Mi egy hátizsákos kirándulás alkalmával vetődtünk Lübeckbe. Nem terveztük előre, Hamburgban nézegettük a térképet, aztán egyszerre mondtuk ki leánykámmal: Lübeck, marcipán, indulás!
Ez az északnémet kisváros vonattal remekül elérhető Hamburgból, alig 40 perc alatt. A pályaudvart körülnőtte a város, így pár perc alatt ott állhatunk a híres Holsten-tornál, vagyis a holsteini kapunál. A Holstein név egy Hamburgtól nyugatra élő, Elba-parti szász törzs nevéből ered,
jelentése: erdők lakói.
A 2006-ban kiadott német 2 eurós érmén találkozhatunk e jellegzetes tornyos épület ábrázolásával, a város jelképével. Be is mehetünk, egy tartalmas várostörténeti kiállítást nézhetünk meg, városi- és hajómakettekkel, emlékekkel. A kapu közelében elterülő zöld területen öntöttvasból készült, életnagyságú oroszlánok alszanak és figyelnek, nem messze tőlük bronz antilop.
Érdekes szobrokba még több helyen belebotlik a járókelő: a Puppenbrücke, vagyis „Babahíd” figurái különös gondolatokat is ébresztenek, hiszen a város és a vasútállomás között, bőröndökkel, de letolt nadrággal álldogálnak a figurák a hídfők tetején. Nem kell persze holmi pajzán dolgokra gondolni egyből, a szobrok a szabadságot, a békét, a harmóniát és a bölcsességet szimbolizálják. A figurák közül a leghíresebb Merkúr, aki jól megtöltött erszényt tart a kezében. A rómaiak Merkúrt az „istenek hírnökének”, a kereskedők és tolvajok istenének tartották.
Ez a Merkúr szobor nyugat felé fordítja a fenekét: az a monda járja, hogy a dánoknak mutatja.
Más források szerint a tengernek – talán mindegy is, miért.
Lübeck kereskedőváros fejlődését évszázadokon át a Hanza-szövetség biztosította. Természeti adottságai, a Trave-folyó és az Ostsee (Keleti-tenger) nélkül sohasem kapcsolódhatott volna ilyen nagyvonalú módon a világhoz. A mai napig e két víz határozza meg az életét. A Trave folyó itt torkollik a Balti-tengerbe, a település pedig Németország legnagyobb Balti-tengeri kikötője egyben. A kikötő mellett kiváló homokos partszakasz, népszerű strand kínál kikapcsolódást, nyáron az északi-tengerpartokra jellemző színes standkosarak védenek az erős széltől.
A gyönyörű városban sétálva átélhetjük a fénykorának hangulatát, azt az időt, amikor ezekben a sóházakban tárolt só nélkül Lübecktől északra sokan éhen haltak volna. A régi városközpontban sétálva a közel 1800 műemléképületet csodálhatunk meg, a késő középkori, tervezett alaprajz még mindig felismerhető, és nagyrészt érintetlen.
Az égetett téglákból emelt épületek és a sok zöld felület gyönyörű kontrasztot alkotnak, a két szín pedig visszatükröződik a vízfelületeken. A vöröses-feketés tégla a város meghatározó építészeti alapanyaga, de felfedezhetünk színes épületeket, fehér homlokzatokat. Sokféle stílus ötvöződik, sőt helyenként össze is gabalyodnak, mint például a Városháza ikonikus épületén.
A régi városháza, a várkapu, a Mária-templom, a lübecki dóm és a régi nyeregtetős házak, vagyis Lübeck egész történelmi óvárosa 1987 óta az UNESCO Világörökség része. Az egykori kolostorban ma a Hanza-múzeum kapott helyet,
és itt van Európa legrégebbi kórháza, amely a XIII. században jött létre.
Itt született Thomas Mann, az író. Szülőházát, az egyik legnagyobb műve után már nem a Mann kereskedőcsalád hajlékának, hanem a Buddenbrook háznak nevezik. Irodalmi múzeum működik most benne, megidézve Thomas Mann kitalált családjának lakóhelyét.
A Nobel-békedíjas Willy Brandt, volt német szövetségi kancellár munkásságát bemutató épületet is meglátogathatjuk, vagy betekinthetünk Günter Grass, az egyik legkiemelkedőbb német író és képzőművész világába. E két utóbbi főleg azoknak nyújt felejthetetlen élményt, akik otthon vannak a német nyelvben és kultúrában.
A lübecki marcipán
Bár Lübeck magáénak vallja a marcipán feltalálásának dicsőségét, valójában ez még mindig vita tárgya. Lehet, hogy a közel-keletről származik és a mór hódítók vitték Spanyolországba, és onnan terjedt el Európa szerte? Vagy Karslbadban ötlötte ki egy patikus a XVI. században, ideges gyomor nyugtatására? Vagy tényleg Lübeck a szülőváros? A legenda szerint a ma ismert marcipánt 1407 körül találták fel itt, amikor a magtárakból kifogytak a gabonák. Állítólag a szenátus megbízta a pékeket, hogy süssenek kenyeret mandulából.
Lübeck csak 1800 után nyerte el hírnevét a marcipán városaként, amikor az ismert cukrászok elkezdték gyártani nagyobb mennyiségben az édes finomságot. Ma már legalább 200 félét készítenek a városban, így mindenki ínyére akad belőle megfelelő: sima, vagy csokoládébevonatos, marcipánkrumpli vagy rózsavízzel illatosított, tortába töltött vagy likőrrel telített. Ha megérezzük a marcipán illatát, akkor történetének kérdése kissé mellékessé is válik.
Thomas Mann szerint a marcipán „pazar teher a gyomornak”, ezért nem árt vigyázni vele, csak mértékkel torkoskodni belőle!
Egy receptet is hoztunk magunkkal a Trave partjáról, ahol a boltban vásárolt kis marcipánokat kóstolgattuk szerény ebédünk után. Egy kutyáját sétáltató kedves hölgy osztotta meg velünk az ő családi, marcipános desszerjté, ami azóta a mi gyűjteményünkbe is belekerült.
Marcipános rántott körte
Hozzávalók:
- 4 db érett, de nem puha körte
- 1 citrom leve
- 8 dkg marcipánmassza
- 1 evőkanál körtepálinka
- a bundázáshoz: liszt
- 2 tojás
- só
- zsemlemorzsa
- a sütéshez: olaj
A körtéket meghámozzuk, félbevágjuk, a magházat kivájjuk, majd citromlével meglocsoljuk. A marcipánmasszát a körtepálinkával összegyúrjuk, azután négy kis golyócskát formálunk belőle. A marcipángolyókat egy-egy fél körtébe nyomjuk a magház helyére és hozzáillesztjük az előzőleg a vágásfelületével lisztbe mártott másik felét. A megtöltött körtéket lisztbe, felvert tojásba, majd szemlemorzsába bundázzuk, és bő, forró olajban néhány perc alatt körös-körül aranysárgára sütjük.
Nyitókép: Thibaultmol/Wikimedia
