóllakottságérzetet okoz, így az érintettek nem is érzik, hogy enniük kellene.

E betegség esetében is vannak olyan ördögi körök, amelyek erősítik. Minden parti elengedhetetlen része az alkohol, viszont ugyanezeken a partikon jól kell kinézni, karcsúnak kell maradni. Amíg az illető a részegség állapotában fürdik, elfeledkezhet a szorongásairól, frusztrációiról, belső bizonytalanságairól, mindarról, ami valójában oda vezethet fiatal lányokat, hogy szükségesnek érezzék egy ilyen életforma felvételét.

Ez a három zavar talán ritkább, keveset is hallani róluk, és könnyű elbagatellizálni őket, ezért az érintettek néha maguk se veszik észre, hogy bajban vannak. Számos más evés- és testképzavar létezik még, amiket most nem soroltunk fel, azonban

a legtöbbjükben közös, hogy tönkreteszik az ember szociális kapcsolatait.

Ezért a legnagyobb segítség, amit nyújthatunk, a támogató jelenlét. Nem kell tanácsokat adni. Nem kell észt osztani. Nem kell könyveket ajánlgatni. Csak külön kell választani az embert, a szerettünket attól, ami történik vele. Hiszen senki nem egyenlő a saját betegségével, problémájával. A különböző zavarok mögött emberek vannak, és ha nem érzik, hogy emberi valójukban feltétel nélküli elfogadást, támogatást, értő figyemet kapnak, nem fognak eljutni oda, hogy szakszerű segítséget kérjenek. 

Ajánljuk még:

Meg akarod hosszabbítani az életed? – A rostokban gazdag étrend előnyei

Sokan vágynak arra, hogy nyugodtan és anyagi bőségben éljék időskori mindennapjaikat. A nyugodt életnek azonban számos feltétele van, például az, hogy fizikai állapotunk megfelelő legyen. Ehhez nemcsak a rendszeres és megfelelő mozgás, a gyógyszerek megfelelő szedése és a kiegyensúlyozott alvás segíthet hozzá, hanem a megfelelő táplálkozás is. Ennek egyik legfontosabb összetevője a rostokban gazdag étkezés.

 

Már követem az oldalt

X