Borbás Dorottya

„Nem voltam más, csak egy üres héj, belül egyetlen vággyal: hogy teherbe essek”
„Nem voltam más, csak egy üres héj, belül egyetlen vággyal: hogy teherbe essek”
A küzdelem az endometriózissal sohasem ér véget. Azt hiszem, erre jöttem rá a kórházból való távozásom másnapján, amikor a hegeimre néztem. Tudtam, éreztem, hogy ez nem egy „menj és éld az életed az üveghegyen túl, miközben lassított felvételen ugrálsz egy virágos réten és mögötted puha unikornis-statiszták éneklik életed musicaljét a focicsapatnyi gyerekeddel karöltve”– típusú történet. Sejtettem, hogy tervet kell készítenem.
„Endometriózisos valóság az én testi-lelki Csernobilom”
„Endometriózisos valóság az én testi-lelki Csernobilom”
Nem emlékszem pontosan, hogyan és mikor kezdődött. Nem emlékszem, mikor lettem „nem jól.” Azt sem tudom pontosan felidézni, melyik volt az a sorsdöntő pillanat, amikor eldöntöttem: ez így nem mehet tovább. Alattomosan, szinte észrevétlenül kúszott be a bőröm alá, és forgatta fel az életemet ez a különös betegség: az endometriózis. Endo-naplóm első része.
Valaki azt mondta, állj – Apokrif gondolatok 2020. húsvétján
Valaki azt mondta, állj – Apokrif gondolatok 2020. húsvétján
Megcsap a füst jól ismert illata. A templomban sötétség van. A pap odakint megáldja az új tüzet. Kezdetét veszi az év legmisztikusabb szertartása, a fényünnepség. Tűz gyúl a húsvéti gyertyán, az atya és a ministránsok bevonulnak a templomba. Csukott szemmel hallgatom, ahogy háromszor, élesen hasít a levegőbe a két szó: „Krisztus világossága”. Átizzadt kezemmel fogok én is egy apró gyertyát, melynek méhviasz illata van. Felhangzik az Örömének. Itt az önvizsgálat ideje. A tisztulásé, az elmélkedésé. Mindig így volt ez, sok éve már.
De idén másképp lesz.