Ünnep

Karácsony

Aranydió, kukorica és a kalácsok, természetesen – kedvenc ehető karácsonyfadíszeink

Az üvegdíszek és csillogó füzérek mellett jól megférnek az ehető karácsonyfadíszek. Kétségkívül a szaloncukor a legnépszerűbb mind közül, de a mézeskalács és a habkarika is sokunk kedvence. 

Az utóbbi években ugyanazzal a visszatérő kérdéssel talál meg bennünket anya, amikor közeledik a karácsony: tegyenek-e szaloncukrot a fára, vagy csak a fa alá egy szép tálban, mert úgyis megesszük azokat, ne lógjon az ágakon az üres papír óvatosan visszacsomagolva, mintha még mindig lenne benne egy szem bonbon… Természetesen minden évben leszavazzuk. Kell a fára a szaloncukor, és kész.

Igaz, nem a szaloncukor az egyetlen olyan dísz, amit megehetünk, bár kétségtelen, hogy nálunk (is) ez a legnagyobb kedvenc. Éppen ezért, és hogy édesanyánk kedvében is járjunk, mindig viszünk haza egy-két doboz extra szaloncukrot, hogy az fogyjon el (előbb), s

ne a fáról lopkodjuk le a csillogó papírba csomagolt édességet.

Mindenkinek megvan a kedvence. A zselés az örök klasszikus, azt a húgomon kívül mindenki szereti. Én a kókuszoshoz ragaszkodom, apa ezenkívül bármelyikkel kiegyezik. A bátyám a retro ízeket keresi, anya a meggyeset és a marcipánosat válogatja ki magának. A karamellással pedig egyikünknél sem lehet melléfogni, de egy-egy doboz különlegesség vagy újdonság is mindig előkerül valamelyikünk bevásárlószatyrából.

Emlékszem, régen voltak sztaniolpapírba csomagolt csokoládéfigurák is, amiket a fára akaszthattunk. És különös óvatossággal tartottuk a kezünkben az előkelő megjelenésű habkarikákat, nehogy eltörjenek, nehogy lepattogjon a szélük. Az aranyozott zsinórral vagy szalaggal felakasztott,

rózsaszín és fehér karikák királynői helyet foglaltak el a díszek között.

Elegánsak voltak és nemesek – nem szoktam keresni az üzletek polcain, de ha mégis megakad rajta a szemem, biztos, hogy veszek egy dobozzal, ha másért nem is, a nosztalgia kedvéért.

Névre szóló mézeskalácsok

Sokakkal ellentétben mi nem szoktunk mézeskalácsot a fára akasztani, viszont kötelező kelléke a karácsonyi hangulatnak ez a süti is. Anya minden évben süt legalább két adagot, amit, ha ráérünk, a húgommal együtt dekorálunk színes tojáshabbal vagy csak egyszerű fehérrel, gyöngyökkel és hópehely-figurákkal.

Mindenkinek csinálunk névre szóló kalácsot, a kreativitásunk ilyenkor nem ismer határokat. A háttérben ünnepi zene szól vagy valamelyik elmaradhatatlan karácsonyi film megy a tévében, ahol pont elfogyott a boltban a pulyka vagy éppen a karácsonyfa égett le…

Nálunk a szaloncukor-akasztó, az a kis, vékony, fémkampó beszerzése szokott 24-e délelőttre maradni már-már hagyományosan, azonkívül mindent megveszünk idejében – hiszek a jól megírt lista erejében. Ezért a mézeskalácshoz is idejében megvesszük a szükséges alapanyagokat és fűszereket, nehogy véletlenül le kelljen mondani erről az isteni, omlós és puha karácsonyi süteményről, ami egyértelműen mindenki nagy kedvence.

Aranydió, aranyalma, popcornfüzér

A nagyszüleim karácsonyfáján nemcsak a régről maradt díszek csillogtak, hanem az aranyszínűre festett diók is – ezek minden évben felkerültek a fára, ahogyan egy-egy kisebb almát is ráakasztottak az erősebb ágakra. Az óvodában mi is festettünk diót és mogyorót, vagy csillogó papírba csomagoltuk, és úgy vittük haza nagy büszkén, s tettük a többi dísz közé a kincseinket.

De büszkék voltunk arra is, amikor a végére értünk a cérnára felfűzött pattogatott kukoricából készített füzérünknek. Óvatosan szúrtuk bele a tűt és húztuk végig a zöld vagy fehér szálon a szemeket, nagyjából örök időkig. Amikor mégis elfogyott a tálból a kukorica, biztos helyre tettük a füzérünket, nehogy megsérüljön, nehogy lepotyogjon róla (idő előtt) a kukorica.

Ünnepi nassolnivalók (a süteményeken kívül)

Bizonyára minden családban megvan a hagyománya a karácsonyi ízeknek. Nálunk nemcsak a mézeskalács nem maradhat el, az ünnepekre mindig „betárazunk” néhány doboz datolyát, aszalt fügét, narancsot, mandarint és banánt. Mind a karácsonyfa közelébe kerülnek, ha nem is a fa alá, de jól látható helyre, mintegy dekorációként – amíg el nem fogynak, természetesen.

A cikk megjelenését a METRO támogatja.

Ajánljuk még:

A világosság ünnepe – a karácsony története

A történészek szerint már a harmadik század környékén ünnepelték a karácsonyt, méghozzá a Római Birodalomban. Ekkor még semmi köze nem volt a szent ünnepnek Jézus születéséhez, egy teljesen más „születésnap” adta az esemény jelentőségét: akkoriban ugyanis december 25-én tartották a Nap születésnapját. A történelem ismerői szerint a karácsonyi ünnepkör később azért került erre a napra, mert Jézus a keresztények szerint maga a világosság – így gyakorlatilag a pogány és keresztény ünnepkör összekapcsolódott.