Tech

Trükkök, amiket ki kell próbálnod, ha igazán jó képet készítenél

Jó fotót készíteni nem ördöngősség, már ha tudod, mire figyelj... 

A képek elkészítéséhez idő kell. Nem elég a jó szett, a jó koncepció, és a technika, hanem az is fontos, hogy miként, milyen szögből készül az adott kép, és hogy miként is veszünk fel egy-egy ruhadarabot.

Az öltözködéssel ugyanis sokat lehet „csalni”: tűnhet általa vékonyabbnak, magasabbnak, alacsonyabbnak, hosszabb lábúnak is a viselője. Erről már korábban itt is olvashattál.

Ebben a bejegyzésben a fotózási praktikákba foglak bevezetni, melyekkel tudsz egy kis extra hangulatot adni a képeidnek.

Nekem az egyik kedvenc ilyen trükköm az, hogy a tükörből látszódó tárgy/elem van a kép középpontjában:

A fényekkel is szeretek játszani; legyen szó a kiscicámról, vagy emberekről. Nagyon kreatív képeket lehet készítene egy-egy fényforrás alternatív bevonásával.

Nem elhanyagolható a természetes, becsillanó napfény hangulata sem:

 
Fotó: Erdélyi Molly / Emmer Szabina 

És persze vannak vadabb ötletek is. Például tésztaszűrőre is nézhetsz máshogy ezek után:

 

Természetesen ősszel/tavasszal a levelekkel, virágokkal is lehet kreatívkodni. Bevallom, ezt a képet én már kis utómunkával készítettem, miután ugyanott, azonos fényviszonyokkal lőttem két képet, összemontázsoltam őket. Az eredmény elég menő lett szerintem. Hasonló eredményt pedig elérhetünk akkor is, ha más fotóz bennünket, és a kamera elé állítja/hajlítja a leveleket, vagy más zöldeket.

 Ám akár egy pohár vízzel is ki tudsz tűnni a fotóddal:

A játékspirállal pedig ilyeneket lehet alkotni:

 
Unsplash
 
És, bár ez nem praktika, mégis: ha jó képet szeretnénk készíteni, tegyünk bele mozgást, dinamikát.  Sokkal jobban „élnek” az ilyen jellegű fotók. Mmint itt, a libbenő ruhadarabnak hála: 
 
 
Fotó: Emmer Szabina / Nagy Niki / Ruha:H&M
 
Ugye, hogy nem is olyan bonyolult ez?

 

Már követem az oldalt

X