Mindannyian megfogantunk édesanyánk méhében, kifejlődtünk, majd világra jöttünk. Elkezdtük az életet, ez valakinek hosszú, van, akinek egészen rövid. Egy dolog viszont közös bennünk: ha egy élet elkezdődik, annak vége is lesz. Millió kérdést vet fel ez a téma, és az ember mindig is törekedett arra, hogy válaszokat találjon rájuk. 

Valaki vallásos családba születik, vallásos neveltetést kap. Hiszi és vallja, hogy van Isten, Ő teremtette a világot, és a legvégén Ő az, aki vár minket az országába. Sokan vannak, akik nem hisznek ebben, és abban a tudatban élik le az életüket, hogy amint a szívük megáll, a létezésüknek örökre vége. Mindenki hisz valamiben. Aztán néha bekövetkezik egy-egy tragédia, véget ér egy élet, és valami egészen hihetetlen, szinte felfoghatatlan történik: a szív újra dobogni kezd, a tüdő ismét megtelik oxigénnel, és a személy, aki perceken át halott volt, újra él, érez és gondolkodik. 

2011-ben, huszonkét évesen tanulói vízummal elköltöztem az Egyesült Államokba. Azért is döntöttem úgy, hogy magam mögött hagyom addigi életem, mert nem találtam önmagam, nem igazán tudtam megfogalmazni, ki is vagyok én valójában, ahogy azt sem, hogy hol van a helyem a világban. Ehhez a káoszhoz a lelkemben hosszú út vezetett. A szüleim viharos párkapcsolata, majd az, hogy édesapám elhagyott minket, amikor hétéves voltam. Furcsa, magányos gyerekkorom volt és bár anyukám minden tőle telhetőt megtett, nem voltam igazán boldog. Széthullott családban felnőni nem könnyű dolog.

Tovább rontotta a helyzetet, hogy tizenöt éves koromban beleszerettem egy nálam néhány évvel idősebb fiúba. Ő is nagyon szeretett engem. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, sőt. Életemben először megkaptam azt a szeretetet, törődést és figyelmet, amire mindig is vágytam, fél éven át, minden egyes nap. Majd egyszer csak, egyik napról a másikra olyan fáradékony lett, néha vérzett az orra, majd sötétbordó, habos vért köhögött fel. Rohammentővel szállították kórházba, és útközben újraélesztették. Öt napig volt intenzív osztályon altatásban, lélegeztetőgépen.

A hatodik reggelen, amikor épp úton voltam a kórházba, éreztem a pillanatot, amikor meghalt.

Ezután hosszú időn át sodródtam az árral, teltek az évek, eleinte depressziósan, majd szomorkásan, végül eseménytelenül, üresen. Azt gondoltam, hátha jobb lesz, ha újrakezdem, máshol. 

2011 végén két fontos dolog is történt velem: az egyik, hogy találkoztam egy különleges sráccal. Megtanultam újra szeretni, és  hagytam, hogy valaki engem is szeressen. Nyolc éve vagyunk házasok, és van három csodálatos gyerekünk. A másik pedig, hogy megtaláltam Istent. Ezt pedig egy Benjamin Breedlove nevű, tizennyolc éves amerikai fiúnak köszönhetem.

 

Ben, aki háromszor cselezte ki a halált

Benjamin Breedlove súlyos szívelégtelenséggel született, és emiatt nyugodt, kímélő életet kellett élnie. Hiába óvták szülei mindentől, négyévesen mégis úgy tűnt, Ben szíve nem bírja tovább. Rohamot kapott, kórházba került. Két nővér tolta a hordágyon, az édesanyja szaladt mellettük, Ben pedig kezdte elveszíteni az eszméletét. Elmondása szerint hirtelen nyugalom és határtalan vidámság áradt szét benne. Vakító fényességet vett észre maga felett, és kérdezte, látja-e ezt a fényt az anyukája is. Ő azt mondta, nincs ott semmi fény, egy lámpa sincs felkapcsolva. Ben pedig csak mosolygott, és a csodás nyugalom érzését, amit akkor érzett, soha nem felejtette el.

