Miről árulkodik egy talpalatnyi föld? – A talajromlás veszélyeire figyelmeztetnek a kutatók

ZónánTúl

Miről árulkodik egy talpalatnyi föld? – A talajromlás veszélyeire figyelmeztetnek a kutatók

A csillagászati tavasz első napján látványos talajvizsgálatot, egy homokhátsági talajszelvényt mutatott be az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet a Magyar Talajtani Társaság által kezdeményezett, országos akció keretében. Az ismeretterjesztő programmal az egészséges termőtalaj fontosságára hívták fel a figyelmet és a talaj megóvására figyelmeztettek. A termőtalajok minősége mindannyiunk életét és élelmiszerellátását meghatározza, talajaink azonban mára veszélybe kerültek: a nem fenntartható földhasználat és mezőgazdasági gyakorlatok következtében a termőtalajainkat riasztó ütemben veszítjük el, annak ellenére, hogy több olyan művelési mód és tudás birtokában vagyunk, amelyeket szélesebb körben alkalmazva visszafordíthatnánk a vészjósló folyamatokat.

Világszerte a talajok mintegy harmada már nem használható mezőgazdasági termelésre, mert a helytelen művelés, az erózió, esetenként a szikesedés, a szerkezetromlás, a savanyodás, valamilyen szennyeződés vagy éppen a tápanyagok kimosódása miatt degradálódtak, szervesanyag-tartalmuk csökkent. Becslések szerint a talajromlás gazdasági költsége az Európai Unió számára évente több tízmilliárd eurós nagyságrendű.

A talajromlás élelmiszerhiányt, magasabb élelmiszerárakat, hosszabb távon pedig az életünk fennmaradásához szükséges ökoszisztémák pusztulását okozza. 

A Föld növekvő népessége és élelmiszerigénye, de a természetes élőhelyek védelme miatt sem engedhetjük meg magunknak ezt a mértékű romlást, ezért is fontos, hogy beszéljünk e vészjósló folyamatokról és a megoldásokat kínáló alternatívákról. 

Ásópróba – Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (OMKI)

Március 20-án országszerte ismeretterjesztő eseményeken vehettek részt azok az érdeklődők, akik kíváncsiak voltak rá, hogy pár méter mélyre leásva milyen rétegek és élővilág látható egy adott térség „talpalatnyi” földjének talajszelvényében.  A TALAJ ÉLETE – amit egy szelvény el tud mondani magáról ismeretterjesztő napot a Magyar Talajtani Társaság hívta életre, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) pedig örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Dr. Berényi Üveges Judit, az ÖMKi talajtannal foglalkozó kutatója egy homokhátsági talajszelvény jellegzetességeit mutatta be a környék érdeklődőinek, ezúttal nem csak szakembereknek.

„A homoktalajban a szervesanyag gyorsan ásványosodik, így a humusztartalom alacsony, hiányoznak belőle, vagy nagyon csekély mennyiségben találhatók benne ásványi és szerves kolloidok, ami gyenge vízgazdálkodási tulajdonságokhoz és rossz tápanyagszolgáltató képességhez vezet.

Ezek a homokos talajok érzékenyek az aszályra és amennyiben nincs rajtuk élő növényzet, a szélerózió is veszélyezteti őket” – emelte ki a kutató. A talajszelvény helyszíne az ÖMKi tavaly ősszel indított, talajnedvesség megőrző művelési gyakorlatokat vizsgáló kísérletsorozatának is a része. A kísérletek célja az alkalmazkodás segítése a Homokhátság egyre szárazabb klímájához és a degradálódott talajok helyreállítása. Mindezt a talajélet megőrzését és javítását segítő technikák kidolgozásával, ezek üzemi tesztelésével célozzák meg a kutatók.

Erózióval érintett csupasz talaj – Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (OMKI)

A Jászszentlászlóhoz közeli helyszínen kívül országszerte több mint 40 helyen zajlottak hasonló ismeretterjesztő rendezvények. A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet termőtalajaink állapotára és fontosságára. A kiásott talajszelvényt bemutatva meséltek a talaj működéséről, a kérdések-válaszok sorával interaktívvá téve a néhány órás bemutatót.

Az egészséges, termékeny talaj élelmiszerellátásunk záloga

Két-három centiméter termőtalaj kialakulása akár 1000 évig is eltarthatezért emberi léptékben számolva nem mondhatjuk, hogy a talaj megújuló erőforrás. 

Ha azonban vigyázunk rá és mezőgazdasági művelési módszereinket megfelelően alakítjuk, akkor a természet adta lehetőségek támogató erejével a talajpusztulás mérsékelhető, a talaj megújulása elősegíthető. Élelmiszertermelésünk 95%-a a talajhoz kötött, így nem kérdés, hogy az egészséges, termékeny talaj létfontosságú számunkra.

Talajszelvény vizsgálat: homokhátsági talajszelvényt mutat be dr. Berényi Üveges Judit – Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (OMKI)

Az ökológiai gazdálkodás jó gyakorlatai a talaj védelmére

Az ökológiai gazdálkodás kiemelt célja a talajegészség megőrzése és a hosszú távú talajtermékenység fenntartása. Az ökogazdálkodók ismerik és használják azokat a gyakorlatokat, amelyekkel ez a cél elérhető.  A kémiai inputokra alapozott mezőgazdaság tápanyag-gazdálkodásának fókuszában a termesztett növény igényeinek kielégítése áll műtrágyákkal, míg

az ökológiai gazdálkodásban a talajt természetes módszerekkel táplálják, hogy az biztosítson optimális feltételeket a növények fejlődésének.

