Kisgyerekkorunk óta azt tanuljuk, hibázni rossz. Ennek persze előnye is van: tudjuk, hogy hiba lehet a konnektorba nyúlni vagy foggal kinyitni az ajtót. Mégis, annyi ártatlan hibát is vétünk, ami nem veszélyes, nem is rossz, mégsem kezeljük ezeket a helyükön.
Sokan gondolják, hogy igazi, mély barátságok csak azok lehetnek, amelyek gyermekkorban vagy igen fiatalon köttetnek. Sokáig én is egyetértettem ezzel, meg voltam győződve arról, hogy a közös gyökereket, a gyermek- vagy tinédzserkorban átélt élményeket semmi nem pótolhatja, és az igaz barátságnak az eszenciáját ezek a közös tapasztalatok adják. Azt hittem, a felnőttkorban létrejött kapcsolódások, mindezek hiányában, már sokkal felületesebbek. Tévedtem.
A gyermekek sokszor a legváratlanabb pillanatban állnak elénk, és tesznek fel egy olyan kérdést, amire ha felkészülhettünk volna sem biztos, hogy valódi, jó választ adunk.
