Dinnyébe zárom a nyarat, meg a gyerekkoromat

Fekszik a hűtőben egy dinnyeszelet. Szépen letakartam, hogy ne vegyen át más szagot, ugyanis tapasztalataim szerint a dinnye nagyon érzékeny a szagokra, úgy szippantaná magába a pecsenye fokhagymás illatát, mint a szivacs a vizet. Őrizgetem azt a dinnyeszeletet, mintha kötelező lenne. Őrizgetem, mert ha megeszem, akkor végérvényesen lezárul a nyár. Nálam, nálunk az utolsó dinnyevásárlás, a dinnyeevés utolsó akkordja jelzi azt, hogy itt a vége.

A nyár nálunk málnával indul, aztán tobzódik a cseresznyében meg a barackban, végül a dinnye dönti el a dolgot. Ha nincs már harsogóan friss dinnye, akkor nincs nyár se.

Lőrinc nálam nemcsak a dinnyébe pisil bele, de a nyárba is…..

Fekszik hát a dinnyeszelet a hűtőben most is, mert volt nyár, nem is akármilyen. Nyitogatom a hűtőajtót, nézem a szépen letakart tálat, és számolom a kalóriákat, most este vajon belefér-e még az a kis szelet. Megenném, vessünk véget ennek a fájó kis melankóliának. Be kell kapni egy nagy darab dinnyét, egészben le kell nyelni, mint régen gyerekként az ostyába csomagolt keserű pirulát. Menjen a nyár, jöjjön az új. 

De a nagy falatnál tudom, ígyis-úgyis eszembe jut a gyerekkor, amikor azt se tudtuk a kalóriáról, hogy mi fán terem, de nem is kellett tudjuk, mert nem volt annyi kalória a világon, amit nyáron le ne szaladgáltunk volna. De azt hiszem, ha tudtuk volna, mi az, a dinnyeföldön akkor se jutott volna eszünkbe. De nem volt se kalória, se dinnyeföld mifelénk. Utóbbit már gyerekként hiányoltam, és tisztában voltam vele, ha lenne, éjjel-nappal azt dézsmálnám a többi falusi gyerekkel együtt, ahogyan dézsmáltuk a falu összes gyümölcsfáját. Néha megkergettek minket, de azért sose volt komoly az a kergetés, inkább csak megadták a módját a fák, a kertek gazdái. Olyan volt az, mint egy tánc koreográfiája: mindenki tudja, mi a dolga, azt is, mi a következő lépés, ki kurjant, ki hajol, ki ugrik, ki szalad. És imádtuk. Ki nem hagytam volna egyetlen szaladást se. Bátorságpróba volt minden magas fa, főleg, ha nem az utcára nyúló ágakról kellett szedni a gyümölcsöt, hanem beljebb meg még beljebb, ami már aztán tényleg nem a falusi közös.

De apró, gyümölcs után nyúlkáló gyereket igaziból elkergetni nem ér, ahogy tudtuk mi is az illemet: csak kóstolás van, a dézsma nem jelenti azt, hogy egy csiripelő gyerekcsapat lekopasztja más gyümölcsfáját.

Egyensúly volt. Jutott is, maradt is, mindenki megkapta a magáét gyümölcsből, izgalomból, jó érzésekből.

Mert azért azt is lehetett tudni, hogy annak a kertnek ízletes a cseresznyéje, ahova a legszívesebben mennek kóstolgatni a gyerekek, és bizony jobb reklámot csináltunk mi annak a gyümölcsnek, mint tíz hirdetőtábla. Tudta mindenki, hogy onnan kell venni gyümölcsöt lekvárnak, befőttnek, ahova a gyerekek is szívesen járnak.

Nyár volt, szabadság volt, a nagy lélegzetvételek ideje. A tisztulás, a pihenés, a szaladás ideje. Hiszem, hogy ha az Alföld azon pontjára nem is osztott élővizet a Jóisten, adott mást, például a végtelen szaladást. Meg a nagy kaszálókat, a lucerna édes illatát, a szarkalábat, a kigyósziszt, a pipacsot meg a vad árvácskát. Adott melléjük búzamezőt, a mező közepére meg lilás búzavirágot, olyan szépet, hogy nincs az a szív, ahova be ne lopta volna magát a borzas kis virág. Adott port a talpunk alá, libagágogást, meg hajnali kakaskukorékolást, szúnyogcsípéseket, nyárvégi ökörnyálat, csípős hajnalokat, meg égig érő napsütést. Vidám bárányfelhőt, bukfencet és barátokat.

És adott dinnyét is, ha nem is a mi falunkba, de a közelben. Adott belőle jó sokat, csurgó lével meg magokkal, amiket gyerekként messzire köptünk nagy vidoran. Természetesen verseny volt: az nyert, aki messzebb köpött.

Ma már látom, igazából mindannyian nyertünk, akik így nőhettünk fel. Ebben a végtelen szabadságban, ott a porban, a napsütésben, a búzatáblák, meg a búzavirág, a pipacsok között.

Akkor csak éreztük, ma már tudjuk, hogy olyan élet nekünk nem terem többé ezen a világon.

Hát én ma már a dinnyébe zárom a nyarat, meg a gyerekkoromat. Ott őrizgetem minden áldott pillanatát. És szomorkodom minden évben, amikor az utolsó dinnyeszelet után nyúlok.