A lassabban feltáródó, szerves tápanyagokkal nemcsak a kiegyensúlyozottabb tápanyag utánpótlást, hanem a talaj kedvező szerkezetét és annak életközösségét is támogatják az ökogazdálkodók. A szerves trágya, a komposzt, a zöldtrágya és talajtakaró növények használatával, a nitrogénmegkötő pillangós növények vetésforgóba illesztésével, az okszerű talajműveléssel és a növények sokszínűségével a tudatos gazdák természetes módon tartják fenn és javítják a talajtermékenységet és a biológiai aktivitást. Mindezek a módszerek mind az ökológiai, mind a szokványos módon gazdálkodók számára elérhetők. Ezeket használva kézzel foghatóvá válnak a talaj szerkezetében, tápanyagszolgáltató képességében, vízbefogadó képességében bekövetkező pozitív változások.

Földigiliszták – Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (OMKI)

Tudományos kutatásokkal a jobb talajéletért

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet évek óta folytat talajműveléssel kapcsolatos vizsgálatokat. Az eredmények tudományos bizonyítékul szolgálnak annak bemutatására, hogy egy-egy művelési mód milyen sokféleképpen hat a gazdálkodást megalapozó termőtalajra.

A szári Csoroszlya Farm területén például 2021 óta agronómiai és talajművelési kísérleteket végeznek. 

A kutatások első eredményei megmutatták, hogy a talaj biológiai paraméterei változnak leghamarabb, vagyis a talajélet gyorsan reagál a művelési mód megváltoztatására. 

A sekély művelésű parcellák talajában már két év elteltével jóval magasabb - mikrobiális aktivitásra utaló - enzim értékeket mértek. A talaj szerkezetében ennél sokkal lassabban mutatkozik változás.
A talaj nedvességtartalmát tekintve a csökkentett talajművelés már az átállás utáni évben is magasabb talajnedvesség értékeket eredményezett a felső, 30 cm-ig terjedő talajrétegben a forgatásos műveléshez képest.  A kutatási eredmények azt mutatják, hogy egy-egy eső után a kevésbé intenzíven művelt parcellákban lassabban száradt ki a talaj, hosszabb ideig maradt a termesztés számára megfelelő állapotban. Ennek köszönhetően a kritikusan száraz időszakok rövidebbek voltak csökkentett talajművelés esetén. A kutatók eredményeit több, csökkentett művelést alkalmazó gazdálkodó tapasztalatai is megerősítették.

Mulcsozott zöldség ágyás – Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (OMKI)

Fontos a jó gyakorlatok elterjedése

Az ÖMKi a Magyarországi Agroökológiai Hálózat Egyesülettel együttműködve idén harmadik éve szervezője a Regeneratív Mezőgazdaság Forradalma című nemzetközi képzési programnak, amelyet az  EIT Food támogat. A program öt kelet- és közép-európai országban, Szlovákiában, Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, valamint a mediterrán régió három országában párhuzamosan zajlik. A magyar gazdák legutóbb március 12-13-án vehettek részt azon a kétnapos képzésen, ahol a talajkímélő gazdálkodás alapelveit, jó gyakorlatait sajátíthattak el, melyek növelik a biológiai sokféleséget, gazdagítják a talajt, hozzájárulnak a felszín alatti és felszíni vizek minőségjavulásához, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzéséhez.

A program legfontosabb célja pont a talaj funkcióinak és egészséges élővilágának helyreállítása, amely a talaj bolygatásának csökkentésén, talajtakaró növények alkalmazásán, a vetésforgó optimalizálásán múlik, és ahol lehet, legeltetett állatok integrálásával valósul meg. Az ökológiai gazdálkodás és a talajkímélő művelési gyakorlatok támogatják a mezőgazdaság szélsőséges időjárási eseményekkel szembeni rugalmas ellenálló képességének megteremtését, védettebbé teszik a gazdálkodókat a klímaváltozás okozta kihívásokkal szemben. A program 2024-ben tovább folytatódik, hazánkban összesen 18 gazdálkodónak biztosít üzemre szabott, személyes tanácsadást a talajkímélő módszerek alkalmazása érdekében.

Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (OMKI)

Ajánljuk még:

Európa legnagyobb beltéri betlehemét és egy igazi adventi falut találunk a Balaton mellett – irány Vörs!

Van egy aprócska zsákfalu Somogy vármegye északnyugati csücskében, a Kis-Balaton hivatalos fővárosa, egykor a bödönhajó-készítés központja volt. Itt található Európa legnagyobb beltéri betleheme is, amelyet 1948 óta minden évben megépít a település közössége. Ilyenkor az 500 főt se számláló Vörs igazi adventi faluvá válik: karácsonyi vásárral, bábos betlehemes hagyományokkal, pásztorjátékkal, ünnepi kiállítással hívogat. 

 

Már követem az oldalt

X