Aktív

A legendák kastélya: mesébe illő kirándulóhely vár Nádasdladányon

A Nádasdy család kastélya Nádasdladány ékköve, mesebeli úti cél lehet azoknak, akik szeretik az időutazást a múltba, és kíváncsiak rá, miként élték mindennapjaikat kiváltságos elődeink.

Valamikor virágkastélyról álmodtam, és szerelmese vagyok a kastélyoknak. Elképzelem, milyen ezekben az élet, milyen lehetett egykor levelet írni a kecses lábú íróasztal mellett, közben kitekinteni a kastélykertbe, ahol patak csordogál, vagy éppen parányi tó állja a szem útját. Szinte látom a nagy lakomákat, az elegáns vendégsereget, ahogy felhajtanak a bejárat árkádja alá.

Legutóbb a felújítás után nemrég megnyílt nádasdladányi Nádasdy-kastélyban próbáltam átélni az egykori kastélylakók életérzését. Ez is egy olyan hely, ahol szívesen élném mindennapjaimat!

Hazánk egyik legszebb és legromantikusabb, Tudor-stílusban épült kastélya Székesfehérvártól mintegy negyedórányi autóútra található. A Nádasdy Ferenc megrendelésére épült aszimmetrikus kastély egészen mesebelinek tűnik. Az épületet körülölelő angolpark központi eleme egy hosszan elnyúló tó, kis szigettel, csónakkikötővel, vízeséssel, és egy kis dombra épített, bástyát formázó víztoronnyal. Egykor élénk fürdőélet verte fel a kert nyugalmát: medencék és fürdőházak szolgálták a lakók és vendégeik kényelmét, télen pedig a korcsolyázás szenvedélyének hódolhattak.

A kastély reprezentatív belső terei egy szempillantás alatt lenyűgözik a látogatót. Az Ősök csarnoka, a Nagy szalon vagy a könyvtár mind hosszú időre kínál nézni- és ámulnivalót.

kastály nagyterem

 

A pince alagsorában most nem boroshordókat és tűzifát találunk, hanem a látogatókat kiszolgáló kényelmi elemeket: a mosdót, ruhatárat, csomagmegőrzőt. Az Élménytérben folyamatos filmvetítés mutatja be a Nádasdy család életét. Itt tudhatjuk meg azt is, hogy akkoriban a kornak megfelelő legmodernebb műszaki eszközöket építették be a kastélyba: villanyvilágítást, légfűtést, telefont. A kastély az elmúlt évtizedekben számos film forgatásának adott színteret, ma pedig rendezvények helyszínéül is szolgál.

A földszinten érdemes az Ősök csarnokával kezdeni a sétát: az Angliát idéző terem a hazai historizmus egyik legszebb belső tere, impozáns ősgaléria. A színes ablaküvegeken átszűrődő fény misztikussá teszi a terem hangulatát. A portrékat nézegetve megelevenedik a történelem, elénk tárul a Nádasdy család regényes múltja: a família dicsőségét megalapozó Nádasdy Tamástól a lefejezett országbíró Ferencen át a kastély építtetőjéig. És itt sorakoznak a hölgyek is, akik nem csupán szerelmet, hanem vagyont is hoztak a családba: Kanizsai Orsolya, Báthory Erzsébet, Forray Júlia.

Szerettem volna jobban beleélni magam a kastélyéletérzésbe, így a kávét és a rétest a télikertbe kértem. A napsütötte üvegfal mellé letelepedve élveztem az ízeket és a kert hangulatát. (Apropó, a rétes: sárszentmihályi kis házi sütödéből hozzák. Rétesmániásként rég nem ettem ilyen ízletes meggyes-darás és túrós rétes, ami nemcsak ár-érték arányban tűnt tökéletesnek, de csillagos ötössel tudnám értékelni. Két csillaggal a tészta miatt!)

kastélykönyvtár

 

 

 

A könyvtár a faragott berendezésével igazán magával ragadó. Családi író- és olvasószobaként funkcionált, de itt helyezték el a család térképgyűjteményét is. A kastély berendezésének nagy része odaveszett a II. világháború alatt, de hála a családtagoknak és az egykori személyzetnek, sok mindent sikerült sértetlenül megmenteni.

Az emeleten berendeztek egy gyerekszobát is, ahol korabeli környezetben játszhatnak a kicsik, rácsodálkozhatnak a nosztalgiakaleidoszkóp szépséges mintáira, hatalmas fakockákból építhetnek tornyot, vagy meseszép babákat tolhatnak század eleji babakocsiban.

A legendák kastélyát feltétlenül ajánlom kirándulási úti célként. Nádasdladány ékkövének bejárását természetesen kastélykerti sétával kell befejezni: beszívni az évszázados fák sóhajait, megsimogatni a terpeszkedő, nagylevelű hárs törzsét, elmerengeni az ég felé nyújtózó fenyők illatában...

Ők még látták azt, amiről mi most csak olvasunk, és a képzeletünk szövi őket mesés történetté, színes képekké.

Ajánljuk még:

Melyik magyar városban járunk, felismered kép alapján? Kvízezz!

Valószínű, hogy már te is számtalan hazai városban megfordultál és rácsodálkoztál egy-egy szép épületre, főtérre vagy hídra. Ám ha nem a valóságban látod, hanem csak képen, akkor is beugrik, hogy hol készült? Tedd próbára a tudásod és az emlékezetedet, és kirándulj egyet virtuálisan Magyarország városaiban. 

 

Már követem az oldalt

X