Telt-múlt az idő, és Ben egyre súlyosbodó szívproblémájával az orvosoknak kezdeni kellett valamit, hogy a fiú tovább élhessen. Végül 2009-ben, tizenhat éves korában szívműtéten esett át, pacemakert ültettek be neki. 2011-ben egy egyszerű, mandulaműtét közben szívrohamot kapott, de sikeresen újraélesztették. Ez év december 6-án rosszul lett az iskolája folyosóján, érezte, hogy el fog ájulni, leült egy padra, majd elsötétült a világ.

Bennek ismét egy különös tapasztalatban volt része.

„Meghalt”, de az agy egy kis ideig még funkcionált.

Hallotta, ahogy a mentősök megállapítják, hogy nem lélegzik, leállt a szíve, nincs pulzusa. Ő közben arra gondolt, hogy itt a vége, most biztos meg fog halni. Aztán történt egy furcsaság. Már nem az iskola folyosóján feküdt, hanem egy hatalmas, falak nélküli, hófehér szobában volt. Csend volt, és ugyanaz a nyugalom árasztotta el, mint amit négyévesen érzett. Mosollyal az arcán nézte magát egy tükörben, és büszkeséget érzett. Büszke volt magára, az egész addig életére és mindarra, amit valaha is tett. Arra ébredt, hogy a mentősök küzdenek az életéért, végül sikerült újraéleszteni. Ben viszont nem akart visszatérni. Ő azt kívánta, bárcsak ne ébredt volna fel többé, bárcsak ott maradhatott volna, azon a csodálatos, hófehér helyen. 

Később készített egy két részből álló, néhány perces videót, ahol elmeséli a történetét, lapra írt mondatokat maga elé tartva. Elmondja, milyen betegséggel született, és azt is, hogy háromszor is kicselezte a halált. Elmondja, milyen élményben és tapasztalatban volt része, mielőtt visszatérhetett az életbe, végül feltesz egy kérdést, amire választ is ad: „Hiszel az angyalokban vagy Istenben? Én igen.”

A videója feltöltése után egy héttel, december 25-én szívrohamot kapott, és elhunyt. Tudta jól, hogy meg fog történni, és ki volt békülve a sorsával. Én néhány nappal a halála után találtam rá Ben videójára, megnéztem, órákon át sírtam, majd rájöttem, hogy nincs semmi baj, meg kell nyugodnom. Ez a fiú azért született meg, hogy egy nagyon fontos üzenetet adjon át az embereknek. Én Benjamin Breedlove miatt kezdtem el hinni Istenben.

Aki tud angolul, megnézheti Ben videóját, amelyben kártyákkal elmeséli történetét két részben:

 

Egy kisfiú, aki találkozott a soha meg nem született nővérével

Colton Burponak négyéves korában egy műtét közben leállt a szíve, ám az orvosoknak sikerült visszahozni őt. Miután Colton visszatért a klinikai halálból, olyan dolgokról számolt be, amiről valójában nem is tudhatott. Azt mondta, hogy a mennyországban járt, látta az orvost, aki operálta, és az édesapját, aki közben érte imádkozott a váróteremben. A családja eleinte nem tudta, mit gondoljon, ám Colton megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokkal állt elő.

Elmesélte, hogy találkozott a soha meg nem született nővérével, akit senki nem említett neki azelőtt.

Találkozott dédapjával, aki Colton születése előtt harminc évvel halt meg. A beszélgetésükből a kisfiú olyan dolgokat tudott meg, amiről még a szülei sem tudtak, de egy kis családon belüli kérdezősködés után igaznak bizonyultak.

 

Végül a kisfiú édesapja úgy gondolta, hogy ezt a hihetetlen és csodálatos beszámolót meg kell osztaniuk a világgal, és könyv formájában leírta gyermeke történetét. Nagyon megható és magával ragadó olvasmány, az ember libabőrös lesz, ahogy az apa idézi kisfia szavait. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki hisz és azoknak is, akik nem. Olyan tiszta, ártatlan és hátborzongatóan őszinte vallomás ez, amit ha megismerünk, többé már nem leszünk ugyanazok, valahogy máshogy nézünk a világra és önmagunkra is.

