„Ő volt nekem a nagybetűs nő. De mit csináljak, ha kibírhatatlan volt mellette”

A baráti házaspár jó ideje már csak baráti, de nem házaspár. A férfi, Balázs, immár tíz éve új kapcsolatban él a nővel, aki miatt otthagyta Zsuzsát.

Akkoriban senki sem értette: Zsuzsa gyönyörű, okos, a társaság lelke, jellemzően lenyűgözi a körülötte lévőket. Magas, karcsú alakján egyedi, kifinomult ízlésű ruhák, sötétbarna szeme lángol, szőkés, sűrű haja csak úgy repked az arca körül, amikor magyaráz. Általában valami mély témát taglal, szenvedélyes hittel, vagy épp nagyokat kacag rekedtes, búgó hangján. Balázzsal nagyon összeillettek: ő is mindig a társaság középpontja volt, jóképű, nagydumás, műveltsége, fanyar humora miatt a lányok kedvence.

Az egyetemről ismertem, és szerelmesnek először akkor láttam, amikor Zsuzsával találkoztak. Gondoltam is, naná, hogy egymásra találtak, két ember, aki kiragyog a környezetéből: csodaszép pár voltak, egy filmben egészen biztosan bálkirály-bálkirálynő páros lettek volna.

Kata, a szerető, akiért Balázs felrúgta a házasságát, valahogy színtelen kis teremtésnek tűnt elsőre.

Molett, alacsony, halk szavú, de nagyon kedves nő, mindig mosolyog, mindig segítőkész. A témái általában a főzés, a család, a kert körül forognak, furcsállottam is, hogy épp ő kell Balázsnak. No nem a külseje miatt volt furcsa – hanem mert annyira más kategória szellemiekben is, nem értettem, milyen közös beszédtémájuk lehet, amit Balázs nem un majd meg seperc alatt.

De nem unta meg, tíz év után sem. Most ötvenévesek mindketten, gyerek nincs, dolgoznak, élik a mindennapjaikat, láthatóan harmóniában. Zsuzsa azóta sem talált társra, ki tudja, keresett-e egyáltalán. Vele kevésbé tartom a kapcsolatot, és Balázzsal is csak most nyílt módunk úgy igazán hosszabb időt együtt eltölteni. Egy nyaraláson, ahová Kata egy lábtörés miatt végül mégsem tudott eljönni.

Az egyik beszélgetősre sikeredett, hosszú estén pedig végre megtudtam a teljes történetet, azt, hogy miért is lépett le annak idején Balázs, és hogyan is érzi magát azóta. „Tudod, Zsuzsával amolyan héjanász volt a mi kapcsolatunk, mint Adynak meg Lédának. Ti nem láttátok, de rengeteget téptük egymást. És tudod, mi miatt? Elvek, politika, ideológiák, művészet – ha valamiben nem egyezett a véleményünk, és jócskán volt ilyen, képesek voltunk napokig gyötörni egymást. Kimerített, egyszerűen kimerített, de ez még nem lett volna baj. A baj az volt, hogy én lassan érő típus voltam, sok hülyeséget csináltam fiatalkoromban. És Zsuzsa már akkor velem volt, és mindig mondta, hogy ne tegyem. Sosem hittem neki, pedig igaza volt: rossz üzleteket kötöttem, nem jó helyre költöztünk, vacak kocsit vettem, érdemtelen barátoknak segítettem, hittem egy átverős főnöknek, és így tovább.”

Zsuzsa pedig szemtanúja volt mindennek, és hát igen: megvolt a véleménye. Ez pedig egy férfit nagyon bánt. „Folyton úgy éreztem, hogy nem vagyok hozzá elég jó. Nem vagyok olyan, aki méltó lenne a szerelmére, és a veszekedések során ezt bizony éreztette is velem. Hogy ő tudja, előre látja, mi lesz a hülyeségeim vége. Próbált irányítani, mint egy gyereket. Ettől még inkább megvadultam, és

csakazértis belementem abba, amitől Zsuzsa óvott.

Boldogtalan voltam a házasságomban. És akkor találkoztam Katával, aki úgy csüggött a szavaimon, mint régen az egyetemen a lányok, olyan rajongó tekintettel. És lehet, hogy ez megvetendő, de nekem ez kell, hogy felnézzenek rám. Zsuzsától én ezt nem kaptam meg, Katától viszont még ma is.”

És most boldog vagy? – kérdeztem, de tudtam, hogy igen, hiszen láttam őket Katával, süt róluk a harmónia. De azért nem álltam meg, hogy rátérje, nem hiányoznak-e neki a Zsuzsával folytatott beszélgetések.

Balázs elnevette magát, de ez a nevetés valahogy olyan keserédesre sikeredett. „Az egész Zsuzsa hiányzik, hiányozni fog mindig. Ő volt életem szerelme. 

Ő volt nekem a nagybetűs nő. De mit csináljak, ha kibírhatatlan volt mellette.

Hogy megalkudtam-e, inkább ezt kéne kérdezned. Igen, meg. Megalkudtam. Kata nem életem szerelme, de életem szövetségese” – mondta, és ment is, hogy ha ilyen későn már nem is hívja Katát, legalább üzenetet küld számára.

Én pedig ott maradtam a gondolataimmal, kicsit az aggódásommal, hogy vajon jól van-e ez így. Vajon nem volt-e Balázs túl gyáva, túl hiú. Vajon igazságos-e ez Zsuzsával, aki csak érettebb volt, mint a párja, és előre óvta a dolgoktól. Vajon igazságos-e ez Katával, akiről a társa azt mondja, hogy nem ő élete szerelme. És hogy vajon miért motoszkálnak ilyen gondolatok a fejemben, hiszen látszik, hogy Balázs és Kata szépen él, kitart egymás mellett, szép életük lesz így. Vajon nem ez a lényeg? De igen, valószínűleg ez. Mégsem tudom kiverni a fejemből ezeket a kérdéseket.