Az első karácsony nélkületek – Egy apa fiktív levele

Drágáim!

Ezer bocsánat a helyesírási hibákért, de egy parkolóban írok telefonra, és megőrjít ez az automata ellenőrzés is, amit nem tudok kikapcsolni.

Itt vagyok még Salzburgnál a pálya mellett, egyszerűen nem bírtam tovább, félre kellett állnom, most meg nem bírok aludni a sok kávé miatt. Egész furcsa most újra a jobboldali sáv, teljesen hozzá lehet szokni ehhez a fordított vezetéshez odakinn.

Ilyenkor egyedül mindig csak agyalok, a kocsiban is, és amikor külön alszunk, mert már azelőtt, hogy kijöttem melózni ez így volt.

Pörgök, hogy mindent jól csinálok-e? Mit szalasztottunk el?

Olyan mintha minden érdekes dolog egymással versenyezve rohanna el mellettünk, én meg csak akkor veszem észre, amikor már a számot sem látom a hátukon. Aztán meg kesergek, hogy de jó lett volna itt is, meg elmehettünk volna együtt amoda is, emlékszel nyáron is hányszor mondtuk. Egy csomó dolog eszembe jutott most is az úton, de általában mire hazaérek, már elfelejtem. Voltunk-e eleget a családdal, a többiekkel? Mert mi négyen azért össze vagyunk szokva, de ott van apád, ki tudja meddig, meg anyám is. Tavaly el sem jutottunk hozzá az év végén, ilyen még egyszer sem volt. Fel is emlegette.

Kibírhatatlan a két hónap így nélkületek, és át kell gondolnunk, hogy valóban ér-e ennyit a pénz. Meg ez a rohanás, hogy a hidegben hazaérek-e az első csillagszóró fényére, komolyan, mint egy giccses halivúdi ….és ezt végre nem javítja a telefon….szóval, mint egy film, láttam most ilyet, Zöld könyv a címe.

Ez a folyamatos félelem is kicsit kikészít,

mi lesz, ha Marci vagy Cinci beteg lesz, persze tudom, hogy tökre rendben vannak, de egyedül állandóan ezen agyalok a kocsiban. Meg azon, hogy nehogy jöjjön egy nagy kamion, és olyankor ott van belül a gyomromban a szorongás, mintha egy kicsit éhes lennél, ahhoz hasonlít. És nagyon rá kell feküdni, hogy másra gondoljak.

Nem beszéltük át rendesen a kicsinél az óvodát, és tudom, hogy csak rád hagytam. De nem azért mert nem érdekelt, hanem nem is tudom miért. Igen, igazad volt, el kellett volna mennem veled már a nyílt napra és együtt kellett volna dönteni. Akkor is lehet, hogy rosszul választunk, de legalább közös lett volna a túros hátú lovunk. Ugyanez a Marci edzése is, tényleg sok neki a heti három, az angollal együtt már K.O. a gyerek, de én magamból indultam ki, hogy én ilyen idős koromban bírtam a terhelést. Vagy csak rámondom, mert konok vagyok, mint a fater. Aki nem is mintafater. Bocs, ez ziccer volt.

Aztán a lóvé, meg a későbbi tanulás is ott jár a fejemben,

és lehet, hogy nem hiszed el, de ezen többet rugózok, mint mondjuk a céges dolgokon, vagy a melón. És ezt nem mondom sosem, de nem tudom miért. Egyébként lehet, hogy könnyebb így leírni. Az is lehet, jövőre is megteszem, persze nem ilyen messziről, mondjuk a gyerekszobából…

Szóval ez az első Karácsony este nélkületek, de tényleg nem tehetek róla. Igen, amikor elindultam akkor is láttam, hogy nem fogok hazaérni. Én vétkem szorozva hárommal.

Most ez csak úgy kijött, mert tényleg így más ezen a napon, nem is tudom miért… nem szoktam ennyire rágörcsölni a dolgokra, tudod. Na, megpróbálok aludni, mert nem akarok a híradókba kerülni. Szeretlek, tudod: ma is, holnap is, minden nap…