A könyvet így keresd: Todd Burpo – Lynn Vincent: Igazából mennyország – Egy kisfiú megdöbbentő története a mennyországba tett utazásáról és csodálatos visszatéréséről (Budapest, 21. század Kiadó, 2020).

Gloria, aki hamvaiból tért vissza

Dr. Gloria Polo Ortiz, kolumbiai fogorvos saját elmondása szerint egoista, önző és hiú volt, mindig csak a saját érdekeit tartotta szem előtt, és soha nem segített másokon. Ha mégis adományozott, csak azért tette, hogy mások lássák, ő milyen jó, milyen szent. Élvezte, ha bálványozzák, akkor is, ha ezt hazugságok árán érte el. Házastársként is szörnyen viselkedett, még véletlenül sem volt egy kedves szava a férjéhez, csupa méreg és elégedetlenség volt az élete. Majd egyszer csak, egy szempillantás alatt Gloria ezen életszakasza véget ért, és elkezdődött egy egészen új.

 

1995. május 5-én, egy esős napon az unokatestvérével sétált, összekarolva egy esernyő alatt. Amikor egy fasorhoz értek, hirtelen beléjük csapott egy villám. Az unokaöccse azonnal meghalt, belső szervei elszenesedtek, Gloria bőre, izmai és belső szervei is megégtek, csodával határos módon mégis sikerült újraéleszteni és steril kórházi körülmények között életben tartani. Az orvosok nem fűztek sok reményt ahhoz, hogy túléli a sérüléseit, ahhoz pedig végképp semmit, hogy fel is épülne. Azt gondolták, le kellene kapcsolni a lélegeztetőgépet. Gloria húga, aki szintén orvos volt, minden kórházi befolyását bevetve elérte, hogy ne kapcsolják le nővérét a gépekről. Majd hamarosan váratlan csoda történt.

Az elüszkösödött tüdőkben újra oxigén áramlott, az elszenesedett vesék ismét szűrtek, a szenes, hús nélküli gyufaszerű lábakban újra keringett a vér, a bőre pedig újraképződött.

Minden szerve regenerálódott. Egyetlen orvos sem akadt, aki erre a jelenségre magyarázattal tudott volna szolgálni. 

Na de hogyan is történhetett mindez? Mi erre a magyarázat? Ha egy élő szövet százszázalékosan elszenesedik, hogyan térhetnek vissza az élő sejtek? És úgy egyáltalán, miért pont vele történt ez a csoda? Gloria, amikor már képes volt beszélni, megadta a válaszokat.

 

A villámcsapás után napokig kómában feküdt. Amíg torz teste a kórházi ágyon hevert, Gloria lelke egészen máshol járt. Elmondása szerint a másvilágon tartózkodott, Istennel. Szembekerült minden addigi bűnével, mulasztásával és minden romlott, rosszindulatú gondolatával. Találkozott az évekkel azelőtt elhunyt szüleivel, átlapozhatta az „Élet könyvét”, majd Isten feladattal bízta meg őt. Egy küldetéssel, amit véghez kell vinnie, amikor visszaküldi őt a Földre. Egy üzenetet bízott rá, mégpedig azt, hogy tegyen tanúságtételt, és segítsen az embereknek hinni, bízni Isten mérhetetlen szeretetében és irgalmában az emberek iránt.

Aki egy kicsit is kételkedik, vagy egyáltalán nem hisz Isten jelenlétében, aki azt gondolja, hogy a halállal minden véget ér, szerintem olvassa el Gloria történetét. Nem lesz az a szkeptikus ember, aki ne esne gondolkodóba. Ez a könyv azoknak is egy nagyon hasznos és csodás olvasásélményt nyújt, akik vallásosak, és szeretnék elmélyíteni hitüket (Gloria Polo: Struck by Lightning: Death, Judgement and Conversion, 2009).